Otthonka, minden mennyiségben

Otthonka a szivárvány valamennyi színében, változatos alapanyagokból. Selyemsállal kombinálva és oldalt masnival megkötve, szalagokkal, strasszokkal és bőrrel díszítve, alul-felül fodrozva, hímezve, vállkendővel viselve, sejtelmesen áttetsző anyagból, tűsarkú cipővel és ridiküllel kiegészítve… Ezek a ruhadarabok öltöttek testet a Párizsi Divathéten a Prada októberi bemutatóján, ahol Miuccia Prada, a divatház fő tervezője, a Miu Miu almárka 2026-os tavaszi/nyári kollekciójával lepte meg alaposan a divatvilágot.

Ha hihetünk a világhírű dizájner fantáziájának, illetve a divatdiktátorok és stylistok jóslatainak, jövő tavasszal már elődeink egyik kedvenc ruhadarabjában lehetünk a leginkább stílusosak. A főként praktikus vidéki nagymamaviseletnek tartott holmi a modern nő ruhatárában már nem a szorgos házimunka elengedhetetlen kelléke lesz, hiszen a teljes funkcióváltást követően, kissé átszabva, trendi utcai öltözetté válik.

Klasszikus, egyenes vonalvezetése, ujjatlan szabása, elöl végig gombos vagy patentos, esetleg cipzáras kivitelezése és méretes, mindent elrejtő, négyzet alakú zsebei megmaradhatnak, de alapanyagában igen jelentősen átalakul, hiszen az elnyűhetetlen műszálat finomabb, természetesebb kelmék váltják majd fel.

A nejlont a DuPont amerikai–francia vegyipari vállalat laboratóriumában fejlesztették ki 1935-ben. Mivel forma- és színtartónak, ugyanakkor rugalmasnak, illetve könnyen kezelhetőnek bizonyult, a divatipar hamar felfedezte a tömeggyártás számára. A szintetikus anyag forradalma a II. világháború idején a nejlonharisnyák előállításával kezdődött, majd a világégést követően kiterjedt a ruhákra, blúzokra, fürdőruhákra és kiegészítőkre is.

A rohamosan tért hódító műanyag világ mesterséges volta már évtizedekkel ezelőtt is kapott némi fricskát, többek között a szájhagyomány útján terjedő régi dalban, amely szerint: „Nejlonsziget közepén / Nejlonremete, / Nejlonkínok között / Lett egy nejlongyereke / Nejlon ott a harisnya, / Nejlon a kabát, / Nejlongólya hozza ott / A nejlon kisbabát /…”

A nejlonotthonkák gyártói azonban figyelmen kívül hagyták a fanyalgók kritikáit, miközben a hétköznapi ruházatot védő öltözet a szocializmus évtizedei alatt sorra hódította meg a KGST-országokat. Hazánkban az 1960-as évektől kezdték el gyártani konfekcióáruként. Az azonos szabású ruhagyári darabokat a színskála legváltozatosabb árnyalataiban készítették, a legnépszerűbbek nálunk az apró virágmintával díszített, elöl gombolós példányok voltak, de a szomszédos országokban kedvelték a hátul gombolós és a mini változatokat is.

A nejlonotthonkák voltaképpen örök darabnak számítottak, hiszen nem nyúltak, bővültek vagy fakultak ki, ráadásul mosás után jóformán szárítást sem igényeltek. Az asszonyok nemcsak falun, de városban is viselték, és a nevével ellentétben akár piacra, boltba, postára, vagy templomba menet is magukra kapták. Az otthonka ugyanis jótékonyan ápolta és el is takarta mindazt, ami a felszín alatt rejlett.

Elterjedésüket nagyban segítette, hogy a női olvasóknak szánt korabeli újságok, mint például a Nők Lapja, még szabásmintát is közöltek a megvarrásukhoz. Nem elhanyagolható szempontként az áruk is megfizethetőnek bizonyult. A székesfehérvári Forintos Áruházban anno egy női otthonkához 78, míg egy kissé díszesebb bakfis nejlonotthonkához 170 forintért lehetett hozzájutni (természetesen figyelembe veendők az akkori fizetések – a szerk.)…

Virágkorát a 70-es években élte, amikor már nemcsak szintetikus, hanem természetesebb alapanyagokból is szabták-varrták: nyáron főként kartonból, len-, illetve kendervászonból, télen pedig gyapjúval kevert pamutszövetből.

A 90-es évekre azonban munkaruha és női kreativitást háttérbe szorító jellege miatt sokat veszített népszerűségéből, és többnyire valóban falusi öltözékké vált, miközben a hozzá kapcsolódó nosztalgia a rendszerváltást követően is tovább élt.

Néhány évtizednyi szunnyadás után a modern divatipar újra kezdi felfedezni az otthonkát és elődjét, a konyhai kötényt is. Nőknek mások mellett színes-fodros, férfiaknak bőrpántos-csíkos változatban ajánlják a 2026-os tavaszi divattrendek alapján.

Hogy márciustól egyre nagyobb számban jelennek-e meg otthonkát és kötényt viselő hölgyek a kávézók teraszain és a sétálóutcák forgatagában, egyelőre nem tudhatjuk. Mint ahogy ebben a pillanatban az is rejtély, lesz-e ismét annyira kedvelt a ruhadarab, mint amilyen népszerűségének csúcsán, a 70-es években volt. Az azonban megjósolható, hogy az utcai viseletre szánt újragondolt otthonkát és konyhai kötényt borsos áron, de legalábbis az eredetinek a többszöröséért vásárolhatjuk majd meg, amennyiben szocialista tömegipari fogyasztási cikkből dizájnertermékké válik.