Középen mi vagyunk

Aki a nyelvet uralja, félig már a hatalmat is birtokolja. A jelenség klasszikus példája az orosz forradalom, ahol a képviselők kisebbségben lévő radikális csoportja magát bolseviknak, azaz többséginek kiáltotta ki, a többségi csoportot pedig menseviknek, azaz kisebbséginek. Ezzel megtették a döntő lépést a hatalom felé.

A brüsszeli, magát fősodrúnak, idegen szóval mainstreamnak tartó – már ez az elnevezés is nyelvpolitikai trükk – Politico című portál hosszú cikkben aggódik azért, hogy az általa a középhez sorolt politikai erők szerte Európában hogyan szorulnak vissza – kikkel szemben is? Itt jön a szómágia: „a populista keményvonalasokkal és a szélsőjobboldali nacionalistákkal” szemben. A cikkben a „populista” szó 12-szer, a „szélsőjobboldali” ötször szerepel, és ezzel már le is lepleződött az írás manipulációs szándéka. Hiszen kinek ne lenne vonzó a „közép”, ki akarna bármilyen értelemben „szélső” lenni?

Csakhogy a közép és a szél nem az, amit az éppen aktuális, magát élcsapatnak kinevező bolsevik elit annak minősít. A közép az, ahol a többség van, szélnek pedig az nevezhető, ami ezen a többségi középtől bármilyen irányban távol esik. Ha a többség azt mondja, hogy nem fogadja el a migrációt, akkor az a közép, és szélsőségesnek az minősül, aki kisebbségi véleményként a migráció elfogadását követeli. Ha a többség továbbra is nemzeti keretek között kíván élni, őrizni a tradíciókat, akkor az a közép, és szélsőségesnek a nemzetek megszüntetését kívánókat kell minősíteni. Ha a többség békét akar, akkor a háború folytatására törekvő a szélsőséges. És ha a többség az év végével a keresztény karácsonyt kívánja megünnepelni, minden népi és vallási vonatkozásával együtt, akkor az a közép.

A legfontosabbakat már föl is soroltuk annak bizonyítására, hogy mi vagyunk a közép. És amit a világról gondolunk, az a többség gondolata. Kívánjuk Európa többi országának, a németeknek, a franciáknak, az osztrákoknak, hogy végre őket is a közép kormányozza.