Hirdetés

„Egy alkoholista apuka és egy drogfüggő prostituált anyuka az jobb?” – kérdezte Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt budapesti főpolgármester-jelöltje. A kijelentést a Hír TV műsorán hallhattuk, láthattuk a minap, annak kapcsán, hogy a nevezett főpolgármester-jelölt nehezményezi, hogy Magyarországon nincs jogegyenlőség, mivel egynemű párok nem házasodhatnak, és nem fogadhatnak örökbe gyereket…

A legbiztosabb jele annak, hogy valakinek nincsenek a valóságon, tényeken alapuló érvei, magyarán, hogy nem az igazság oldalán áll, amikor egy vita során hatalmas érvelési baklövéseket követ el.

Vagy csak tehetségtelen. A radikális baloldal és szélsőséges liberálisok világszerte igen gyakran és előszeretettel alkalmazott érvelési trükkje, amikor egy adott témában az esetek elenyészően kis hányadára hivatkozva próbálnak az esetek száz százalékára érvényes következtetést levonni vagy szabályt alkotni. E jelenség tipikus megnyilvánulása az idézett demagóg kijelentés.

Ejtsünk néhány szót a főpolgármester-jelölt úr szerint nem létező jogegyenlőségről. A házasság a mi kultúrkörünkben hagyományosan egy férfi és egy nő életközösségét jelentő intézmény, amelyből az azonos nemű párok a közelmúltig ki voltak rekesztve. A korszellem, a kultúra változásával a magyarországi jogalkotó úgy döntött, hogy nem tartja fenn az azonos nemű párok számára hátrányos, jogegyenlőtlenséget jelentő helyzetet. Mégpedig oly módon, hogy a házasság intézményének a tartalmi kibővítése helyett egy új, az azonos nemű párok számára megalkotott intézményt vezet be a magyar jogrendbe. Ezt testesíti meg a 2009. évi XXIX. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról. A korábbi, 2007. évi CLXXXIV törvényt azért utasította el az Alkotmánybíróság, mert az az ellenkező neműeknek is lehetővé tette volna a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítését, a 2009. évi XXIX. törvény viszont kimondja, hogy azt kizárólag azonos neműek tehetik meg. Néhány különbségtől eltekintve, például hogy a gyámhatóság engedélyével a 16. életévét betöltött kiskorú személy is köthet házasságot, míg bejegyzett élettársi kapcsolatot kizárólag nagykorú létesíthet, a két intézmény az azonos és az ellentétes nemű párok számára azonos jogokat biztosít.

Bizonyos, hogy a házasság fogalmának jogi kibővítése heves társadalmi vitát váltott volna ki, a társadalom számára újabb erős törésvonalat jelentve, egy esetlegesen a melegházasság engedélyezéséről tartott népszavazás pedig könnyen hozhatott volna kudarcot az azonos nemű párok számára. Kijelenthetjük tehát, hogy a jogalkotó a 2009. évi XXIX. törvény megalkotásával átvágta a gordiuszi csomót. Elegáns megoldás volt ez, mely a társadalmi béke megőrzése mellett elhozta az azonos és az ellentétes nemű párok jogegyenlőségét.

Elsőként szögezzük le: Magyarországon homoszexuális személy is fogadhat örökbe, és erre gyakorlati példák is vannak. Az örökbefogadás Magyarországon a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elve alapján történik. Soha nem az örökbe fogadó szülőknek keresnek gyermeket, hanem az adott gyermek örökbefogadására leginkább alkalmas személyt igyekeznek kiválasztani.

Az örökbefogadásra való alkalmasságot a gyámhatóság állapítja meg. Ennek során a leendő örökbefogadónak pszichológiai vizsgálaton, tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon kell megjelennie, különböző egészségügyi vizsgálatokon kell részt vennie, vizsgálják továbbá családi és lakáskörülményeit a helyszínen, erről környezettanulmányt készítenek. Az egyetlen különbség, hogy házaspároknál mindkét személy, bejegyzett élettársi kapcsolatban élők esetében csak az egyikük lehet az örökbefogadó, de különválásuk esetén a nem örökbefogadó fél is igényt tarthat az örökbe fogadott gyermek láthatására. Ez a különbségtétel érthető, ha úgy közelítjük meg a kérdést, hogy „anyuka” és „apuka” az örökbe fogadó házaspárok esetében adott, míg az azonos neműeknél már nem ilyen egyértelmű a helyzet.

„Egy alkoholista apuka és egy drogfüggő prostituált anyuka az jobb?”

Természetes, hogy amikor egy örökbe adható gyermek elhelyezéséről döntenek, a gyermekre várók körét addig szűkítik, amíg meg nem találják a legmegfelelőbb jelöltet. Ebben a szelekcióban pedig Magyarországon egyértelmű elsőbbséget élveznek a házaspárok. Igazságos ez? Van ennek alapja? Nos, azokban az országokban, amelyekben igen erős a genderlobbi, számtalan olyan tanulmány látott napvilágot, amelyek azt bizonygatják, hogy a homoszexuálisok által nevelt gyermekek intelligensebbek, jobb tanulmányi eredményt érnek el, kiegyensúlyozottabbak, elfogadóbbak, sikeresebbek, egyszóval mindenben jobban teljesítenek a heteroszexuális szülők által nevelt társaiknál.

Ezekről a kutatásokról bebizonyosodott, hogy erősen részrehajlóak, módszertanuk megkérdőjelezhető. A mintavétel nagysága, a földrajzi eloszlás, a résztvevők társadalmi státusa, a kérdezés módja, az objektív adatok vizsgálatának mellőzése, a megfelelő kontrollcsoport hiánya és egyéb tényezők mind kérdésessé teszik az eredmények hitelességét. De mit is várhatunk azoktól, akik szerint a 72 fajta újabban „felfedezett” nemnek biológiai alapja van, míg a „hagyományos nők és férfiak” társadalmi konstrukció eredményei? Ez ugyanis a gendermozgalom egyik alaptézise. Ennél tudománytala­nabb állítást nehéz elképzelni, most mégis az ilyeneket képviselő, a genderlobbit maximálisan kiszolgáló liberális tudósok uralják a nyugati országok felsőoktatását.

Ezzel szemben a svájci Zukunft CH közhasznú alapítvány is beleásta magát a témába, és számos országban (köztük Svájc, Németország, Hollandia, Ausztrália, USA) végzett kutatások eredményére támaszkodva elkészítették saját tanulmányukat. Lássuk, mire jutottak.

Csupán néhány adat a terjedelmes tanulmányból:

A homoszexuális férfiak tartós párkapcsolatai átlagosan másfél évig tartanak, ami alatt mindkét félnek 12 másik partnerrel is van szexuális kapcsolata (2003, Amszterdam). Az idősebb ausztrál férfi homoszexuálisoknak átlagosan 251 partnerük volt (1997, Ausztrália). Nyugat-Svájcban a leszbikus és biszexuális nők 58 százalékának voltak szorongásos tüneteik a kérdezést megelőző négy hétben, szemben a heteroszexuálisok 21 százalékával. Jóval nagyobb arányban nyúlnak kedélyjavító gyógyszerekhez és dohányoznak, gyakrabban fogyasztanak alkoholt, 60 százalékuk próbálta ki a marihuánát, további 15, 13, 13 és 17 százalékuk a kokaint, az amfetamint, a hallucinogéneket és egyéb kábítószereket. 13 százalékuk egy vagy több öngyilkossági kísérleten van túl (2012 Svájc).

Egy, a svájci homoszexuális férfiakat vizsgáló felmérés ehhez hasonló eredményeket mutat, plusz nagyobb arányú egészségi problémákat és a teljes férfilakosság 3 százalékához képest 19 százalékos öngyilkosságikísérlet-rátát (2002, Svájc). A bejegyzett élettársi kapcsolatban élő férfiak között nyolcszor nagyobb az öngyilkossági arány, mint a házas férfiak körében (2011, Dánia). Az új HIV-fertőzöttek száma százszor akkora a homoszexuális férfiak körében, mint a heteroszexuálisoknál (2010, Németország). A megkérdezett leszbikus kapcsolatban élő nők 26 százaléka élt át fizikai vagy pszichikai erőszakot a kapcsolatában (2012, Svájc).

Azonos nemű szülőkkel nevelkedő gyerekek 3,63-szor nagyobb eséllyel szenvednek komoly pszichés problémában, mint azok a gyerekek, akiket a biológiai szüleik nevelnek. A hiperaktivitás és figyelemzavar előfordulása 15,5 és 7,1 százalék a két említett csoportban (2015, USA). 65 százalékkal kisebb az esélye az azonos nemű párok által nevelt gyerekeknek, hogy 12 iskolaév alatt eljutnak a középiskola befejezéséig (2013, Kanada). Felnőtteket vizsgálva megállapították, hogy akiket a biológiai szüleik neveltek fel, magasabb iskolai végzettséget szereznek, jobb fizikai és pszichikai egészségnek örvendenek, kevesebben próbálták a drogokat és kerültek összeütközésbe a törvénnyel, valamint könnyebben alakítanak ki tartós párkapcsolatot (2012, USA).

A vér szerinti szülők mellett felnőni minden szempontból szignifikánsan jobb a gyermek számára, mint bármilyen más opció. Amennyiben erre nincs lehetőség, és örökbeadásra kerül a sor, ellentétes nemű örökbefogadókat kell találni a gyermeknek. A természet e normájától való eltérés egyet jelent egy felelőtlen szociális kísérlettel, a politikai erők mégis mind jobban felkarolják az egynemű „szülők” ügyét, ez pedig ideológiai erőszak.

A saját nemükhöz vonzódóknak sem Magyarországon, sem a nyugati államokban hosszú idő óta nem kell hátrányos megkülönböztetést elszenvedniük, az egyenlőség az élet minden területén biztosítva van számukra, a globális genderlobbi tevékenységét megfigyelve azonban úgy tűnik, hogy ennél többet akarnak. Miután a politikusok felkarolták a saját nemükhöz vonzódók ügyét politikai céljaik elérése érdekében, a genderlobbi oly mértékben telepedett a politikára, hogy mára ez vált a megkerülhetetlen, az élet minden területére behatoló, fő narratívává.

Régen az számított homofóbnak, aki a homoszexuálisokat nem szerette, mára az számít annak, akit a homoszexuálisok nem szeretnek! A heteroszexuálisok lettek az új üldözöttek, a homoszexuálisok (helyesebben fogalmazva a genderlobbi aktivistái, hiszen a homoszexuálisok jelentős része teljesen normálisan gondolkodik, és nem osztja a genderlobbisták nézeteit és erőszakosságát) pedig az új kirekesztők.

A homofóbiát félelmetesen gyorsan váltotta fel a heterofóbia. Az SZDSZ szellemi örökösei instrumentalizálják a magyarországi meleg- és leszbikustársadalom ügyét, demagógiával és valótlanságokat terjesztve, felelőtlenül keltenek feszültséget a társadalom különböző csoportjai között.

Üdvös lenne, ha a saját nemükhöz vonzódók, a genderaktivisták, a 72-féle nemi identitás bármelyikéhez tartozók és az őket eszközként használó politikusok soha nem feledkeznének meg arról, hogy mi mindannyian heteroszexuális szerelem, heteroszexuális kapcsolat gyümölcsei vagyunk, és ha másért nem, akkor emiatt legalább annyi tiszteletet kellene adni a heteroszexuális közösségnek, mint amennyit ők maguk is meg szeretnének kapni a heteroszexuális közösségtől. Így minden problémát könnyebben megoldhatnánk. Közösen.