A rendszerváltás 2010-ben kezdődött
Az a jó a digitális polgári körök háborúellenes gyűléseiben, konkrétan Orbán Viktor bizonyos szempontból kitárulkozó, de legalábbis a döntések, cselekedetek hátteréről a fátylat lehetőleg föllebbentő, a politikusoktól szokatlanul őszinte gondolataiban, hogy tovább-gondolkodásra ösztönzi a világ folyásának megértésének igényével élő embereket. A szombati szegedi seregszemlén is jó néhány ilyen tételmondat hangzott el.
– Olyan közösség vagyunk, ami ki tudja állítani azokat a vezetőket, akikre a hazának szüksége van – mondta például Orbán Viktor, és meg is nevezett néhány embert, akik szerinte meghatározhatják az államvezetés jellemzőit. A nyugodt kormányzás embere a miniszterelnök szerint Áder János, a friss és lendületes irányításban meghatározó Lázár János, a pénzügyek miatti nyugodt álom pedig Varga Mihályhoz kötődik.
Három különböző jellem, három különböző vérmérséklet – és persze vegyük ide magát Orbán Viktort, és valószínűleg lehetne még úgynevezett erős embereket sorolni.
Hatalmi harc, utódkijelölés? Bizonyára vannak törekvések, és az sem volna meglepő, ha a miniszterelnök keresgélné, próbálgatná a jövő emberét. De az még messze van, Orbán Viktor még sokáig a remélhetőleg minél tovább tartó jelen és az azután következő jövő embere.
Nem érdemes jövőkijelölő kijelentéseket látni tehát ezekbe a mondatokba, sokkal inkább azt a jogos büszkeséget, hogy a Fidesz egészében, hogy úgy mondjuk, állam- és kormányzás-érett.
Ez pedig alkalmat ad röpke visszatekintésre. Vajon mikor volt legutóbb ilyen korszakos kormányzás Magyarországon?
A Rákosi- és Kádár-rendszert felejtsük is el, korszaknak ugyan korszak volt, de szerves része a XX. századi zsákutcába vert alávetettségnek, megtestesítve mindazt, amit becsületes magyar ember nem bír elviselni. A gengszterváltás korszakát pláne vegyük ki a listából, soha ne felejtsük el, de a dicstelenségek sorába könyveljük el!
A Horthy-korszak – na, az már igen, az korszak volt, hibáit bűneit, tévedéseit nem feledve tagadhatatlan tény, hogy gazdasági és társadalmi eredményei önmagukért beszélnek, ráadásul valamiféle keresztény-nemzeti társadalmi ethosz is újjászületett – vivát a Horthy-korszaknak!
Ámde az a korszak, az a rendszer számos okból, az akkori államrend tévedéseiből is fakadóan, bár döntően a hazánk által megakadályozni és megnyerni nem tudott második világháború következményei miatt összerogyott, és jött 45 év gyarmati antikorszak. Majd 20 év lázas vergődés, aminek a végére kifosztottak minket. Sokadszor abban a században.
Aztán 2010-ben elkezdődött végre az 1990-ben formálisan megtörtént rendszerváltozás rendszerváltássá nemesítése, a magyar haza visszafoglalása.
Áder János volt köztársasági elnök kellően érzékletesen felsorolta ennek számos kézzel fogható bizonyítékát – de messze nem az összeset.
Ehhez pedig emberek kellettek-kellenek a gátra. A Fidesz-KDNP sikerrel egyesítette és vonta be a közös cselekvésbe egyrészt a rendszerváltozás éveiben létezett, különböző okokból széthullott pártok maradékait, gyakorlatilag felfogva és egyesítve az egykori ellenzéki kerekasztal még hadra fogható magyar erőit (bár a nemzeti radikalizmus különböző képviseletei mindig külön úton jártak), másrészt a legszélesebb társadalmi rétegeket.
Ez a Fidesz-KDNP titka: osztály- és rétegpárt helyett a nemzet egészének pártja Zsolnától Újvidékig, Beregszásztól Fiuméig, Csíkszeredától Lendváig és Lékáig, Békéscsabától Sopronig.
És mit tud ezzel szembeállítani a sokak által csak Vargánénak nevezett űzött lélek? A puszta gyűlöleten túl – semmit. Törpojáca fröcsög és tagad, egyebet sem tesz, csak hátrálva szűköl, azt bizonygatva, hogy ő ott sem volt sehol.
Teljesítmény, gyorsreagálású vezérkar, hosszú távú nemzetépítő elképzelés és megvalósítási képesség – ez a Fidesz-KDNP. Na és a Tisza? Ugyan már, magyar testvéreink…!
