Mátyás király ma olajfinomítókat venne

Hazánknak, mint minden élő szervezetnek, folyamatosan reflektálnia kell a környezet változásaira. Magyarország nem egy absztrakció, nem jogi fikció; Magyarország szerves entitás, a mi szülőföldünk, amely élni, gyarapodni akar. A sikertelen XX. után meg akarjuk nyerni magunknak a XXI. századot, aminek pedig igenis körvonalazódnak már a kontúrjai és az eszközei. Nem túlzás: korszakhatáron vagyunk.

Ahogy Békés Márton mondja, általunk is „jól reflektált korszakhatár utoljára félezer éve volt”. Mátyás király korában a reneszánsszal, humanizmussal, a visszaerősödő nemzeti-etnikai identitásokkal, a könyvnyomtatással, Amerika felfedezésével. Most, fél évezreddel később megint korszakhatáron állunk, amit három dolog jól jelez: az Egyesült Államok változó geopolitikai helyzete, Kína és a globális Dél előretörése és Európa, pontosabban az Európai Unió visszavonhatatlan hanyatlása. Reagálnunk kell ezekre, élnünk kell ezekkel, még akkor is, ha emiatt vállalnunk kell a Nyugat, pontosabban Brüsszel rosszallását.

A metánmolekulának nincs ideológiája, csak azoknak van, akik megmondanák nekünk, hogy honnan vegyük. Hasonlóképp, az áram a vezetékben az ohm, a watt és az amper, tehát a szenvtelen természeti-fizikai törvényszerűségek függvénye, nem politikai elvárásoké. A magyar iparnak, az energetikai cégeknek, a pénz- és tőkepiacnak úgy és oda kell piacra lépnie, ahogy és ahova az Magyarország számára hasznos. Márpedig lítiumionos katód, fotovoltaikus panel vagy mikroelektronikai félvezető leginkább keletről tud érkezni, ahogy nukleáris technológiában is az oroszok verhetetlenek, no meg persze az amerikaiak is jönnek fel a kis moduláris reaktorok, vagyis SMR-ek terén.

A gazdasági logikából természetesen és szükségszerűen következik a regionális kapcsolódások létrejötte. Miközben ugyanis a földgázt jelenleg is déli irányból, a Balkán vezetékein át kapjuk, amelyeken további infrastruktúra-fejlesztések is zajlanak, a szerbek Magyarországon tárolnak biztonsági gázkészletet. A csongrádi Sándorfalva irányából új nagyfeszültségű villamosenergia-szállító vezeték is létesül, míg a közelmúltban megépült a magyar és szlovén áramátviteli hálózatot összekötő Hévíz–Cirkovce határkeresztező távvezeték. Sikeresen megkezdődött a tágabb közép-európai régió villamosenergia-piacainak egységes másnapi időtávú, áramlásalapú kapacitásszámítás melletti összekapcsolása is.

Hazánk számára minden adott regionális pozíciójának erősítéséhez. Már most is vásárolunk a Balkánról, elsősorban Boszniából, Szerbiából ottani vízerőművek által megtermelt villanyt, ahogy cserébe mi is adunk el naperőművekkel megtermelt kapacitást. De létre lehet hozni a domborzat és vízrajz adottságai okán szlovákiai területen magyar szivattyús villamosenergia-tározókat is. Ezek aztán közvetlen vezetéken a hazai hálózatba termelve az itthoni termelésingadozásokat egészíthetik ki. A politikai szándék persze még sokkal-sokkal szélesebb horizontot nyithat ki.

Nagy lehetőségeket kínál a földgáz is. A régióban már most olyan pozíciónk van ezen a téren, ami megágyaz annak, hogy gázelosztó központtá válhassunk. Sokkal nagyobb mennyiség érkezik be hazánkba a földgázból, mint amit elfogyasztunk, miközben minden egyes metánmolekula gazdára talál a régióban. Erre érdemes építeni, speciális gáztárolói termékekkel, szerződéses megoldásokkal a külkapcsolatok terén, kimondottan a régió országaira figyelve.

Az olajfeldolgozás terén jelenleg is regionális munkamegosztás zajlik a százhalombattai, a pozsonyi és a rijekai (fiumei) finomítókkal. Itt a magyar állam kell, hogy a Mol terjeszkedése, agya és motorja legyen. Mindehhez a jogi eszközöket is meg kell találni. Magyarország és a Mol-csoport jelentős szereplők a térség energiapiacán a finomítás mellett a kiskereskedelmi töltőállomások terén is. A Mol kilenc kelet-közép-európai országban van jelen kiskereskedelmi hálózattal, 466 magyarországi kút mellett vannak töltőállomásai Horvátországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Bosznia–Hercegovinában, Szerbiában, Szlovéniában és Montenegróban.

Itt jönnek a képbe a finomítók. A magyar miniszterelnök washingtoni látogatásán sikeresen elhárította a Magyarországot fenyegető amerikai szankciókat – amelyek a térség több országát már sújtják –, majd moszkvai tárgyalásain megnyitotta az utat a Mol és az MVM számára a szankciók által érintett régiós finomítók orosz üzletrészeinek felvásárlása előtt. A szerb pancsovai (NIS), a bolgár burgaszi és a román ploiești-i finomítók együtt akkora kapacitást adnak, mint a Mol jelenlegi három finomítója (Százhalombatta, Pozsony, Rijeka) összesen. Vagyis ha mindhárom üzlet sikerülne, akkor a Mol finomítói kapacitása és piaci részesedése közel megduplázódna. A jelenlegi finomítói kapacitás egymagában napi 379000 hordóról 713000-re nőne.

Ráadásul Románia esetében fekete-tengeri kitermelési koncesszió is társul az eszközökhöz, miközben mindhárom balkáni országban jelentős töltőhálózat és nagykereskedelmi ellátás kapcsolódik a most kényszer-értékesítésre vagy államosításra váró orosz tulajdonrészekhez. A Lukoil Bulgáriában és Romániában is piacvezető, a NIS pedig Szerbiában domináns szereplő. Amennyiben a Mol megszerzi ezeket az eszközöket, a régió legnagyobb energiaipari vállalatává, legnagyobb finomítójává, és – több mint ezer benzinkúttal – a Balkán vezető üzemanyag-kereskedőjévé válhat. Így egységes ellátási hálózat jönne létre, rugalmasabb beszerzési lehetőségekkel, méretgazdaságossági előnyökkel, valamint új tranzitútvonalakhoz és kikötőkhöz való hozzáféréssel.

Eközben az MVM Partner már önmagában is jelentős szereplő a kontinensen: húsz európai országban aktív villamosenergia-nagykereskedőként. Egy másik leányvállalat, a CEEnergy Ausztriában, Szlovákiában, Horvátországban és Csehországban is jelen van a gázpiacon gázkereskedőként, miközben érvényes gázvásárlási szerződései vannak Törökországgal, valamint az azeri állami olaj- és gázipari vállalattal, a Socarral. A legnagyobb azeri tengeri gázmező, a Şah Deniz ötszázalékos részesedésének tavalyi megvásárlása mellett az MVM megszerezte a cseh Innogy Česká republikát, az egyik legnagyobb regionális áramkereskedőt. Emellett visszavásárolta a németektől az Enexio (EGI) vállalatot – egy korábban privatizált, értékes szabadalmakat birtokló energetikai szolgáltatót –, valamint felvásárolta az E.ON Energie Româniát is. A horvátországi LNG-terminálnál történt hétéves kapacitáslekötés pedig tovább erősíti az MVM regionális pozícióját. Ezek a lépések mind egy tudatos, állami szinten koordinált régiós energiapolitika elemei, amelyek további növekedés és integráció felé mutatnak.

Az Európai Unió energiapolitikájának kudarcával a régió integrációját ma leginkább a magyar energiapolitika képes előmozdítani. A Duna válhatna a térség energiahídjává – nagy teljesítményű adatkábelekkel, új logisztikai központokkal, terminálokkal, raktárakkal és konverterekkel Bajától Csepelig, Gönyűtől Dunaújvárosig. Magyarországon találkozhatna a dunai folyosó, a fekete-tengeri gáz, a kínai vasút, az olajtranzit, valamint az LNG- és hidrogén-terminálok hatósugara. Erre a gerincre épülhetne rá a zöldinfrastruktúra: villamosenergia-tárolókkal, kis moduláris reaktorokkal (SMR-ekkel), egy szlovák–magyar–szerb zöld kiegyenlítőenergia-hubbal, sugarasan kiépített transzbalkáni átviteli vezetékekkel és 5G adathálózattal, valamint a határ menti szárazföldi adatközpontok összekapcsolásával. Hatalmas vízió ez – de hatalmas vízió volt Mátyás királyé is, saját korának lehetőségei között.

Mindez nem csupán energetikai, hanem gazdasági eszközrendszer is, amely a régió újraszervezését jelenti – magyar központtal. Fontos, hogy ezekből az építkezésekből a magyar állam, vagyis mindannyian gyarapodjunk. Az így létrejövő kapacitásokat a nemzetpolitika szolgálatába kell állítani, kihasználva a korszakhatáron kínálkozó új lehetőségeket. Erre az alapra épülhet rá a politika, a külügy és külkapcsolatok, valamint a stratégiai érdekérvényesítés. Ehhez azonban szükséges újragondolni a jogi kereteket is: a befektetővédelmi szabályozást – akár törvényi, akár regionális egyezményi szinten –, valamint az állami és magántőke viszonyát. Idetartozik a tulajdonviszonyok rendezése, például a 2018 után átadott állami részvénypakettek visszavétele a Molban, illetve a hatósági árak és a verseny szabályozásának kérdése, különösen a kis- és középvállalkozások áramszerződéseinek területén.

Korszakhatáron állunk: ki kell használnunk ennek minden lehetőségét, ahogyan ötszáz évvel ezelőtt Mátyás király is tette a maga korában. A magyar szervezésű Közép-Európa lehet az a történelmi pillanat, amely elvezet a következő században egy magyar vezetésű Közép-Európához – és talán az azt követő korszakban egy valóban magyar Közép-Európához.

Egy biztos. Mátyás király ma olajfinomítókat venne.