Bándy Péter
A Magyar Demokrata hetilap vezető szerkesztője; a demokrata.hu főmunkatársa, újságíró
Budapest, 1981. október 16.
Az elmúlt több mint két évtizedben, 2002 januárja óta elsősorban belpolitikai témájú riportokat és interjúkat készítettem, valamint Kovács Zsófia, illetve Szencz Dóra kolléganőmmel közösen feleltem a sportrovatért is. 2008 óta vagyok a Demokrata hetilap vezető szerkesztője, majd 2014-ben kaptam meg a lehetőséget, hogy előbb felelős szerkesztőként, 2018-tól 2024 őszéig főszerkesztőként vehessek részt a demokrata.hu felépítésében.