Nem szokásom évfordulókról, emléknapokról megemlékezni. Most azonban kivételezek. Mert kultúránk sorsa aggasztó. Nemzetmegtartó ereje van – és szerepe! Veszélyeztetett helyzetbe került, önállóságában, puszta létezésében. Sőt az a nagy, keresztény, európai kulturális család is veszélyeztetett, amely családnak szerves része a magyar kultúra.

A kultúra bonyolult jelenség. Főleg szellemi irányultságú elemek egymástól függő egysége, összessége. Ám ha így adom meg a kultúra mibenlétét, leszűkítem azt. Az irodalom, a zene, a művészet, a tudomány mellett sokféle elemből tevődik össze. Talán az irodalomnak van (volt?) domináns szerepe. A kultúra azonban már akkor is létezett, amikor az irodalom ismereteink szerint még nem. A barlanglakó ősember kultúráját leletekből kikövetkeztethetjük: műveltségét vallási hiedelmei, hite képviselték. És a vallás mint főforrás a különféle kultúrákban máig megmaradt.

A magyarok eredetéről elevenen, sőt olykor durván vitatkoznak. A nyelvéről nem kevésbé. Az eredet és a nyelvszármazás után a következő lépcsőfok a kultúra, aminek mibenléte körül már mérsékeltebbek a purparlék. Mert ha a szóbeliség korából nem, vagy alig, de az írásbeliség kezdeteitől vannak kézzelfogható adataink. És ezek az adatok azt sejtetik, hogy a magyar kultúra ismereteink szerint az ősi, keleti hagyományokból és a kereszténység elemei­ből ötvöződött és ötvöződik még ma is, olyanformán, hogy a kereszténység a legjobb európaiság formájában meghatározza kultúránkat. A kereszténység fogalmának van vallási, hitelvi, és van általános társadalmi művelődést, életvitelt, gyakorlati erkölcsi törvényeket meghatározó mibenléte. Ezt a szubsztanciát támadja most a nyugat-európai politika. A vallás támadásával veszélyezteti az európaiságot, a létmegőrző kultúrát és ezzel a nemzeti létet is.

Sajátságos történelme miatt a magyar kultúra különös szerepet kapott az ország életében. A sokféle nemzetiség egybeolvasztását magyarrá, nemzetté gyúrását. Kisebb mértékben más népeknél is föllelhető ez a jelenség, nálunk talán erősebben. Sváb, örmény, görög, szláv, zsidó beilleszkedésről beszélhetünk többek között – a kultúra révén, amely beilleszkedésnek a jellemzője, hogy a zsidók, a görögök, az örmények nem tagadták meg származásukat, de magyarként élnek és gondolkodnak. A szászok jobbára egy tömbben élve megmaradtak szásznak és olykor magyarellenesnek. Csak a legmagasabb értelmi szinten élők váltak magyar szellemiségűvé.

A magyar kultúrával, a magyarsággal való azonosulásnak léteznek bizonyos előföltételei: egyéni adottság, értelmi színvonal, szellemi magasabbrendűség. Petőfi, Gárdonyi, Herczeg Ferenc, Füst Milán, Radnóti rendkívüli képességük, szellemi nyitottságuk okán váltak magyarrá, sőt hazafivá, a hazáért küzdő emberré. Ide sorolható példaként az aradi tizenhármak többsége is. A szellemileg alantasokból kerülnek ki a hazai magyarsimfelők, és az idegen-külföldi, magyart rágcsálófélék is.

Kultúránk és ezzel egész nemzeti létünk veszélybe került a XVI. századtól kezdve, a török megszállás és az osztrák nyomorgatók harapófogója miatt. Török népirtás és germán erőszakos asszimiláció közepette az erdélyiek őrizték, megmentették a magyar kultúrát és nemzeti létünket is.

A bennünket asszimilálni, megsemmisíteni akaró kényszer máig is működik. Ezért sorsdöntő az Orbán-kormányzat határon túli magyarokat védelmező törekvése, mert ezzel az egész magyar nép megmaradását szolgálja. Ezt nem értik meg a mai ellenzéki nyafogoncok.