Nyáladzva hazudik Alföldi

Hősiesen küzdenek ezzel a libsi politikai propagandisták is, csütörtökön például a műfaj középkategóriás hisztérikája, Alföldi Róbert püffentett a virtuális éterbe egy bántóan közhelyes, fárasztó, tehát abszolút klasszikus SZDSZ-es kampányszenvelgést a magyar Békemenet és a globalizmus aktuális reménysége által összegründolt feszengés tenyérbemászóan hazug összevetésével.

A kiöregedőben lévő csepűrágó freudi vágyvezéreltségről árulkodó Facebook-nyöszörgésében arról szenveleg, hogy
„(.) azt hallom, azt hallgatom, azt kell hallgatnom az egyik oldal főszónokától, a tömegben megszólaltatott honfitársaimtól, a kormányon lévő politikustoktól, a kormányhű média – hát tényleg létezhet ilyen egy demokráciában? – képviselőitől, a kultúrában dolgozó, kvázi kollégáimtól, hogy én hazaáruló vagyok és háborúpárti. Csak azért, mert nem náluk menetelek, mert nem rájuk szavazok! (.) háborúpártinak, a háború támogatójának kiáltanak ki engem és még több millió magyar honfitársamat, csak azért, mert szerintük nem rájuk szavazok, csak azért, mert nem egy olyan Magyarországot képzelek, mint ami most van. Azt az égbekiáltó, pofátlan, aljas jelzőt aggatják rám, hogy támogatok egy háborút. Hogy támogatom a gyilkosságokat, a nemi erőszakokat, az emberek megcsonkítását, a gyerekek lebombázását. A pusztítást! (…) Nagyon hangosan, ordítva és felháborodva, kikérem magamnak!”

Ezzel szemben bezzeg, hazudja a virtuáliában ordító Alföldi, „(.) hallgatom az esti beszédet, ahol a főszónok arról beszél, hogy nincs ilyen vagy olyan magyar, magyar van, hogy nem az a fontos, hogy kire szavazol, hogy mindegy milyen pártot támogatsz, mert az a fontos, hogy most már végre együtt, egymást szeretve, szépen, kedvesen tényleg kezdjünk már el építeni egy demokráciát”.

És ezért, elégül ki nagy nehezen intellektuálisan ennyi iszonyúan kínos, buta, primitív nyáladzás után Alföldi, „teljesen objektíve gondoljuk át, hogy akkor kire is szavazunk jövőre!”.

Ezt az egyet megígérhetjük, Alföldi. Teljesen objektíve átgondolva fogunk a Fidesz-KDNP-re szavazni,

már azért is, mert ezzel a szellemileg és stílusában is zavarba ejtően giccses nyáladzással csak megerősített minket meggyőződésünkben ez a múltidejű ripacs.

Persze egy pillanatig sem hisszük azt a butaságot, hogy Alföldi valamiféle komolyan veendő, saját véleményt fogalmazott meg. Ennél a szövegnél ugyanis, legyen bármily meglepő, még őt is nagyobb kvalitású embernek tartjuk szellemileg. Akkor is, ha eddig is könnyedén hajította sutba az intellektuális szuverenitást és igényességet, és mindig volt az a pénz, amiért nyakig merült például a szerencsésen kimúlt Heti hetes nyomorúságába. Legyen világos:

ő egy színész, aki a mindenkori rendező utasításait teljesíti, még ha bizonyos esetekben nem is kell hozzá szövegkönyv és direkt ukáz. Ebből él.

Persze hajlam is kell hozzá.

Mégis tenyérbemászó, bicskanyitogató, visszafogott jelzőkkel nehezen minősíthető az a párját ritkító, fénysebességgel véghezvitt szemforgatás, amivel a magyarok Békemenetét voltaképp személye elleni autodafénak hazudja, és nyúlós-nyálas műkönnyeket pillogva meghatódik a ripacskodásban lelki társa, Magyar Péter egyes fordulataiban is Orbán Viktort utánozni próbáló fecsegésén.

A valóság az, hogy a miniszterelnök egyetlen szóval sem foglalkozott október 23-ai beszédében Alföldivel. A zaklatott életű komédiás kóros önképére vall, hogy bár a kormányfő beszéde bárki által könnyedén hozzáférhető a világhálón, és így a sérült pszichéből fakadó pehelysúlyú hazugság gyorsan lelepleződik, mégis képes volt önnön megálmodott-vágyott megemlítését beleklaviatúrázni a Zuckerberg-galaxisba.

Értjük, persze, ő is szeretne mások farvizén beleíródni a történelembe, de hát a tények csak tények, és azok nem állnak összhangban a vergődő belpesti Jágó virtuális ordításával.

Éppen ellenkezőleg, a „most már végre együtt, egymást szeretve, szépen, kedvesen”, többek között az ölésre alkalmas eszközöket szívének kedvesnek nevező kiszuperált exkatona, Ruszin-Szendi Romulusz részvételével és az újságírók erőszakos kilökdösésével lezajlott antimenet főszónoka, a volt feleségét lehallgató-zsaroló-bántalmazó telefonrabló nem össznépi összeborulást hirdetett, hanem – okkal nyakörvként tudva magán Brüsszelben megvédett mentelmi jogát – a póráz végét rángató gazdái iránymutatásainak megfelelően „a Kreml leglojálisabb szövetségesének” rágalmazta a magyar miniszterelnököt, Európa egyetlen következetes békepárti államférfiját, 1956 szereplőit, hőseit említve pedig nagy gondossággal elhallgatta Pongrátz Gergely vagy épp Wittner Mária nevét.

A színpad előtti szájakból pedig áradt a „mocskos Fidesz!”.

Ezzel szemben Orbán Viktor volt az, aki a keresztény szeretet és a nemzeti összetartozás jegyében szeretettel szólította meg gyűlöletre hergelt, de jobb sorsra érdemes honfitársainkat: „(.) a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is. Egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért”.

A két esemény között a különbség ordító, annyira, hogy az még Alföldi virtuális rángatózását-ordítozását is túlharsogja. A lejtmenetben lévő brüsszeli ihletettségű, aktuális SZDSZ az önimádat és a széthúzás beteges, saját köreiben is bizalmatlan, naponta össze-vissza hablatyoló társulása, a keresztény nemzeti tábor a szeretet és az összefogás ellenállhatatlan erejének letéteményese.

Alföldi… Ugyan!