Fotó: MTI/EPA/Bloomberg/Chris J. Ratcliffe
Hirdetés

Egészen a NATO-főtitkárságig, ahol ön- és közveszélyessége immár nemzetközi kockázatot jelent. Mert amíg csak saját hazájában kardoskodott bohó fiatalságában a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (Volkspartij voor Vrijheid en Democratie, VVD) nevezetű libsi szervezet ifjúsági tagozatának elnökeként a pedofília és a zoofília törvényesítéséért, addig az többé-kevésbé ez holland belügy, amellett, hogy persze egyetemesen gyomorforgató. De amikor a globális nyugat eufemisztikusan védelmi szövetségnek nevezett erőszakszervezetének élén járnak odakint a szörnyek (akik ellen elszánt következetességgel nem tüntet egyetlen sajnálatosan Magyarországon állomásozó celeb meg influenszer meg fürtös színészke, és persze Törpojáca sem), az már mindenkire nézve baromi kínos.

Az meg egyenesen életveszélyes, hogy ez a pedofilsimogató hollandus marmonkanna-szám önti az olajat a tűzre, amikor azt lohasztani kellene. A nyilvánvalóan idióta Rutte nemrég olyan háborút álmodott Oroszországgal, amilyet, miként fogalmazott, dédapáink és nagyapáink éltek meg (a szerencsések túl), és szemlátomást nem viccel, hanem mindent meg is tesz annak érdekében, hogy ez bekövetkezzen. Most már ott tart, hogy európai katonákat küldene az úgynevezett Ukrajnába, ráadásul erről teljesen nyíltan locsog-fecseg a német Bild am Sonntagnak, azt mondja, hogy: „Természetesen jelenleg nem tárgyaljuk nyilvánosan a részleteket. De elmondhatom, hogy több európai ország is jelezte, hogy hajlandó lenne csapatokat küldeni, ha szükséges. Jelenleg folyik a munka ennek a hajlandók koalíciójának a pontos felépítésének meghatározásán: hogy nézne ki egy bevetés? Mi történne szárazföldön, tengeren, levegőben, és így tovább? Mindezek jelenleg kidolgozás alatt állnak.”

Így kell belerondítani a ventillátorba, meg a normális európaiak negyedik adventi vasárnapjába.

Ja, igaz, Rutte gyanúsan agglegény, magányában van ideje ilyenkor is ostobaságokról szövegelni és véres háborúkon törni a fejét. Neki nem drága senki és semmi, Mark Rutte horizontja nagyon kényelmesen Mark Ruttéig terjed.

Hasznára válna világunknak, ha ez kizáró ok lenne felelős döntéshozói tisztségek betöltésénél. Azokhoz ugyanis felelősségre, beleérzésre, az élet tiszteletére is szükség van. Tamási Áronunk után szabadon: amíg embernek hitvány, NATO-főtitkárnak nem (sem) alkalmas.