Idén is gyönyörű helyszíneken zajlik a Héttorony Fesztivál
Toronymagas minőség Makovecz Imre nyomdokain
Idén is útjára indult a Héttorony Fesztivál: november 20-ig a Makovecz Imre tervezte ikonikus épületek tereiben, Magyarországon és a határon túli városokban élheti át a közönség a népzene, a világzene és az építészet különleges találkozását. A fesztivál koncertekkel, kiállításokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várja az érdeklődőket.
Makovecz Imre időtlen tereiben újra harmonikusan egymásra talál a zene és az építészet. Ahogyan a tavaly októberben elhunyt Kiss Ferenc hangépítész, zeneszerző, a fesztivál egykori művészeti vezetője fogalmazott:
„Makovecz Imre terei és kupolái kiszakítanak a mindennapokból, és egy idilli pillanatba vezetnek bennünket, amelyben a zene és az építészet összeköti a földet az éggel.”
Világkiállítástól a Héttorony Fesztiválig
A Héttorony Fesztivál gyökerei időben több, mint három évtizeddel korábbra vezetnek: Kiss Ferenc 1992-ben írta meg a sevillai világkiállítás Magyar Pavilonjának programzenéjét, ekkor ismerkedett meg Makovecz Imrével, a pavilon építészével is. Még ugyanebben az évben megalapította az Etnofon kiadót, az első független hazai hanglemezkiadót: mikor az Etnofon tízéves lett, elhatározta, hogy a holdudvara körül összegyűlt minőségi produkciókból fesztivált szervez. 2002-ben megkereste Makovecz Imrét, hogy a sevillai pavilon építészeti sugallatának engedve és annak szellemiségét folytatva Héttoronynak nevezné az általa újonnan életre hívott fesztivált, amelynek az első években Budapest adott otthont.
2011-ben elhunyt Makovecz Imre, Kiss Ferenc pedig Horváth Lászlóval, a Fonó Budai Zeneház igazgatójával közösen elhatározta, hogy a fesztivált Makovecz Imre emblematikus épületeiben folytatják, szervezik tovább – országszerte, valamint az országhatárt átlépve, a külhoni magyarlakta területeken is.
A Héttorony Fesztivál azóta is az építészet, a népzene és a világzene csúcsteljesítményeit hozza el a határokon átívelő helyszínekre:
idén Bak, Zalaegerszeg, Lendva, Temesvár, Kolozsvár, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kakasd és Budapest ad otthont az élményeknek.
A fesztivál hagyományosan ötvözi a koncertélményt az építészeti programokkal, így filmvetítések, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések és mini konferenciák is várják majd az érdeklődőket.
Gazdag programkínálat
Az első napok programjai után a fesztivál november 13-án, szerdán Temesváron folytatódik: az Új Ezredév Református Központban az Erdélyi építészet utazó kiállítását tekinthetik meg a látogatók, majd 19:30-kor a Dresch Vonós Quartet ünnepi koncertje következik.

Kolozsváron, november 14-én a Törökvágási református templomban ugyancsak látható lesz az utazókiállítás, 19 órakor a Koszorus Krisztina Koszika és Szász Csaba duó koncertjét hallhatja a közönség, majd 19:30-kor ismét a Dresch Vonós Quartet lép fel.
Székelykeresztúron, november 15-én a Centrál Bisztróban, és Székelyudvarhelyen, november 16-án a Septima helyszínen a Dresch Vonós Quartet folytatja erdélyi turnéját az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány közreműködésével.
Kakasdon, november 19-én a faluházban a közönség Makovecz Imre Angyalok című kiállítását tekintheti meg, majd 19 órakor fényfestészet, 19:30-kor Herczku Ágnes és Nikola Parov koncertje lesz (vendég: Barna Anikó citeraművész), 20 órakor pedig Balogh Kálmán triója lép fel, Koszorús Krisztina Koszika közreműködésével.

A fesztivál zárásaként november 20-án 14 órakor koszorúzzák meg hagyományosan Makovecz Imre emléktábláját a Villányi út 8. szám alatt.
A hagyományok szerint eddig a Héttorony Fesztivál gálaestjének részeként adták át a Makovecz-díjat. Idén a november 20-án este 19 órakor kezdődő az Angyalok és építészet – Makovecz Imre 90 című kiállítás megnyitójának keretében veheti át az elismerést a díjazott a Műcsarnokban.
További információk: www.hettoronyfesztival.hu, www.fono.hu. A fesztivál kiemelt támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.
