„…és az ötmilliárd forint fönnakadt a torkán.”
Pofátlan kis tolvaj

Január 12-én, hétfőn megérkezett az első idei nyugdíj. 3,6 százalékkal több, mint tavaly, aminek köszönhetően az átlagnyugdíj 259 ezer forintra nőtt. Aki körülbelül a tavalyi átlagnak megfelelő 250 ezer forintos összegre volt jogosult decemberben, az most 259 ezer forintot kapott. De februárban jön a 13., valamint a 14. havi nyugdíj, amikor idézett honfitársunk már 582750 forintot kap kézhez. Ez bizony jelentős segítség az ünnepek utáni évkezdethez.
A magyar gazdaság teherbírása tehát megnyugtatóan biztonságos. Nem kell aggódniuk a jövő miatt az időseknek, de a fiataloknak sem. Legalábbis addig, amíg ez a tendencia folytatódik. Nem meglepő, hogy a legnagyobb kormánypárt, a Fidesz évnyitó kongresszusán hatalmas felirat hirdette azt az aktuális jelszót, ami a választási kampányban a maga tömörségével rávilágított a lényegre:
FIDESZ – A biztos választás
Amint a miniszterelnök beszédéből kiviláglott, a fogalom több értelemben is fontos tartalommal bír, hiszen ebben az egyre bizonytalanabb és egyre veszélyesebb világban, ahol még az is elképzelhető, hogy Grönland miatt Nyugat-Európa és az USA között katonai feszültség támad, nem beszélve Venezueláról, miközben az ukrajnai háború sehogy sem akar véget érni, sőt Nyugat-Európa már háborúra készül Oroszország ellen, amelynek árát az uniós polgárokra akarja terhelni, adósságba verve a következő generációkat, szóval ebben a helyzetben a bizonytalan kaland helyett a biztonságot választani életbevágóan fontos, vagyis…
…de ekkor kiderült, hogy egy fürge tolvaj sietve levédette a biztosvalasztas.hu internetes címet, ami százezrek, sőt milliók számára elvitathatatlanul a Fideszhez kötődő jelszó, hogy zavart keltsen vele.
Ki lopta el? Igen, kitalálták, Magyar Péter. És még pofátlan is: „Most, hogy a 2010-es MSZP-kampányból lopott Fidesz-szlogennel létrehozott honlap már több százezres látogatottságot ért el, teszek egy korrekt ajánlatot a Fidesznek” – kérkedett hőstettével saját Facebook-oldalán a Tisza elnöke. „Felajánlom a Biztos választás nevű honlapot 5 milliárd forintért az állampártnak, és vállalom, hogy a befolyó összegből 100 ezer rászoruló családnak vásárolunk tűzifát, ezzel is segítve a kormány által magára hagyott honfitársainkat.”
Aki lop, az hazudik is.
A 2010-es kampányban az MSZP nem használta ezt a jelszót, de ez a kisebbik hazugság, a nagyobbik a százezer családnak vásárolandó tűzifa, mert még a legvadabb tiszások sem hinnék el, hogy a Főnöknek ne volna annyi esze, hogy az ötmilliárdból egy jókora summát „okosba” ne mentsen el.
Magyar Péternek lett volna egy esélye arra, hogy ha nem is nyeri meg a választást, legalább erkölcsi győzelmet arasson azzal, hogy miután diadalmasan közzétette, hogy a Fidesz kampánystábjának figyelmetlensége miatt ő vagy egy megbízottja lenyúlta a Biztos választás jelszót, azt díjmentesen, a fair play szellemében visszaadja ellenfelének.
De ehhez ennek a rögeszmés, szánalmas kis senkinek felül kellett volna emelkednie önmagán. Nem sikerült. A gyűlölet és a kapzsiság elvakította Magyar Pétert.
Azt mondják, a legzseniálisabb bűnöző is elkövet egyszer egy végzetes hibát. Most is ez történt, és az ötmilliárd forint fönnakadt a torkán. Se lenyelni, se kiköpni azt már nem lehet.
Egy jelszót azonban nem lehet kisajátítani. Ahogy a Hajrá Fradi! vagy a Hajrá Magyarország! nem jogdíjas, úgy a Peti, bukni fogsz! jelszót sem lehet pénzért árusítani. Így ez a kis közjáték csak arra volt jó, hogy még jobban megismerjük ezt a kellemetlen alakot.
