Mert mi történt három hete is? A kistarcsai kórház professzor ura, vizitálás közben, megnyomta a nyaki verőeret és másodpercekre kiköltözött belőlem az élet. Szutykos a vezetékrendszer, akad benne a vér, irány az intenzív szoba. Míg bekábeleztek, professzor úr hívta a pesti Honvéd kórházat, ahol spéci műtéteket végeznek, aztán a mentőt, ahogy kell. Két nap múlva gépesítettek, egy fiatal doki elemes pacemakert operált a vállcsontom alá. Olyan lettem, mint gyerekkoromban a lendkerekes autó volt, csak engem már fel sem kell húzni, állandó a meghajtásom, amíg Istenem akarja.

Hirdetés

Magánügy, mondhatják. Tényleg az! De, amit láttam és amit hallottam, az talán másokra, például a Magyar Timur és csapata, meg fizetett sajtója jóvoltából felhergelt és országpusztító leszámolásra kiképzett haramiákra is tartozik.

Kezdem azzal, amit láttam: a vidéki és a pesti központi kórházban, de köztük a mentőautóban is minden működött, ember és gép a helyén volt. Ahová vittek és ahol később sétálgattam, mindenütt ragyogott a folyosói csempe, a kórtermi padló, akár a karácsonyi égők a falakon. Erőnlét és unaloműzés gyanánt 5-6 kilométert gyalogoltam naponta mindkét intézményben, a Honvédban például a hetedik emeleti helikopter leszálló zárt vasajtajáig is fellépcsőztem.

Igaz, kamera meg hőmérő nélkül, de megvizitáltam legalább harminc beteg-, illetve látogatói wc-t is, és képzeljék el: mindegyik tiszta volt, mindegyikben találtam papírgurigát, illatosítót, a falon fertőtlenítőt, mellette könyörgő feliratot: „Vigyázzunk a tisztaságra!”

Kapcsolódó cikkünk

Az az egy-két letört vízcsap, meg teledobált piszoár, ami szembetűnt, az a honi beteglátogatási kultúra állapotáról árulkodott, hiszen melyik beteg, orvos vagy karbantartó olyan hülye, hogy összebarmolja, saját kárára? (Kivétel Magyar Timur és fizetett sajtócsapata, ők ott fertőznek, ahol tudnak.)

Folytatom továbbá azzal, amit hallottam: – Aranyoskám, próbálja meg kinyújtani a lábát – esdekelt a nővérke, amire a kedves beteg csak hangos öklendezéssel, olykor maga alá piszkítással tudott válaszolni. – Ne szégyellje magát, segítünk – mentegetőzött a köpenyes személyzet, és jött a takarító és felmosott, és ha kellett, nem egyszer.

Az egymásra utaltság, a kiszolgáltatottság és az emberi méltóság jegyében tini korú cigánylány virrasztott napokig leukémiás anyukája ágyvégében, pisszenésnyi csendben; nyakában papi stólával lábujjhegyen érkezett Isten katolikus szolgája, feladni az utolsó kenetet, egy, az egész éjszakát átkínlódott aszódi nénihez. A folyosó pizsamásai, aztán a nővérek, amerre ment, keresztet vetettek utána. A pillanatnyi együttérzést megint a remény és beletörődés váltotta fel, ami a nyakukban fonendoszkópos, klumpás doktorokat követte szobáról szobára.

Erre az egyik főorvos, vizitáló kollegái gyűrűjében meg is jegyezte: „Mióta Magyar Péter és a csapata mérgezi az országban a közhangulatot, azóta, különösen nálunk, az egészségügyben is elterjedt a hőbörgés, a káromkodás, a fenyegetés és vádaskodás. Tegnap az egyik betegünk a főigazgatónak írt feljelentő levelet, miért nincs vasárnap is reumavizsgálat, ma pedig egy másik azért, mert a népes rokonság nem látogathatja, amikor csak akarja. Azt vágták a fejemhez, a Magyar Péter majd rendet csinál.”

Betegtársam, az erdőtarcsai Józsi bácsi azzal tromfolt a dokira, ha neki meg elfogyott a dilibogyója, vagy éppen nem kapott sertéslapockát, akkor a gyógyszerész, a boltos, meg néhány vásárló is azzal spannolta fel a többség idegeit, hogy igaza is van Magyar Péternek, mert a Mészáros meg az Orbánék elloptak mindent. Ha meglátják az asszonnyal a tv-ben ezt az „éhenkórász szarjankót”, hát kiköp a verandáról. Hallgatni annyira hatástalan, mint kávéval bevenni az altatót.

Divatba jött az állandó és gyakran oktalan Magyaros uszítás, hergelés, újabban megidézi még a Rákosi-rendszert is, amikor mindenki mindenkit feljelentett: a frusztrált és talpnyaló „ki, ha én nem” elvtárs például a professzort, az orvost, a kedves nővért, a hitoktatót, a tanítót, a sarki boltost, csakúgy, mint a cipészt.

– Kikezd, megaláz és lejárat bennünket orvosokat, ápolókat Magyar Péter viselkedése, a betegek gyógyulásba vetett hitéről már nem is beszélve – mondta a szemközti osztályt vezető professzor is, aki a nagyvilág kongresszusait járva jól tudja, a külhoni gyógyítás sem különb a hazainál.

Kifejezetten árt a kórházi valóság meghazudtolása, az, amit a Tisza, meg a sajtója művel. Nélkülük is megteszik, amit lehet, csodát pedig nem a Tiszától, az égiektől remélhetnek. Mérget hord Magyar Timur és ahol tud, fertőz.

Miután zsebre vágtam elemes meghajtóm zárójelentését, megkértem a fiamat, vegyen bőven banánt, almát, narancsot és hozza be a kistarcsai kórházba, jó helye lesz a nővérpulton.

Utóirat: Jó reggelt, MÁV! – ezzel a gunyoros címmel, a Brüsszelből újabb 120 millióval felbérelt 444 arról írt ma reggel, hogy a Balatonnál, Ócsánál, Komáromnál kialakult kisebb hófúvások miatt néhány vonatjárat helyett autóbusz szállítja az utasokat, miközben Londontól Brüsszelen át Berlinig akkorák a fennakadások, hogy a nyugati példakép országok vasúttársaságai azt kérik a lakosságtól, aki teheti, az január nyolcadika és tizedike között ne utazzon sehová. Úgy kell nektek, magyar sínbohócok!

Jó reggelt, MÁV! Jó reggelt, orvosok! Jó reggelt Magyarország! Ideje lenne kitörölni a csipánkat.