Hirdetés

A program szemszögéből nem érték a születendő élet, avagy a család, csupán az egyén van jelen – mondta el Frivaldszky Edit. Az Emberi Méltóság Központ igazgatója szerint minél kevesebb a közösség, annál inkább formálható a társadalom, ezért nem véletlen, hogy az UNESCO az individualizmust erősíti.

Az UNESCO szexuális nevelésre vonatkozó programjával kapcsolatban az igazgató leszögezte: Magyarországon is jelen vannak azok a hasonló célú csoportok, amelyek civilként igyekeznek az oktatás közelébe jutni.

Dr. Bangó Márta szerint a szexualitást nem lehet csupán egy aspektusból vizsgálni, mivel szükség van nem csupán a testiség oldaláról, hanem érzelmi, illetve intellektuális szempontok alapján is körüljárni a problémakört. A Teenstar szakembere szerint ha a fiatalok a szexualitással kapcsolatban rossz információkat kapnak, később rossz döntéseket hoznak. A tanfolyamvezető ennek kapcsán a Teenstar programjáról is beszélt, ahol folyamatosan azt erősítik, hogy a gyermek és a szülők között párbeszéd induljon meg a témáról.