Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Hirdetés

– Több mint kilenc évet töltött a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Mennyire lesz nagy váltás, hogy – a kommunikációs igazgatóként töltött első napjaiból kiindulva – a továbbiakban elsősorban a magyarországi baloldallal, a dollárbaloldal hazugságaival kell foglalkoznia?

– Valóban, 2015 elején kezdtem a külügyminisztériumban Szijjártó Péter miniszter úr mellett, és a 2018-as választás óta lehettem államtitkár. Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy hat évig államtitkárként szolgálhattam a hazámat, és nagy megtiszteltetés volt minden nap, amelyet Szijjártó Péter mellett tölthettem a minisztériumban. Rendkívül hálás vagyok neki a lehetőségért. Ám most a miniszterelnök úr felkért, hogy a jövőben lássam el a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatói posztját, és természetes volt, hogy vállalom. Hiszen egy Orbán Viktortól érkező felkérés már önmagában megtisztelő, ráadásul Európa, sőt, szerintem a világ legsikeresebb pártjánál lehetek kommunikációs igazgató. Persze, valamelyest más lesz ez a munka, de én a külügyben is politikus voltam, nem diplomata, ráadásul ha fogalmazhatok így, az elmúlt években a külpolitika belpolitika lett, számos harcot meg kellett vívnom államtitkárként is, van tapasztalatom. Valószínűleg egyébként ez is közrejátszott abban, hogy felkértek erre az új feladatra.

– Ez a mostani megbízatás csak a kampányidőszakra szól, vagy hosszabb távra?

– Nem, nem csak a kampányidőszakra, de hogy ez a hosszabb táv pontosan mennyi lesz, majd eldől.

Korábban írtuk

– Harcos típus?

– Én a célt nézem, azt, hogy a hazámért harcolok. Meggyőződésem, hogy Magyarországnak az a jó, ha Orbán Viktor a miniszterelnök, a Fidesz és a KDNP kormányozhat, és ha hozzánk hasonló értékeket valló emberek töltik be a polgármesteri és egyéb döntéshozói pozíciókat. Ehhez választásokon keresztül vezet az út, a választási győzelmet pedig nem adják ingyen, azért meg kell küzdeni. Ha tehát azzal tudom segíteni a hazámat, hogy harcolok, akkor minden szükséges csatát meg fogok vívni, és erre buzdítok mindenkit, aki a politikai közösségünkhöz tartozik! Tegyük ezt büszkén, felemelt fejjel, hiszen az eredmények okot adnak rá. Persze az is igaz, hogy az ember időnként picit lankadhat vagy fáradhat. Hála Istennek van egy nagyszerű feleségem és egy csodálatos hároméves kisfiam; ha velük vagyok, az erőt ad. Készen állok rá, hogy kivegyem a részem a küzdelemből. Kommunikációs igazgatóként az lesz a feladatom, hogy világosan, közérthetően mondjam el a kormánypártok álláspontját az olyan sorsfordító kérdésekben, mint az ukrajnai háború, a bevándorlás és a gender, emellett pedig világossá tegyem azt is a választók előtt, hogy az ellenfeleink miért jelentenek óriási veszélyt Magyarországra nézve háborúpártiságuk, bevándorláspártiságuk és az LMBTQ-propagandát támogató álláspontjuk miatt.

– A már megszokott szereplők mellett néhány héttel ezelőtt feltűnt egy új arc a Pressman amerikai nagykövet által is támogatott dollárbaloldalon, Magyar Péter. Hogy látja az ő szerepét, milyen hatása lehet a magyar belpolitikára?

– Nekem Magyar Péterrel emberi és politikai problémáim is vannak. Az emberi problémáimat úgy tudnám összefoglalni, hogy diktafon és nadrágszíj, és amikor úgy fogalmaztam, hogy aggódom a jelenlegi barátnőjéért, akkor azt tényleg nem viccből mondtam. Varga Judit egy interjúban beszélt arról, hogyan bánt vele Magyar Péter a házasságuk alatt, például miket mondott neki, hogyan bántotta közvetlenül a gyermekük születése után. Gondoljunk bele, április elején a jelenlegi barátnője véletlenül elkotyogta az egyik bulvárlap videójában, hogy külföldiek segítik, irányítják, támogatják Magyar Pétert. Remélem, ezután nem esett bántódása otthon… A politikai problémám pedig az, hogy ő egy baloldali, háborúpárti politikus, pontosan olyan, mint Márki-Zay Péter. Akik körülötte vannak, baloldaliak, amit mond, az baloldali, a baloldal törzshelyén baloldali újságírónak nyilatkozik azért, hogy megkapja a baloldal hitelesítő pecsétjét. És a legutóbbi tüntetésén a hazánkat érintő két legsúlyosabb kérdésről, a bevándorlásról és a szomszédban zajló háborúról egy szót nem beszélt. Nyilvánvalóan azért, mert a külföldi, értsd: amerikai irányítói és támogatói megtiltották neki.

– Néhány nappal később aztán volt erről egy nem túl meggyőző Facebook-bejegyzése…

– Nézzük meg, mi történt az elmúlt hetekben. Ez az ember először azt mondta, hogy soha nem fog belépni a politikába. Aztán alapított egy pártot, tehát már ekkor is hazudott. Majd azt mondta, még a látszatát is el kell kerülnie annak, hogy őt külföldiek támogatják, ezután azonban a barátnője bevallotta, hogy de, külföldiek irányítanak, segítenek. Ebben is hazudott. Úgy hazudik, mint Gyurcsány Ferenc, és ugyanazt az utat járja be, mint Márki-Zay Péter. Márki-Zay kapcsán pedig emlékezhetünk arra a 2022-es kampányból – visszakanyarodva a legsúlyosabb válsághoz, a háborúhoz –, hogy világosan elmondta: amennyiben a NATO úgy dönt, ő miniszterelnökként küldene magyar katonákat Ukrajnába. Nos, a NATO éppen ott tart, hogy óriási lépésekkel halad a konfliktus felé. Magyar Péter pont ugyanolyan, mint Márki-Zay. A június kilencedikei választás háború és béke kérdésében, illetve az ország szuverenitásának megvédése szempontjából is rendkívül fontos, túlzás nélkül: sorsdöntő lesz.

– Gary Linekernek volt egy híres mondása, miszerint „a foci egyszerű játék, 22 férfi kerget egy labdát 90 percen keresztül, majd a végén a németek nyernek”. A baloldalon ez úgy megy, hogy lehet akárhány új párt, akárhány új arc, a végén mindig a Gyurcsány házaspár dönt. Vajon mikor jutunk el oda, hogy Gyurcsány Ferencék maguk alá gyűrik Magyar Pétert?

– Szerintem záros határidőn belül. Épp a napokban néztem vissza: Márki-Zay Péter amikor megnyerte az előválasztást, azt nyilatkozta, „leváltottuk az ellenzéket”. Aztán meg azt mondta Gyurcsány Ferencnek: „Elnök úr, könyörgöm, azért dolgozom, hogy a DK ne a legerősebb ellenzéki, hanem a legerősebb kormánypárti frakció legyen.” Tehát nagyon hamar kiderült, hogy Gyurcsány a főnök. És itt ugyanazt a mintázatot láthatjuk. Magyar Péter elmondja, hogy ő leváltotta a teljes ellenzéket. Elmondja, hogy ezek a pártok már be sem fognak jutni az Európai Parlamentbe. És ugyanaz lesz majd a következő lépés. Most kerülgetik egy kicsit egymást Gyurcsány Ferenccel, aztán meg jön az összeborulás. Gyurcsány Ferenc már Magyar Péternél komolyabb figurákat is „megevett”. Gondoljunk csak bele, mi Magyar Péter „eredettörténete”? Az, hogy egy évtizedig eltette a nagy pénzt, utána lehallgatta a feleségét. És most hősként ünnepelteti magát…

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

– Többször szóba került a szomszédunkban zajló konfliktus. Az ukrajnai háború kitörése óta tapasztalhatjuk, mekkora a nyomás Brüsszel és Amerika irányából, de mostanában már a francia elnök is meglehetősen érdekes nyilatkozatokat tesz. Láthatjuk azt is, hogy Pressman nagykövet egymás után tartja a vacsorákat és fogadásokat a különböző baloldali szereplőknek, influenszereknek. Mindebből az következhet, hogy a következő fél évben, az amerikai elnökválasztásig tovább fokozódhat a nyomás?

– Igen, a háborúpárti oldal részéről óriási a nyomás, és ez csak nőni fog, bele akarnak préselni minket a konfliktusba. Valóban igaz, az ember néha azt gondolja, hogy a döntéshozók közül néhányan elvesztették a józan eszüket. És egyébként ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy egyeseknél ez meg is történt. De a háborúpártiak többségét egészen hűvös, rideg számítás vezérli, politikai és pénzügyi számítás. Európai vezetők, nemcsak a francia elnök, hanem a lengyel miniszterelnök és külügyminiszter, lett, litván, finn kormánytagok, a cseh köztársasági elnök, már katonák Ukrajnába küldéséről beszélnek, ami roppant súlyos helyzet. De ami még aggasztóbb: a NATO, amely a világ legerősebb katonai szövetsége, korábban konszenzussal elfogadott egy vörös vonalat, ami az volt, hogy nem tesz olyan lépést, amely közelebb hozna egy NATO–Oroszország-konfliktust. Hiszen a világ első katonai szövetségének és egy atomhatalomnak az összecsapása a harmadik világháborút jelentené, és könnyen elvezethetne mindannyiunk pusztulásához.

– Mostanában azonban felborulni látszik ez a konszenzus…

– Igen, az elmúlt néhány hétben a NATO átlépte ezt a vörös vonalat. Most azt szervezik, hogy a NATO vegye át az ukrán katonák kiképzésének és a fegyverküldésnek a koordinálását is. Mindehhez százmilliárd dollárt akarnak biztosítani. Ez óriási lépés a lehető legrosszabb irányba. Kérdem én, ha a NATO irányítja a kiképzést és a fegyverszállítást százmilliárd dollárból, akkor mi következik?! Nincsenek illúzióim. Emlékezzünk, a németek is sisakoktól indultak, aztán tankokig jutottak, ha tehát a NATO elkezdi ezt a lépéssorozatot, az rendkívüli veszélyeket hordoz magában. Már csak azért is, mert ahogyan a külügyminiszter úr a minap felhívta rá a figyelmet, a félreértések békeidőben is nagyon veszélyesek, de háborús időben, amikor egy atomhatalomról és a világ legerősebb katonai szövetségéről van szó, egy félreértés, egy rossz mondat, egy rossz döntés katasztrófához vezethet. Rendkívül súlyos tehát a helyzet. Létfontosságú, hogy mindenki világosan lássa: Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése folyamatos küzdelem. A miniszterelnök úrnak, a külügyminiszter úrnak, a kormány többi tagjának és az európai parlamenti képviselőknek folyamatosan védeniük kell a magyar békepárti álláspontot. Hazánk békéjét csak a magyar emberek támogatásával tudjuk megvédeni! Ezért kérem, hogy június 9-én a Fidesz–KDNP-t támogassák a szavazók az európai parlamenti és az önkormányzati választáson is.