Magyarország az első

Ez a konfliktus elsősorban nem is a Fidesz számára vízválasztó, hanem az Európai Néppárt számára. Hiszen a mi identitásunkkal nincs gond. Világosan és határozottan leszögeztük, hogy az ország érdekeit védő, nemzeti alapú, a keresztény értékekre támaszkodó és a bevándorlással szembeni álláspontot képviselő párt vagyunk – mondta a Demokratának Szájer József. A Fidesz EP-képviselője szerint a bevándorláspártiak és a bevándorlásellenesek közötti különbség ma fontosabb, mint a bal- és a jobboldal közötti eltérés, hiszen egy globalista-szuverenista vitáról van szó.

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata

– Korábban is lehetett hallani kritikus hangokat az Európai Néppárt felől a magyar kormány politikájával kapcsolatban, március első napjaiban azonban különösen sok bírálat érkezett, például a csúcsjelölt, Manfred Weber is többször megszólalt. Mi lehet az oka annak, hogy most ennyire aktívak lettek a kritikusok?

– Soha nem volt titok, hogy van egy belső vita, azt a tényt például, hogy Angela Merkel és Orbán Viktor bevándorláspolitikája között különbség van, 2015 óta mindenki tudja. Azok a konfliktusok, amelyek a Néppárton belül, adott esetben a Fidesz körül voltak, valamilyen formában mind ehhez a kérdéshez, a bevándorláshoz vezethetők vissza.

– De eddig sikerült többé-kevésbé rendezett keretek között tartani ezeket. Mi változott most?

– A kormány tájékoztatási kampánya verte ki a biztosítékot, amelynek mind a hét pontja az Európai Unió jövendőbeli bevándorláspolitikájáról, illetve a jelenlegi terveiről szól. Ez az, ami aktivizálta azokat a néppárti erőket, amelyek eltolódtak a bevándorláspárti, liberális irányba. A mostani konfliktus során mindenki, így a Fidesz számára is kiderülhet, hogy mekkora erővel rendelkeznek azok, akikre még lehet számítani ebben a kérdésben. Korábban maga Manfred Weber is folyamatosan azt mondta, hogy az éremnek két oldala van, az egyik Orbán Viktor, a másik Angela Merkel, és mindkettő a Néppárthoz tartozik. Most az kezd kiderülni, hogy ez mégsem teljesen igaz, mert a bevándorláspárti, liberális erők, amelyek kívülről jelentős hatással vannak a Néppártra, eltolták az erőviszonyokat. Egy olyan kampányt támadnak, amelyben pusztán tájékoztatjuk az embereket arról, hogy például a kötelező elosztási kvóták ügye nincs levéve a napirendről, a migránsvízumot éppen most szavazta meg az Európai Parlament, és a különböző NGO-k plusztámogatásokat kaphatnak arra, hogy a bevándorlókat támogassák, ezt a pénzt pedig más területektől veszik el. Ez verte ki a biztosítékot. A bevándorláspárti erőknek elegük lett abból, hogy mi nagyon határozott és világos bevándorlásellenes politikát folytatunk.

– És ezért együtt támadnak a baloldaliak, a liberálisok, a zöldek és a migrációpárti néppártiak…

– A bevándorláspártiak és a bevándorlásellenesek közötti különbség ma fontosabb, mint a bal- és a jobboldal közötti eltérés, hiszen egy globalista–szuverenista vitáról van szó. És ebben a konfliktusban az látszik, hogy a Néppárt a globalista, bevándorláspárti oldalon keresi a helyét, ott keresi a szövetségeseket. Az volt a célunk az elmúlt hónapokban, években, hogy lehetőleg sikerüljön elérni, a Néppárt végre ne a szocialistákkal, a baloldallal kössön koalíciót, hanem próbáljon meg nyitni a bevándorlásellenes jobboldal felé, mert ekkor lehet sikeres. A Fidesz példája is ezt mutatja a pártcsalád számára. Most, a május európai parlamenti választáson már ezt a jobb-bal metszésvonalat, az ennek mentén folytatott vitákat egyre világosabban felülíró felosztás lesz a meghatározó: az egyik oldalon van a globális, föderális álláspont, a másikon pedig a nemzetállamot védő, azt erősítő, a bevándorlást nem támo­gató irány.

– Azt hónapok óta tapasztaljuk, hogy melyik tábor a hangosabb. De ma már erősebb is Néppárton belül?

– Közel húsz évet végigcsináltam az Európai Néppártban, és annak a folyamatnak voltam a tanúja, amelynek során a párt kereszténydemokrata, nemzeti gyökerű identitását egyre jobban kikezdték a formális, eljárási természetű, európai értelemben túlzóan föderalista, alapvetően a liberálisok által preferált szempontok és politikák. Ma már a Néppárt saját szóhasználata szerint is a liberális demokrácia híve, miközben egy kereszténydemokrata pártnak szerintem a kereszténydemokráciát kellene vállalnia, nem kellene átengednie már a megnevezésében is egyik fő, de nála kisebb versenytársának a vezető szerepet. Ez a mostani konfliktus elsősorban nem is a Fidesz számára vízválasztó, hanem az Európai Néppárt számára. Hiszen a mi identitásunkkal nincs gond. Világosan és határozottan leszögeztük, hogy az ország érdekeit védő, nemzeti alapú, a keresztény értékekre támaszkodó és a bevándorlással szembeni álláspontot képviselő párt vagyunk. A jelenlegi vita egy pillanatfelvétel arról, hol tart ez a folyamat. Ennek a konfliktusnak az az érdekessége, hogy nem belülről, hanem kívülről indult, hiszen a Fidesz kizárását eredetileg a szocialisták és a liberálisok követelték. Ami elég különös, mert ha egy párt hagyja, hogy kívülről mondják meg neki, ki lehet a tagja, akkor az világos jele annak, hogy nem ura önmagának, kívülről irányítják és ebből történelmi ismereteink alapján nem a legjobbakra asszociálunk. A negyvenes években nálunk a kommunisták így számolták fel a polgári pártokat, ennek van neve is, úgy hívják: szalámitaktika. Orbán Viktor a napokban, Lenin nyomán, „hasznos idiótáknak” nevezte azokat, akik azt hiszik, hogy szellemi harcot vívnak, valójában azonban ellenfeleink hatalmi érdekeit szolgálják; ez ugyanezt a jelenséget írja le. Mert a Fidesz csak a kezdet. Ha minket kizárnak az Európai Néppártból, akkor a liberálisok, a szocialisták, a zöldek egy újabb fejet követelnek majd. Hiszen még mindig a Néppárt a legerősebb riválisuk, és ez a legegyszerűbb mód a meg­gyengítésére.

– Manfred Weber nemrég azt mondta a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilapnak, hogy „nagyon bonyolult” az EPP és a Fidesz viszonya. Ez az érzés kölcsönös?

– Igen, csak miután mi sikeresek és erősek vagyunk itt Magyarországon, nem szoktunk beszállni a párton belüli csatákba. Eddig ugyanis úgy néztek ki ezek a viták, hogy bennünket bizonyos kicsi, bevándorláspárti belső erők támadtak, akik együtt sem rendelkeznek annyi mandátummal, mint a Fidesz. Hogy egy példát mondjak: a holland Kereszténydemokrata Tömörülés, amely tavaly még egy kongresszusi határozatot is elfogadott ellenünk, a tizenöt milliós Hollandiából két, maximum három mandátumra esélyes. Ha olyan támogatottságuk lenne, mint a Fidesznek, 15-17 képviselőt tudnának behozni az Európai Parlamentbe. Ez világosan mutatja a különbséget. Mindebből következően van egy egzisztenciális félelem is ezekben a kis pártokban, otthon rég talajt veszítettek, és az idegességüket valaki máson próbálják kiélni. Mi nem szóltunk vissza, vagy azt csendesen, belül tettük. Összeszorított fogakkal eltűrtük a diktátorozást, Marx, Fidel Castro dicsőítését, mindezt a belső béke érdekében. Lehet, hogy hiba volt. Öngyilkos lépésnek tartanám, ha az Európai Néppárt legsikeresebb tagját az EP-választások előtt taktikai okokból az ellenfél, tehát a liberálisok és a szocialisták, illetve a belső liberális szárny nyomására kizárnák.

– Amikor Weber is megszavazta tavaly ősszel a Sargentini-jelentést, sokan úgy magyarázták a lépést, nem akarta, hogy a Fidesz miatt támadják, és ezzel csökkenjenek csúcsjelölti esélyei…

– Valóban, én is sokszor mentegetem azzal, hogy nyomás alatt van. A sajtóviszonyok, a politikai nyomásgyakorlási viszonyok ugyanis egyértelműek. Az európai médiában is óriási a tere a baloldali-liberális propagandának, és ezt a nyomásgyakorlást különböző NGO-k közvetítésével, a legdirektebb lobbizással is folytatják. A Fidesz kizárásának projektje például a Soros György által is bőkezűen támogatott Human Rights Watch nevű nemzetközi NGO egyik fő célja. A múlt héten nyilatkozatot adtak ki, amelyben a Fidesz kizárását „emberi jogi” kérdésnek nevezték! Ez egy bevallott projektjük, saját költségvetéssel. Korábban nem gondoltam volna, hogy egy párt belső ügyeinek befolyásolását lehet ilyen szemérmetlenül általános emberi jogi kérdésnek minősíteni… Vajon nem tévedt itt egy magát az emberi jogok harcosaként hirdető szervezet végzetesen pártpolitikai mezőre? És ha ezt tette, akkor nem kellene talán megméretnie magát a választásokon is? De mindez nem csupán Weberre igaz. A Sargentini-jelentésről szóló voksolás után más, egyébként velünk baráti viszonyt ápoló képviselők is elmondták, hogy tudják, helytelen volt megszavazni a jelentést, szégyellik is magukat, de nem tudják állni azt az elképesztő nyomást, amit otthon érzékeltek ebben az ügyben. Sokan voltak, akik ha nem is szavaztak igennel, de inkább nem jöttek be a voksolásra, vagy tartózkodtak. És a brit konzervatívokat például, akik ráadásul nem is néppártiak, már a tartózkodásért is keményen ütötte a hazai globalista sajtójuk. Nem hiszem, hogy mondjuk Londonban vagy Edinburgh-ban sokakat érdekelne, hogy mi történik Magyarországon. Ezek mesterségesen keltett, a közösségi médiában tudatosan gerjesztett akciók.

– Mint most is?

– Manfred Weberen is ilyen nyomás volt, és miközben egyébként három hónappal korábban még nyilvánosan és négyszemközt is felháborítónak, Magyarország kipécézésének és elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy uniós jog szerint nagyon szigorú opciót alkalmazzanak egy tagállammal szemben egyoldalúan, végül megszavazta a jelentést. Ha ezt nem tette volna, folyamatos vesszőfutásban lenne része. Szerintem ott számította el magát, hogy így is ugyanezt kapja, hiszen csak azt igazolta ezzel, hogy enged a külső nyomásnak, hogy fenyegetéssel befolyásolható. És amíg a Fidesz az EPP tagja, azért fogják ütni. Ha pedig minket kizárnának, akkor az Osztrák Néppártért meg a Forza Italiáért támadják majd. Végül azt fogja észrevenni, hogy a saját pártját sorban kilövik mögüle az ellenfelek. A politikában aranyszabály, hogy aki nem áll ki a sajátjai mellett, amikor azokat a riválisai politikai okokból támadják, az nem fog tudni semmilyen fontos ügyet hitelesen képviselni.

– Mi lesz az Európai Néppárt március 20-i ülésén?

– Nem tudjuk. A szavazás végeredménye a Fidesz számára nagyon fontos tanulság lesz. Nagyjából tudjuk az erőviszonyokat, tudjuk, hogy kik a barátaink és kik az ellenfeleink a párton belül, azt is tudjuk, hogy milyen nyomást gyakorolnak a barátainkra, de naponta változik a helyzet. A kritikusaink egyszer kompromisszumkészek, a másik nap elutasítók. Az egyik nap verik az asztalt, a másik nap tárgyalnak. Nagyon bízom abban, hogy ebből van még kiút, és nem jut el addig a helyzet, hogy egy kiélezett és a pártot megosztó szavazásra kerüljön sor. Az egy pillanatfelvétel lesz, hogy éppen hol áll az Európai Néppárt.

– Tehát az sem biztos, hogy egyáltalán lesz-e szavazás?

– Egy elhamarkodott szavazás gyengítheti, megoszthatja a Néppártot. Elképzelhető megegyezés is, sokféle variáció lehetséges, minden opcióval számolni kell. Egy biztos: a Fidesz nem kíván elmenni az Európai Néppártból, csak kényszer és nyomás hatására távozunk onnan.

– Európai szinten ennek az ügynek lehet hatása a választásokra?

– Magyarországgal kezdeném a választ: itthon akkor lenne hatása, ha a Fidesz változtatna a saját, eddig képviselt, bevándorlással kapcsolatos pozícióján. De a mi álláspontunk szilárd: világosan kiállunk a bevándorlás ellen, a keresztény értékek mellett, és ezt a választók is látják. Az pedig szerintem másodlagos a szavazók számára, milyen pártszövetség tagjaként találjuk meg a leghatékonyabb módját annak, hogy a saját álláspontunkat képviseljük. Ha ellehetetlenül a Néppárton belül ennek a politikának a képviselete, mert például arra akarnának rávenni bennünket, hogy feladjuk a küzdelmet az Európai Bizottság és az Európai Parlament bevándorláspárti terveivel szemben, akkor a magyar választók biztosak lehetnek abban, hogy a helyes döntést hozzuk, és a tőlük kapott megkötések és mandátum keretein belül fogunk cselekedni, és hogy ilyen nyomásnak nem fogunk engedni. Ez esetben nem fog változni a támogatottságunk, mert ezzel nyertük el a bizalmat, nem pedig azzal, hogy a Néppártban vagy épp más alakulatban vagyunk.

– Mi várható az európai színtéren?

– Aki ezen veszít, az a Néppárt, mert a Fidesz markáns migrációs politikája nélkül semmi nem fogja már megkülönböztetni a liberálisoktól vagy a szocialistáktól. Ahogy mondtam, folyamatban van egy átrendeződés, a bal-jobb felosztás helyett ma fontosabb a szuverenista-globalista metszet. Az európai polgárok is könnyebben tudnak majd tájékozódni, ha a por egy kicsit leül, és világosak lesznek ezek a viszonyok. Ha mondjuk a Néppárt esetében, ahol vannak bevándorláspártiak és bevándorlásellenesek, a frakció többsége mégis inkább megszavazza a migránsvízumot, az egészen más szituáció, mint ami korábban volt. Így tehát tisztulhat a kép, és kiderülhet, ki hol van és mit képvisel ma.

– Számos országban megerősödtek a patrióta, bevándorlásellenes pártok az elmúlt években. A Fidesz esetleges kizárása lehet hatással az ő pozícióikra, támogatottságukra?

– A Fidesz nyitott párt, és sok irányból figyelnek ránk, hiszen a migrációhoz fűződő viszony nagyon fontossá vált az európai politikában, például a Matteo Salvinivel való együttműködésnek is a bevándorlás az alapja. Ennek ma nincs pártdimenziója, nem is számoltunk ezzel, mert az Európai Néppárt fegyelmezett tagjai vagyunk majdnem húsz esztendeje. Az olaszok mindenki számára bebizonyították, hogy a tengeri határok megvédhetőek, ha ehhez megvan az akarat, és mi maximálisan támogatjuk ezt a politikát.

– Érdekes egybeesés, hogy lényegében éppen azokban a napokban jelent meg az új könyve „Ne bántsd a magyart” címmel, amikor ismét rendkívül hangosak lettek a hazánkat bírálók…

– A címet Zrínyi Miklóstól kölcsönöztem, és bár sok szempontból szerencsésebb korban élünk, mint a bán, de erős a párhuzam, hogy nemzeti álláspontunk miatt minden irányból támadnak minket. Nyitottak vagyunk a párbeszédre, az egészséges vitákra, de nem engedünk az általunk képviselt értékekből, abból, hogy nekünk Magyarország az első, és minden csak ezután következik.