Fesztiválszezon

Jön a nyár, ami nemcsak annyit jelent, hogy az ember beszerzi a lebarnulás (bőröregedés) elleni szereket, hanem hogy feltérképezi a programokat. Mint a lendületes gitárzenék híve, fölös időmben átgörgettem jó pár heavy metal, punk és alternatív csapat, illetve fesztivál programját. Mivel manapság mindent kiforgatnak eredeti jelentéséből, és mindent megszáll a ’68-as ideológiai maffia, ezen csapatok jó része a fehér kultúra, fehér nacionalizmus, fehér politika, fehér hagyományok ellen lázad. Amíg efölött hümmögtem, feltűnt valami.

A zenekarok, amelyek harcolnak a fehér privilégium ellen, meg lázadnak a társadalom merevsége ellen, mindig ott turnéznak, azokban a régiókban, ahol a fehér kultúra van – egyelőre – uralmon, és soha nem a fekete-afrikai meg arab térségben.

Egyetlen szaúd-arábiai UK Subs- és Subhumans-turnét nem találtam a neten, és a Rotting Christ sem Szíriában lép fel, ahol esetleg még siker is lenne Krisztus nevének gyalázása. Bár ha igazán a vallás ellen harcol valaki, meg a spirituális biznisz ellen, akkor egy adott helyen és időben azt kell támadni, ami épp van. Nevetséges lenne a keresztes hadjáratokat támadni a jelenben, amik nincsenek – most abba nem megyek bele, hogy a keresztes hadjáratok valójában mik voltak, és miért voltak, az meghaladja ezen írás kereteit –, és nevetséges lenne a bogumil eretnekség ellen küzdeni Varsó főterén. (Hopp, a haladók ma is a keresztes hadjáratok ellen küzdenek, amik nincsenek, és nem az iszlám terjeszkedés ellen Európában, ami meg ott van az orruk előtt.) Szóval – hogy szavamat ne felejtsem –, egy igazán gerinces és elvhű vallásellenes egy arab országban Mohamedet gyalázná, és az imámból csinálna viccet.

Igaz, ott egy effajta Mohamed-gyalázásért lefejezés járna, és nem működne a „Fuck Allah” T-shirt S–XXL biznisz sem.

Milyen fura. Ha túl nagy a jólét, az emberből óhatatlanul gyerek lesz, és toporzékolva lázad a szülei – a kultúrája – ellen, aki eltartja, és akinek a létét és biztonságát köszönheti.