Minőségjavítás és piacvédelem a trappista apropóján
Több mint sajt
Látszólag csekély súlyú fejlemény a trappista sajt előállítására és forgalmazására vonatkozó szabályozás módosítása, valójában azonban a hazai élelmiszeripar és -kereskedelem visszafoglalására irányuló küzdelem fontos lépése.
Nem minden papsajt, tartja a magyar szólás, és most már nem is minden trappista. A Magyar Élelmiszerkönyv nemrég bevezetett módosítása szerint e néven kizárólag korong alakú sajtok készíthetők, a hasáb formájúakat nem szabad a továbbiakban így hívni. Bár ez nem olyan hír, amire elsőre fölkapja a fejét az ember, ám a rendelkezés mögött álló felfogás nagyon is fontos, meghatározza életünk mindennapjait. Arról van szó ugyanis, hogy nemcsak az számít, mennyiért étkezünk, hanem az is, hogy mit.
A trappistareformot egyesek szellemeskedve az Európai Unióban 2009-ig létezett uborkagörbület-előíráshoz hasonlították; mint ismeretes, a már kivezetett rendelet maximum tíz milliméternyi kanyart engedélyezett a kígyóuborkának, már amennyiben első osztályúként akarták piacra dobni.
A trappista ügyében azonban többről van szó, és a formai követelmény nem a külcsínnel, hanem a belbeccsel függ össze. Idehaza ezentúl csak korong alakú trappista gyártása engedélyezett, a hasáb formájú olcsó import pedig kereskedelmi forgalomba csak szeletelve vagy reszelve kerülhet. Az októberben életbe lépett új szabályozás a felhasználható összetevők terén is szigorúbb, tekintve hogy korábban ez nem is volt részletesen szabályozva.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség azonnal megkongatta a vészharangot, közleményében azzal riogatva, hogy „trappista nélkül maradhat a sajtos-tejfölös tészta”, a balliberális média pedig odáig ment, hogy „a kormány betiltotta a hasáb alakú trappistát”.
Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint ugyanakkor a trappista a legismertebb sajtfajta, a Tej Terméktanács 2024-es felmérése szerint a fogyasztók 95 százaléka ismeri, és 63 százalékuk ezt vásárolja leggyakrabban. A magyar piacot pedig az elmúlt években elárasztották az extragyors érleléssel, bizonytalan adalékanyagokkal felturbózott külföldi sajtkészítmények, amelyeket idehaza szorgos és trükkös kezek trappistának címkézve dobtak piacra gyanúsan olcsón.
Az Agrárminisztériumtól megtudtuk, hogy a tavalyi összes hazai sajttermelés 92 ezer tonna volt, ebből 44 ezer tonna ment exportra, vagyis könnyű kiszámolni, hogy 48 ezer tonna került a hazai piacra. Ez kevesebb, mint a 71 ezer tonnányi import. Az idei év első nyolc hónapjában 74 ezer tonna sajt készült hazánkban, ebből 35 ezer tonna került külhoni piacokra, ez 19 százalékos növekmény az előző év azonos időszakához viszonyítva, de az 50 ezer tonna importáru is (ebből 27,5 ezer tonna Németországból, közel hatezer Lengyelországból jött) 4,7 százalékos többlet a 2024 januárja és augusztusa közötti időszakhoz képest. Összességében a hazai forgalom bő felét külföldi sajtok teszik ki, és sokat közülük átcsomagolnak, átcímkéznek, jogosulatlanul trappistaként dobtak piacra. Ez hátrányos volt a hazai termelőkre nézve, nem szólva a gyanútlan fogyasztókról, akiket a legalábbis szürkezónásan használt elnevezés könnyedén megtévesztett, hiszen az efféle termékek minősége meg sem közelítette a valódi trappistákét. Ennek hagyományos receptúrája a ciszterci rend eredeti, szigorú reguláját követő trappista szerzetesektől származik, ők Franciaországban kezdték készíteni a XIX. században. A trappista sajtnak megvannak a maga jellegzetes érzékszervi tulajdonságai, amelyek híján a név használata szimpla hamisítás.
A Tej Terméktanács ezért üdvözölte és megköszönte közleményében a módosítást. „A különböző sajtok, így például a trappista sajt nevének védelme nem csupán jogi kérdés, hanem a minőség, a hagyományok, a fogyasztói bizalom megóvásának és a magyar gazdaság erősítésének kulcsfontosságú eleme is. A jogszabályok egyértelműen kimondják, hogy az élelmiszerek jelölése, címkézése nem lehet félrevezető. Ennek fő célja a fogyasztók védelme, a vásárlóknak ugyanis joguk van korrekt és érthető információkhoz jutniuk arról, amit megvesznek. Az élelmiszer nevének pontosnak és igaznak kell lennie, utalnia kell a termék valódi jellegére és összetételére. A Tej Terméktanács az elmúlt években többször hangot adott azon aggodalmának, hogy például Lengyelországból, Szlovákiából és Németországból több ezer tonnányi – náluk kevésbé elterjedt, alig ismert – trappista sajt érkezik Magyarországra úgy, hogy az érintett külföldi tejfeldolgozók nem is gyártanak trappistát” – írta közleményében a szakmai szervezet.
A Magyar Élelmiszerkönyv tejtermékekre vonatkozó átfogó módosítása egyébként már 2021-ben megszületett, ám akkor a trappista sajt minőségi követelményeire vonatkozó előírások még nem léptek hatályba, mert többen attól tartottak, hogy ez felhajtaná az árat. A szakmai egyeztetések mostanra jutottak el odáig, hogy a magyar fogyasztók kedvenc sajttípusának minőségét is pontos paraméterek szabályozzák. Az olcsóbb termékek ettől még továbbra is forgalmazhatók, de nem szabad őket trappistának nevezni. A fogyasztók garantáltan tisztességes trappistát vásárolhatnak, a termelők bevételét pedig nem téríthetik el a gyengébb minőségű termékek gyártói.
Javuló minőség
Az elmúlt években számos jelentős változás történt a Magyar Élelmiszerkönyvben, ezek az egyes termékek minőségvédelmét és a fogyasztók hitelesebb tájékoztatását segítik. Csak néhány példa: eltűnt a „penészes” jelző egyes húskészítmények megnevezéséből, ezeket június óta már nemespenészesnek kell hívni – sokkal barátságosabb így. Téliszaláminak sem lehet bármit nevezni, kizárólag a meghatározott összetevők felhasználásával és speciális eljárással készült, egyedi ízvilágú szalámi viselheti ezt a nevet. De rendet vágott az élelmiszerkönyv a füstölt áruk világában is, ma már különbséget tesz a szabályozás a füstölt és a füstízű (aromával vagy éppenséggel injektálással létrehozott íz) között, és tejnek is kizárólag a tejelő állatok fejésével keletkező termék számít, az egyetlen kivétel a hagyományosan elterjedt kókusztej elnevezés, minden egyéb növényi eredetű (zabból, mandulából, rizsből, miegyébből nyert) italt tilos megtévesztő módon tejnek titulálni.
2016-ban módosították a kenyérre vonatkozó előírásokat, ennek köszönhetően a búzakenyérnek legalább 95 százalékban búzalisztből, a rozskenyérnek legalább 60 százalékban rozslisztből kell készülnie, és utóbbi nem azonos a rozsos kenyérrel, ami minimum 30 százalék rozslisztet tartalmaz. A teljes kiőrlésű kenyérnek legalább 60 százalékban teljes kiőrlésű lisztet kell tartalmaznia – mindez jelentős előrelépés a korábbi sokkal megengedőbb szabályozáshoz képest, amikor gyakran csak mutatóba tartalmaztak a termékek a nevükben hirdetett összetevőket.
Ugyancsak 2016-ban módosították számos húskészítmény készítési eljárását és elnevezését. Ennek köszönhetően a virsli és a párizsi esetében 40-ről 51 százalékra nőtt a hústartalom minimális aránya, a csontokról mechanikailag lefejtett húst pedig azóta nem szabad érlelt szalámikba belekeverni. Ez egyébként a hús élelmiszerkönyvi definíciója szerint nem is minősül húsnak, és csak bizonyos termékek előállításához használható fel legfeljebb tízszázalékos arányban. Egyúttal csökkentették a megengedett maximális sótartalmat is.
Élelmiszereink könyve: az önellátástól a nemzetközi szabályozásig
Az új, szigorúbb trappistaregula része annak a folyamatnak, amely a Magyar Élelmiszerkönyv folyamatos módosításával jelentősen javítja a minőséget, és közvetve erősíti a termelők helyzetét. Az élelmiszer-termelés szabályozása egyébként nagyjából a XIX. század közepére nyúlik vissza, addig a családi gazdaságok jellemzően önellátásra voltak berendezkedve. A városiasodás, a kapitalista iparosodás folyományaként azonban szükségessé vált a nagy mennyiséget előállító élelmiszeripar, majd a fogyasztóvédelem létrejötte. A nemzetközi élelmiszer-kereskedelem egyszerűsítése érdekében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1962-ben létrehozta az Élelmiszerkódexet (Codex Alimentarius), amelyet egy bizottság gondoz, különféle szabványokat kidolgozva, nemzeti szabályozásokkal összehangolva.
Ennek hatására született meg hazánkban az élelmiszerekről szóló 1976. évi IV. törvény, mely létrehozta a Magyar Élelmiszerkönyvet, és megalapította a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottságot.
A Magyar Élelmiszerkönyv folyamatosan változik, frissül, figyelembe véve az új alapanyagokat, technológiákat, fogyasztói szokásokat, ugyanakkor bizonyos hagyományokat is rögzít. Az élelmiszerügyet újraszabályozó 1995. évi XC. törvényben a szabályozást megerősítették, a 2003. évi LXXXII. törvény pedig számos európai uniós előírást is beépített. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény tovább erősítette a Magyar Élelmiszerkönyv szerepét, majd a 2012. évi XVIII. és a 2020. évi LIII. törvény, valamint számos szakminiszteri rendelet is kisebb-nagyobb módosításokat eszközölt. Jelenleg három fejezetből álló szabálygyűjtemény, amely magában foglalja a minőség-ellenőrzés módszertanát is.
