A dodó nem sikerült, de a fiatal szoci igen
Nagy divat mostanában a kihalt fajok feltámasztása.Ahogy azt több helyen is olvastuk, amerikai tudósok DNS-szekvenálással, a génszerkesztési technológia és a szintetikus biológia segítségével támasztanák fel a XVII. században kihalt dodókat. (A dodók viszonylag nagy, röpképtelen galambfélék voltak, az Indiai-óceán területén lévő Mauritius szigetén éltek. Azután haltak ki, hogy a szigetre európai telepesek léptek.)
És még ott az óriásfarkas! (A földön valaha élt legnagyobb kutyaféle.) A Colossal Biosciences nevű biotechnológiai vállalat génszerkesztési és klónozási eljárásokkal hozta (újra) létre az óriásfarkast, melynek három példányát mutatták be. A nemrégiben megjelent hír szerint az állatok „feltámasztása„ sikeres volt.
Persze ez humbug. Reklámfogás. Se a dodó, se az óriásfarkas nem „az” a dodó, és nem az az óriásfarkas, csupán az eredeti állatokra sok külső jegyben hasonló élőlény, lévén közeli rokonságban álló fajokkal keresztezve és DNS-sel trükközve teremtettek lényeket. De igazából ez csalás.
Azonban ha két kísérlet nem sikerül, még mindig ott a harmadik!
Ugyanis sikerült feltámasztani nemrégiben az ún. „fiatal szocit”.

Igen, jól olvasták. Ahogy az mszp.hu írja (igen, ilyen portál még létezik!): „Nem vagyok áruló! – Egy 18 éves „óellenzéki” levele Magyar Péterhez.”
Hogy mit szövegelt a fickó – Osztofi Gergő – az igazából mindegy. Legalábbis számomra. Nem érdekel. Maga a lény érdekes, a létezésnek ez a fajta fura minősége.
Gondoljuk csak végig! 18 éves!
Rendes emberek 18 évesen hülyeségeket beszélnek, világforradalomról vagy tradíciós ős-szakrális királyságról hagymázaznak. Metálzenekart alakítanak, depressziós verseket írnak, vagy szerelmesek a gimnázium legjobb nőjébe – tök sikertelenül.
Én például 18 évesen zenekaroztam, pirosra festett hajjal mentem érettségizni – olyan is lett –, és rohadtul nem vettem észre, hogy a suliban az egyik jó nő akar tőlem valamit, s nem véletlenül mászkál oda minden szünetben, majd mire leesett és léptem, már ő nem akart semmit, és ezzel elnyűglődtem fél évet.
De ez? 18 évesen MSZP? Hogy lehet ennyi idősen itt tartani? És mi lesz ebből harminc éves korára?
Mondjuk értem én, lesz egy pártja, ott majd mutogatják, és mivel érdektelen 18 évesként sehol másutt nincs lehetősége, majd ott nyomul, és előre is jut. Ha ügyes, még némi állami pénzt is kap.
„Politikai munkáját 15 évesen kezdte aktivistaként, iskola után, kollégistaként. Panelházak lépcsőin és körfolyosóin kampányolt Szombathelytől Körmendig. 16 éves kora óta az MSZP tagja, 17 évesen megválasztották az Országos Választmány alelnökévé.”
Milyen ember, aki már ennyi idősen itt tart? Ez rosszabb, mint egy iskolából kirúgás. Mindenkinek voltak kamasz fejjel stiklijei, de hogy valaki ennyi idősen MSZP-s, az mindent ver. És ehhez még DNS-átalakítás se kellett. Most mondják, hogy nincsenek csodák! Lehet, egyszer majd a dodó is előkerül.
