Emlékezés Anna nővérre
Névadó ünnepséggel emlékeznek Fehér Anna nővérre Vértesacsán.
Anna nővér
Anna nővér Erzsébet-rendi szerzetes nővér, gyógypedagógus volt. A Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája és Általános Iskolája (korábban Szent Anna Otthon) alapítója és közel negyven évig igazgatója. Maga is látássérült volt, erős katolikus gyökerekkel.
Fehér Anna 1947-ben született Vértesacsán, földművescsaládban. Amikor édesapja megbetegedett, Budapestre költöztek. Anna gyógypedagógiai tanulmányokba kezdett. Egyetemi évei alatt a kommunista hatalom nem nézte jó szemmel egyházi kapcsolatait. Többször zaklatták, kihallgatták, házkutatást tartottak nála, végül az összes felsőoktatási intézményből kitiltották. Csak 1979-ben fejezhette be tanulmányait, ekkor már fogadalmat tett szerzetesnővérként.
Anna nővér két elkötelezett egyházi vezetőről tett említést, akik a Szent Anna Otthon létrehozásában óriási lelki és gyakorlati segítséget adtak: Teréz anyáról és Lékai László bíboros prímásról beszélt nagy tisztelettel. A nővér áldozatkész lélekkel dolgozott a nap 24 órájában, kivette a részét a hétköznapi munkából is, korát meghazudtoló vitalitással, energikusan, fáradhatatlanul. Rendületlenül hitt abban, hogy a gondviselés és annak eszközeként a jó emberek minden nehézségen továbbsegítik az intézmény, vagy ahogy ő nevezte, az Otthon életét – írta a Demokrata a nővérre emlékezve 2021 februárjában.
