Trianon-fájás
Van egy kifejezés, amit a haladó-progresszív erők (politikus, újságíró, médiaillető vagy mezei kommentelő) gyakran alkalmaz: „Trianon-fájás.”
Ezt akkor vetik oda, amikor a nemzeti érzületű ember a hazát ért igazságtalanságon kesereg, vagy akár szóba hozza. Az embernek ilyenkor óhatatlan ökölbe szorul a keze és a bicska nyílik a zsebében, mert van ebben valami érzéketlen, gátlástalan tapintatlanság, valami alig palástolt aljasság. Olyan ez, mintha a levágott lábú embernek odavetnéd:
„Neked nem kell aggódnod, hogy januártól megdrágulnak a sítalpak.”
Ettől függetlenül a jelenség létezik. Néha én is unom. És magam is restellem, ha sóhajtva továbbgörgetek. Mert önmagában ez kevés. Nem vezet sehova.
Hiába mondjuk, hogy Szlovákia az Felvidék és Szlovákia nincs, amikor egyrészt van, másrészt a jelen küzdelmeiben szükség van a vele való jó viszonyra. Mert a politika a lehetőségek, a tettek művészete, nem a sóhajoké meg az asztalra csapásé. Románia mai léte is a szemünkben szálka, de nem tehetünk úgy, hogy nincs, mert van. És jelenleg együtt kell működni. És hogy a fejünkben mit gondolunk, és mik a hosszú távú tervek, az csak ránk tartozik, és butaság is lenne kikotkodácsolni.
Orbán csinálja jól. Ha már Románia került szóba, hát idéznék.
Az alábbi okfejtést (kesergést, irigykedést, mindenki nevezze annak, ami tetszik) egy román oldalon találtam, a facebookon. Az oldal neve a következő: In slujba semenilor.
Idézek az október 18-i posztjukból. (Mivel románul nem tudok, Google-fordító.)
„Kicsoda Magyarország?
A kérdés annyira találó, amennyire csak lehet. Kicsoda Magyarország? Egy jelentéktelen ország Kelet-Európában, amelyen 2-3 óra alatt át lehet autózni, és amely, lám, hirtelen a bolygó köldökévé vált. Vagy legalábbis Európa köldökévé. Hogyan lehetséges ez?
Ha esetleg nem tudnád, Magyarország az egyetlen ország az Európai Unióban, amely lemondott a Nemzetközi Büntetőbíróság tagságáról. Magyarország gyakorlatilag az egyetlen ország az Európai Unióban, amely rendelkezik a saját politikájának végrehajtására vonatkozó hatalommal, és minden bizonnyal az egyetlen, amely kilépett az Európai Unió külpolitikai keretrendszeréből.
Szinte hallom, ahogy egyesek azt kérdezik: „De hogy lehetséges ez?”. Hogyan lehetséges ez? Magyarország egy olyan ország, amelynek nincsenek természeti erőforrásai. És mégis, szénhidrogének tekintetében jobban teljesít, mint mi. Magyarországnak saját olajtársasága van, 100 %-ban magyar. Az OMV tízszer többet akart fizetni a MOL-ért, mint a Petromért, ezt a kihívást mi szemtől szemben vállaltuk. Románia rendelkezik a legnagyobb gázkészletekkel az EU-ban, de nem tudja eladni a gázt Európában, mert az Magyarország és Ausztria közös ügye. Igen, jól olvastad! Magyarország és Ausztria kapja majd a román gáz oroszlánrészét. Miért? Mert hülyék vagyunk!
És mégis, hogy lehetséges ez? Egyszerű: a magyaroknak vannak embereik, nekünk majmaink. Van fogalmad arról, hogy néz ki egy magyar európai parlamenti képviselő Brüsszelben? Részletesen ismeri az összes dokumentumot, kifogástalan beszéde van, és csak olyan ügyekbe avatkozik bele, amelyek az országát érintik. Nem érdeklik az európaiak ostobaságai, hanem szigorúan az országa érdekei. Milyenek a románok? Egy majombanda, mindenféle irány nélkül, rohangálnak fel-alá, koldulnak valamiért, a saját kis előnyüket keresik, kétségbeesetten vágynak egy morzsára a nagyfiúk asztaláról, és még az alapvető uniós szerződések rendelkezéseit sem ismerik. Az igazság az, hogy míg mi oda küldjük az összes bolondot, a magyarok diplomatákat küldenek, akiknek sikerül a dolgokat jobbra fordítaniuk, még akkor is, ha a hivatalos uniós politika ellenséges velük szemben.
Valójában, ha elemezzük Magyarország fejlődését Orbán alatt, pontosan megértjük, hogy az ország kifogástalan úton halad a semlegesség felé. Pontosan ezt mondtam, hogy Romániának is tennie kellene. Jelenleg Orbán az egyetlen többpólusú európai. Sikerült jó kapcsolatokat ápolnia az Egyesült Államokkal, Kínával és Oroszországgal egyszerre.”
Szóval ezt gondolják rólunk a románok több mint száz évvel Trianon után.
De ez amúgy akkor is aljas. Mármint a kifejezés. A „Trianon-fájás”.
A libsik egy személlyel, akinek valami traumája van, feldolgozhatatlan sérülése, soha nem tennék meg. Főleg, ha nekik az illető fontos. (Ebből is látszik, hogy Magyarország nekik nem fontos.) S ha valaki mégis megtenné, hát telesírnák a sajtót áldozathibáztatással.
