Bayer Zsolt: A nyugati világ széthullóban van
Lehet tagadni, hogy a nyugati világ kulturálisan, identitását, hagyományait, vallását tekintve széthullóban van, de ez a valóság – jelentette ki Bayer Zsolt publicista szerdán az Igazság órája című online műsorban.Bayer Zsolt azt mondta: erre a széthullófélben levő világra ereszti rá a nyugati világ politikai elitje már tíz éve azt a tömeget, amelyik „vallásában bigott, identitásában sziklaszilárd”, és gyakorlatilag középkori szinten gyakorolja a vallást, sőt meggyőződése, hogy neki téríteni kell.
Ráadásul a széthullóban levő nyugati világban a demográfiai mutatók tragikusak, a beözönlő iszlámban azonban 3-4 környékén járnak, és küldetésük is azok javítása – mutatott rá.
„Két ilyen tömeg összeeresztésekor vajon ki fog integrálni kit?” – tette fel a kérdést.
Arról, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás napját, Bayer Zsolt azt mondta: eddig is sejthető volt a dátum, ez a lehetséges legkorábbi időpont és eddig mindig a legkorábbi időpontra tűzte ki a választást a mindenkori köztársasági elnök.
A Tisza-előnyt mutató közvélemény-kutatásokról szólva a publicista azt mondta: van a háta mögött néhány választás, amelyeken pontról pontra ugyanezt látták, voltak közvélemény-kutatók, akik a választás előtt nagy ellenzéki előnyt mutattak ki, „aztán jött a valóság nevű nagybácsi”. Azok, akik elhiszik ezeket, az idei választások után lényegesen nagyobbat fognak csalódni mint 2022-ben vagy 2018-ban – tette hozzá.
A műsorban kitértek arra is, hogy Biczók Péter, a Tisza fővárosi delegáltja szerint „szexista és osztályalapú” a hóeltakarítás Budapesten, mert először az autóutakról takarítják le a havat, ahol több férfi jár autóval, ahelyett, hogy a járdákat és a kerékpárutakat takarítanák először, ahol statisztikailag több nő közlekedik.
Bayer Zsolt kifejtette: a világon mindenhol azért takarítják le először a közutakat, mert azon járnak a tűzoltók, a mentők, a rendőrök, azon szállítják az árut, hogy legyen kenyér reggel a boltban.
A publicista arról is beszélt: a bécsi újévi koncert számára az egyik legutolsó érintetlen hagyománya volt az egyetemes európai kultúrának, azonban idén találtak egy kifestett körmű karmestert, aki időnként „táncikált” vagy az első hegedűsnek belecsókolt a nyakába.
Meg kellett oldani, hogy egy évtizedes konzervatív európai hagyományt csapjanak agyon – fogalmazott minderről Bayer Zsolt.
