Meghallgatni a másikat

– A legutóbbi hetekben is jelentős beruházásokat adtak át a kerületben, múlt pénteken például a MOME új campusát, néhány nappal korábban pedig a Zugligeti Általános Iskola új épületét. Mindkét fejlesztés szívügye volt a kerület vezetésének. Elégedettek a végeredménnyel?

– A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem átépítését nagyon régóta tervezték, elég komoly viták övezték, hogy milyen épület álljon itt. Szerencsére ott ültünk a zsűriben, és képviselhettük azt az álláspontunkat, hogy nem szabad megváltoztatni a MOME környezetbe illeszkedő jellegét. Számunkra nagyon fontos volt, hogy a díjnyertes pályamű megfelel ennek, a megvalósult épületek, pavilonok a föld alatt vannak összekötve, valamint ugyancsak a föld alatt van egy hatalmas aula és több más helyiség – étkező, irodák, öltözők –, kívülről így a campus valóban igazodik a környékhez. A Testnevelési Egyetem esetében kicsit más a helyzet, hiszen ennek épülete egy forgalmas autóút mentén helyezkedik el, így attól, hogy megkapta a Sportkórház korábbi területét, a környék építészeti jellege nem változik. Természetesen ugyanakkor itt is az a feladatunk, hogy miközben támogatjuk az egyetem fejlesztését és bővítését, védjük a környéken lakók érdekeit is. A kerületben élők nagyon aktívak, a mi szerepünk leginkább az, hogy közvetítsünk a felek között, és ha vita adódik, békés mederbe tereljük a folyamatokat.

– A Zugligeti Általános Iskola új épülete a Normafa-program részeként az egykori Fácán fogadó védett épületének rekonstrukciójával és kibővítésével valósult meg, vagyis azt lehet mondani, hogy a fejlesztés kétszeres haszonnal járt.

– Mi alapvetően a műemlékek megmentéséből indultunk ki, és aki ezzel foglalkozik, tudja, hogy a legfontosabb feladat új, eleven funkciót találni egy-egy épületnek. Mert hiába költünk el rá rengeteg pénzt, ha nincs benne élet, akkor csak újra leromlik. Hosszú időn keresztül kerestük a megfelelő funkciót, kezdetben nem is iskolában gondolkodtunk, hanem más intézmények elhelyezésében, de aztán egyre világosabbá vált, hogy kézenfekvő döntés az út túloldalán álló iskola bővítése. Noha nem megszokott, hogy az alsó tagozat az utca egyik, a felső a másik felén működjön, kicsit talán drágább is egy olyan iskola, ahol két-két tanári, étkezde, tornaterem vagy aula van, de nagyon bízom benne, hogy a működés során ez, hogy úgy mondjam, megtérül. Ráadásul egy új teret találtunk ott. Természetesen bíztam benne, hogy megszépül a terület, ha lebontjuk a Belügyminisztérium által évtizedekkel ezelőtt felépített kőkerítést és barakképületeket, amik az utca felől eltakarták ezt a teret és a gyönyörű épületet, de hogy ennyire levegős, tágas új tér jön létre, még én sem reméltem. Nagyon nagy elismerés övezi a rekonstrukciót.

– Ha már közterületek: a budapestiek számára fontos kérdés, kampányokban pedig különösen gyakran kerül elő az utak, járdák állapota. Mennyit sikerült előrelépni ezen a területen?

– Azt a megoldást találtuk ki tizenkét évvel ezelőtt, amikor bevezettük a kommunális adót, hogy az ebből befolyó összeget egyetlen célra, az utak felújítására fordítjuk, így az itt élők jó szívvel el tudták fogadni az új adónemet. Ráadásul nem a polgármesteri hivatal szakemberei döntik el, mely utakra költsük el ezt a pénzt, hanem létrehoztuk a Hegyvidéki Útfejlesztési Testületet, amelyben ötvenöt körzet egy-egy delegáltja kap helyet, olyanok, akik ott élnek, ismerik a problémákat, és ők határoznak ennek a sok száz millió forintnak a felosztásáról. Külön összeget szánunk a parkokra és játszóterekre, büszkék vagyunk arra, hogy szinte minden játszóteret sikerült felújítani, és a nagy parkokra is jutott elegendő figyelmünk. Ami az elmúlt években nagy változás, hogy az itt lakók rájöttek, és mi is, hogy a játszótér nem csak a gyerekeké. Ahol tehát van rá hely, ott több generációt kiszolgáló játszóteret hozunk létre, ahol a homokozóban játszó kicsiktől illő távolságra a nagyobbak kosárlabdázhatnak vagy erősíthetnek kültéri sporteszközökön, és persze vannak padok is csak úgy leülni, beszélgetni. Kampányban minden polgármester szívesen elmondja, hogy milyen eredményeket ért el, mit valósított meg. Azt tanultam meg az elmúlt tizenhárom évben, hogy gyakran ennél sokkal fontosabb, milyen módon döntünk ezekről a beruházásokról, hogyan munkáljuk ki a terveket.

– Mi a Hegyvidéken bevált recept?

– Az, hogy meg kell hallgatni a környéken élőket, bevonni őket a döntésbe vagy a részletek kidolgozásába, összehangolni az időnként ellentétes álláspontokat. Ebben a modern technika, az internet nagy segítséget nyújt. A politikánknak fontos alapja tehát, hogy képesek vagyunk figyelni, meghallgatni a másikat. Ez nem csupán a hegyvidéki polgárokkal kapcsolatban igaz, hanem akár a politikai térfél másik oldalán állókra is. Itt teljesen normális, józan együttműködés alakult ki, és erre okkal lehetünk büszkék.

– Bizonyos értelemben a polgárok szavát meghallva döntöttek a Hegyvidéki Kulturális Szalon megvalósításáról is, hiszen a kerületiek annyi programot, szabadidős rendezvényt szerveztek, hogy lényegében kinőtték a korábbi helyszínt. Mennyire igazolta az idő ezt a beruházást?

– A legsikeresebb fejlesztésünk, annak az elvnek a példája, hogy oda kell utat építeni, ahol az emberek kitapossák a füvet. Szükség volt egy olyan helyre, ahol össze tudnak jönni a baráti klubok, egyesületek, a kismamák nyelvgyakorló körétől a jógastúdióig – kell hozzá persze némi szervezői tudás is, de leginkább nyitott szív és befogadókészség. Jó dolog, hogy nem nekünk kell kitalálni, milyen programokat szervezzünk az itt élőknek, hanem ők maguk jönnek az ötleteikkel, amikhez mi helyet biztosítunk. Kezdetben inkább az idősebb korosztály számára volt meg ez a lehetőség, az új épületben, ahol jóval nagyobb a tér, több a helyiség, már minden generációt ki tudunk szolgálni. Sőt, a Hegyvidéki Kulturális Szalon belakja az előtte elhelyezkedő területet is az ott működő kávézóval, a bejáratához közel álló könyves szekérrel. Olyan eleven tér jött létre, amit az ember régen irigykedve nézett mondjuk Olaszországban: az emberek kiülnek kávézni, beszélgetni, nézni az arra sétálókat. Nem lényegtelenek az építészeti értékek, de az az igazán fontos, hogy egy tér ott-tartózkodásra csábítsa az embereket.

– És itt most ezek szerint sikerült ezt elérniük.

– Nagyon büszkék vagyunk az önkormányzat épületében megnyílt Ízlelő Étteremre is, ahol fogyatékos munkatársak dolgoznak, a séf kivételével mindannyian megváltozott munkaképességűek, és hallatlanul sikeres a hely. Azon túl, hogy húsz embernek ad munkát, jelent büszkeséget, hogy itt dolgozhat, nyertek egy remek éttermet a környéken élők és a polgármesteri hivatal dolgozói is. Nem utolsósorban pedig a teret is nap mint nap megtölti élettel.

– Visszatérve a Fácános kapcsán már említett Normafa-programhoz: a 2015-ben tartott népszavazás során a résztevők túlnyomó többsége a terület rendbetétele mellett tette le a voksát. Hogyan halad a beruházás?

– Nem csupán az volt fontos, hogy a népszavazás résztvevőinek nyolcvan százaléka támogatta az elé került terveket, hanem az azt megelőző folyamat is, ami érdemben befolyásolta és alakította át a Normafával kapcsolatos gondolkodásunkat, személy szerint az enyémet is. Rengeteget tanultam ebben a másfél-két évben, amíg a szavazásra készültünk és összeállítottuk a programot. Egyértelművé vált, hogy a Normafa nem a síház és a János-hegyi kilátó közötti hegygerinc, és hogy jóval nagyobb területben kell gondolkodnunk. A Normafa alsó kapuja a Zugligeti út a Lóvasúttal, a Zugligeti Általános Iskolával, a Csillagvölgyi út, és a Budakesziig terjedő déli oldal legalább annyira fontos, mint a hegytető. Különösen akkor, ha meg akarjuk oldani a Normafa-paradoxont, vagyis azt, hogy az emberek nagyon szeretik és ezzel elpusztítják, mert olyan sokan mennek oda.

– Mi a megoldás?

– Az, hogy széthúzzuk a használatot, hogy ne csak egy sétányon lökdösse egymást több ezer ember egy szép nyári vasárnap délutánon, hanem vegye birtokba az egész hegyet, mindenhol találjon valamit, ami számára érdekes, szép, ott-tartózkodásra csábító. Ezen dolgozunk. Nem sietünk vele, és nincs is rá szükség, mert élvezzük a kormány támogatását és adott szavát, megkapjuk azt a pénzt, ami a Normafa-program az évi továbbviteléhez kell. Jó, hogy nem kell kapkodni, hogy nem azért vágunk bele valamibe, mert most éppen arra lehet pályázni, hanem azt tudjuk megvalósítani, amiben biztosak vagyunk, és ami bizonyosan jó. Bár van néhány nagyobb elem is, mint a látogatóközpont létrehozása, összességében inkább az apró lépések jellemzik ezt a folyamatot.

– Melyek voltak még a nagyobb lépések?

– Ilyen volt a már említett Lóvasút épületének rekonstrukciója, a Zugligeti Általános Iskola új épületének megvalósítása vagy a Hotel Olimpia elbontása is. Utóbbi kapcsán hosszan hezitáltunk, mert Farkasdy Zoltán épülete a maga korában nagyon színvonalas volt, de olyan mértékben romlott le az idők folyamán, és annyira kötött volt a korabeli technológia miatt, hogy szinte lehetetlen volt hasznosítani. A lebontott épület betonja az új Eötvös út alapjába kerül most ősszel, a helyén pedig park lesz, amit ugyancsak a környéken élők bevonásával terveztünk meg. Egyszer azt mondtam, hogy „ez a legzöldebb kerület, és az is marad”, és valóban az az ambíciónk, hogy ezt az örökül kapott adottságot megőrizzük, próbáljunk ellenállni a túl nagy fejlesztési vágyaknak, belterületbe vonásnak. Folyik egy kis verseny köztünk a II. kerülettel, hogy melyik városrész a legzöldebb, mindketten azt állítjuk magunkról, hogy a miénk, és valószínűleg mindketten találunk is olyan mutatót, ami alapján igazunk is van.

– A faültetésen, parkgondozáson túl mit tud még tenni az önkormányzat azért, hogy zöld maradjon Hegyvidék?

– Létrehoztunk egy Zöld Irodát, amely meghatározó szerepet tölt be a kerületi környezetvédelmi programok létrejöttében, közvetíti az új megfontolásokat, szempontokat az itt élőknek. Hogy két példát említsek, terveink között szerepel, hogy aki zöldtetőt alakít ki, az kedvezményben részesül, az új épületek esetében pedig ciszternát kell építeni a magánházaknál is, nemcsak azért, hogy ne ivóvízzel locsolják a kertjüket, hanem azért is, hogy ne zúduljon le a völgy aljába egy-egy hatalmas nyári zápor után a kezelhetetlen esővízmennyiség.

– Szintén sarkalatos kérdés az egészségügy helyzete, az észak-budaiakat különösen foglalkoztatta a János-kórház sorsa. Hol tart most az ügy?

– A tervek szintjén nagyon jól állunk, még ha az épületek kívülről nem is mutatnak nagy változást. De nagyon fontos döntések születtek az elmúlt években, hiszen az eredeti elképzelésekhez képest a kormány úgy határozott, hogy három helyett négy egészségügyi centrum lesz, a negyedik a Szent János Kórház. Annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson, bevonta a Kútvölgyi úti SOTE-klinikát is: a Semmelweis Egyetem nyár derekán átadta a feladatot a János-kórháznak, és december végéig ki is költözik, ebben az épületben lehetnek aztán a szakrendelők. Ötszázötvenezer járóbeteget látnak el Szent János Kórházban, durván ennek a tizede a fekvőbetegek száma. Ha szét tudjuk választani a pizsamát és a télikabátot, ha nem a pavilonok között keresik a szemészt vagy az urológust, hanem megtalálják egy helyen, a Kútvölgyiben, az a betegeknek is nagy előrelépés lesz, de ez teszi lehetővé a János-kórház átépítését is. Ezzel ugyanis lehetőség nyílik egy-egy tömb átmeneti, a felújítás idejére történő kiürítésére, hiszen nem lehet felfüggeszteni a kórház működését, ha úgy tetszik, menet közben kell átépíteni a Trabantot Porschévá.

– A SOTE kiköltözésén túl melyek az aktuális feladatok?

– A szakrendelő orvosszakmai programja elkészült és jóvá is lett hagyva, most a tervezési program születik, remélem, hogy még ősszel megjelenhet a közbeszerzés a tervezésre. Közben folyik a fekvőbeteg-ellátás orvosszakmai programjának kidolgozása is, itt az év végén vagy a jövő év első felében jelenhet meg a tervezési közbeszerzési felhívás. Ha megvannak a tervek, akkor lehet a teljes beruházás pontos összegét megbecsülni és az építési közbeszerzést megjelentetni. A szakrendelőre a kormány már elkülönített több mint kilencmilliárd forintot, a János-kórház ennek a sokszorosába, ötven-százmilliárdos összegbe kerülhet, nyilván nem egy, hanem öt-hét év alatt. Láng Zsolttal, a II. kerület polgármesterével mindent megteszünk, hogy ne hagyjuk szunnyadni az elkötelezettséget, gyakorlatilag kéthetente ülünk le és nézzük át, hogy éppen hol tartunk. Azt gondolom, nincs okunk panaszra, kiváló az együttműködés az egyes szereplőkkel.

– A kerületi háziorvosi rendelők felújításába is belekezdtek.

– Három évvel ezelőtt indítottuk el a programot, és tél végére, jövő tavaszra elmondhatjuk, hogy valamennyi rendelőt felújítottuk. A gyerekorvosi rendelőre különösen büszkék lehetünk, kifejezetten szép és hangulatos lett.

– Mik lehetnek a következő ciklus leglényegesebb feladatai?

– A legfontosabb a közlekedés kérdése, ebben a fővárossal és a kormánnyal is együtt kell működnünk, hiszen egyedül nem tudjuk megoldani a problémákat. Földrajzi elhelyezkedés tekintetében peremkerület vagyunk. Budapestre több mint háromszázezren jönnek be az agglomerációból dolgozni, durván ötvenezren pedig a fővárosból az agglomerációba járnak munkába. Ez rengeteg autót jelent, hiszen a tömegközlekedés nem tud ekkora tömeget kiszolgálni. Ezek az utak, esetünkben a Budaörsi, a Budakeszi és a Hűvösvölgyi út, nem ilyen autóforgalomra lettek tervezve, állandó a dugó. Csak a közösségi közlekedés fejlesztésével tudjuk elérni, hogy minél többen tegyék le az autójukat a város határánál. Budakeszin, Solymáron kell P+R parkolókat létrehozni, és onnan védett buszsávval versenyképes alternatívát kínálni a személyautóknak.

– Ez ügyben hol tartanak?

– A BKK-val együttműködve megterveztük a Budakeszi út mentén a buszsávot a főváros határán belül, míg a Miniszterelnökség Fürjes Balázs vezette államtitkárságával kooperálva tervezzük a Budakeszin belüli buszsávot, keressük a helyét a P+R parkolóknak, és megoldást arra, hogy a környező településekről érkező rengeteg jármű miatt ne torlódjon fel a forgalom Budakeszi belvárosában. Hasonló kérdésekre kell választ találni Solymár, Hűvösvölgy viszonylatában, illetve déli irányban, Budaörs felé is. A tervezésre egyébként pénzt is szánunk, hiszen valóban ez a legfontosabb feladat. Nem az egyetlen persze, mert lényeges például a Déli pályaudvar hasznosulása, a fogaskerekű fejlesztése, aminek a tervei már elkészültek, vagy a libegő felújítása, amire szintén megvannak a tervek, és jól állunk az előkészítéssel is. Fontos kiemelni, hogy munkánk során továbbra is az itt élők minél közvetlenebb bevonására törekszünk. Úgy tapasztalom ugyanis, hogy azt fogadjuk el, amibe bele tudunk szólni. Amit túlságosan készen kapunk, az gyakran akkor sem tetszik, ha egyébként nagyon jó. A következő években is számítunk tehát a hegyvidéki polgárok véleményére.