Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök, ahogyan ilyenkor illik, politikát félretéve, őszintén, elismeréssel és tisztelettudóan fejezte ki nagyrabecsülését a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlónak:

„Magyarország büszkesége, az első gyulai Nobel-díjas, Krasznahorkai László. Gratulálunk!”

A liberál-progresszív svéd elit kitüntetettje mindezt, mint egy férfibiciklivel eltaknyolt, felhorzsolt kisgyerek, haraggal köszönte:

„Mindig ellenezni fogom politikai tevékenységét és eszméit. Továbbra is szabad író maradok.”

Noha a miniszterelnök nem róla írt kritikát neki és még csak hasonlóval sem illette a díjazottat, az mégis kapva a nyilvános alkalmon, nem odavaló módon, illetlen majomkodással kinyilatkoztatott.

Az öntelt tahó Nobel-díjjal is öntelt tahó. Montaigne, a francia reneszánsz ünnepelt filozófusa bölcseleti tételét idézve: „Minden egyénieskedő, modoros majomkodás, csak rögeszme vagy feltűnési viszketeg, sosem őszinte meggyőződés.”

Az viszont nagyon is meggyőző, hogy aki olvasott már Krasznahorkait, a nyolc méter tizenhat centiméteres hosszúságú mondatait, rádöbbenjen: azokban annyi kárpát-medencei esszencia sincs, mint Mikszáth, Nyírő, Wass, Pilinszky, Németh László egyetlen sorában. Ez van!

Békességgel kívánom a „továbbra is szabad írónak”, Krasznahorkai (Korim) Lászlónak, hogy valaki még sokáig „hozzon neki ételt meg alkoholt”, akár a sötét Sátántangó telepi orvosának a Kránerné.

Az meglátszik, akár a kivagyiság.

Kapcsolódó cikkünk