A szaladgáló
Ahol mindenki összevissza szaladgál, előbb-utóbb az tűnik föl, aki egy helyben áll. Ez a jelenség a politika egyik alapszabályára világít rá. Nem kétséges, hogy a politikai sikerhez az aktív cselekvés vezet el, akár a kormányzásról, akár a kormánnyal szembeni kihívásról van szó. Cselekedni kell és beszélni róla, lehetőleg sokszor, sok helyen és hatékonyan. De a cselekvés mögött mégis ott kell lennie a választó bizonyosságának arról, hogy a cselekvő politikus, miközben az éppen terítéken forgó ügyekre reagál, ugyanakkor a legfontosabb kérdésekben biztos alapokon áll.
Pontosan ez az a tényező, amelyben a polgári koalíció behozhatatlan előnyben van a kihívóival szemben. A család, nemzet, kereszténység három örök igenje mellé a három aktuális nemet is megfogalmazta: nem a genderre, nem a migrációra és nem a háborúra. Az elmúlt közel húszévi kormányzati munkán túl ez a kétszer három állítás teszi hitelessé a Fidesz–KDNP-koalíció törekvését arra, hogy újabb négy évre kérjen felhatalmazást a választóktól az ország vezetésére.
A kihívó ezzel mindössze egyetlen nemet képes szembe szegezni, hogy ugyanis ő nem Orbán Viktor, miközben minden lélegzetvételével annak látszatára törekszik. Ennek a nemnek a hajtogatásán kívül egy eszköze van még: az eszmei és fizikai összevissza rohangálás, mindenhez hozzászólás, minden faluban, minden híradásban, minden bejegyzésben megjelenés. Kétségtelen, hogy sokak szemében mindez sikeresnek tűnik, és híveket szerez a szaladgálónak. Csakhogy ami ellenzéki kampányban cselekvésnek látszik, a hatalomban maga volna a káosz. A kormánypártok leginkább sikert ígérő érvelése pontosan erre alapozódhat. Kedves választópolgárok: a szaladgálóra vagy a biztos alapokon egyhelyben állóra, a káoszkavaróra vagy a rendteremtőre, az idegesen kapkodóra vagy a nyugodt erőre bízzátok Magyarországot? Az országunkért felelősséget érző ember számára a válasz nem lehet kétséges.
