Vesszőt tegyünk, ne pontot!

„Magyarnak lenni fantasztikus dolog, ráadásul a magyar egy törzsi származású nép, amely folyamatként látja magát a világegyetemben, amelynek mi részesei vagyunk” – ez is kulcsfontosságú, a mindennapok viaskodásainak értelmet, magyarázatot adó mondat volt Orbán Viktortól a digitális polgári körök első nagy gyülekezésén Győrben.

Bizony mi, mai magyarok immár nem csak közemlékezetünkből fakadt krónikáink, hanem természettudományos módszerekkel is sziklaszilárdan bizonyítottan az ősidőkig visszaérő szkíta-hun-avar-magyar kultúra és civilizáció örököse. Magyarország Európa egyetlen országa, mely immár több mint ezer esztendeje ugyanazon a néven őrzi államiságát. Megtiportak, véreztettek, átmenetileg több részre szaggattak minket idegen hatalmak, mégis mindent és mindenkit túléltünk, és a nyugat-európai öngyilkossági folyamatot (migráció, gender, irracionális háborús pszichózis) elnézve valóra válni látszik a gróf Apponyi Albertnek tulajdonított trianoni jóslat: „Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.”

Van mit megvédenünk, örökségünk felbecsülhetetlen érték, menedék, a jövő záloga. Vannak, akik csak nevükben magyarok, és lelkiismeret-furdalás nélkül pontot tennének történetünk végére, beolvasztva hazánkat az Európai Egyesült Államok hagymázába.

Nekünk az a dolgunk, hogy pont helyett vesszőt írjunk a magyar krónikába, és együtt írjuk tovább a történetet.