Fotó: MTI/Máthé Zoltán, archív
Hirdetés

Tegnap Dobrev Kláráék már előre ittak a medve bőrére, amikor azon lelkendeztek, ők úgy tudják, Trócsányi László végül egy másik, gyengébb posztot kaphat.

„Az Európai Bizottság megválasztott elnöke bejelentette, hogy az Únió (sic!) bővítéséért és szomszédságpolitikájáért felelős biztosi posztot szánja a magyar kormány jelöltjének” – már ezt az első, egyszerű mondatot is fájdalom lehetett leírni, helyesen nem is sikerült Molnár Csabának közleményében.

„A DK álláspontja szerint Trócsányi László, Orbán minden demokrácia- és jogállamellenes törekvését kiszolgáló igazságügyminisztereként alkalmatlan arra, hogy az Európai Bizottság tagja legyen. Mivel a Bizottság elnökének nincs lehetősége megválogatni az uniós biztosokat – hiszen a tagállamok jelölik őket – ezért Ursula von der Leyennek nem volt más választása, mint hogy a leggyengébb biztosi posztok egyikét adja Orbán emberének. Uniós bővítés nincs napirenden, ezért a bővítési biztosi poszt befolyása rendkívül csekély” – okoskodik Molnár Csaba, aki ezzel más álláspontra helyezkedik, mint például az LMP elnöke, Kendernay János, aki szerint „a magyar kormányzat képviselője az egyik legfontosabb pozíció betöltésére kapott lehetőséget”.

„Míg a cseh, a szlovák és a horvát kormány jelöltje európai bizottsági alelnöki posztot kap, a lengyel jelölt pedig az egyik legfontosabb területet fogja irányítani, addig Orbán jelöltjének csak ez jutott – mindez jól mutatja Orbán EU- belüli »befolyását«” – rosszmájúskodik Molnár Csaba.

Korábban írtuk

Annyira azért talán mégsem lehet jelentéktelen pozíció ez, ha a DK a párt Facebook-oldalán nem győzi propagálni:

„A DK EP-képviselői mindent megtesznek azért, hogy Trócsányi László ne lehessen az Európai Bizottság tagja. Mert az egész Európa, benne Magyarország szégyene lenne. OSZD MEG, ha egyetértesz!”

A DK EP-képviselői mindent megtesznek azért, hogy Trócsányi László ne lehessen az Európai Bizottság tagja. Mert az egész Európa, benne Magyarország szégyene lenne. OSZD MEG, ha egyetértesz!🇭🇺🇪🇺

Gepostet von Demokratikus Koalíció am Dienstag, 10. September 2019