Angolszász minta

Ha összességében nézzük a számokat, a kormányfő gondolata helytálló. A 3,5 millió országosan leadott szavazatból a kormánypártok 1,8 milliót szereztek meg, ez 51,4 százalék, míg az ellenzéki erők, illetve a vállaltan általuk támogatott jelöltek 1,36 milliót, ez 38,8 százalék. Talán ennél is érdekesebb, hogy a hasonló részvétel mellett megtartott legutóbbi EP-választáson a Fidesz Budapesten és vidéken összesen 1,76 millió szavazatot szerzett, míg az ellenzék 1,63 milliót. Vagyis amíg a kormányoldal megtartotta, sőt kismértékben növelte is támogatóinak számát, az egyesült ellenzéki jelöltek ezúttal 270 ezerrel kevesebb voksot kaptak, mint amennyit májusban a különböző ellenzéki listákra adtak le a szavazók.

Amiért most az ellenzék mégis ünnepelhet, az az, hogy hiába veszett el az összeborulással negyedmillió szavazat – még Budapesten is 50 ezer! – a hétfő reggeli adatok alapján, a szivárványkoalíció működött, hiszen az „egy erős ellenzéki jelölt” elv 14 budapesti kerületben és tíz megyei jogú városban eredményre vezetett. És a budapesti főpolgármesteri címért folyó versenyben is… Vagyis a Fidesz-ellenesség nagy zászlaja alá terelt sokszínű ellenzék szimbolikus pozíciókat tudott megszerezni, és így akkor is győztesnek nevezheti magát, ha országosan egyébként kikapott. A fővárosban az ellenzéknek már az európai parlamenti választáson is jelentősen nagyobb támogatottsága volt, csak akkor még nem tudták létrehozni a technikai nagykoalíciót.

Érdekes megfigyelni, hogy a fideszes jelöltek Budapest legtöbb kerületében százalékosan jobb eredményt értek ugyan el, mint májusban a Fidesz listája, számos városrészben ez mégis kevés volt a győzelemhez. Vagyis a jó kerületi vezetés hozott ugyan szavazatokat, a fővárosban azonban az eredményeknél fontosabb volt a pártpreferencia. Az ellenzék most 51 százalékos támogatottságot szerzett, szemben a Fidesz–KDNP 44 százalékával, és ez mindent eldöntött. Májusban ugyanez volt a helyzet (59 és 41 százalék), csak akkor még több zászló alatt versenyeztek.

Tulajdonképpen ugyanezt mondhatjuk el a főpolgármesterrel kapcsolatban is. A Fidesz májusban az EP-választáson 282 600 szavazatot kapott, Tarlós István most 306 600 voksot. A főpolgármesterre az elmúlt kilenc évben jellemző volt, hogy ha kellett, a kormánnyal is vitázott a főváros érdekében, éppen ezért sokan úgy számoltak, hogy személyes támogatottsága és elért eredményei akár tíz százalékot is hozhatnak pluszban a kormánypárt szavazataihoz képest. Tarlós István elismertsége azonban most nem érvényesült, hiszen csak 24 ezerrel kapott több szavazatot, mint májusban a Fidesz, ami kevésnek bizonyult a győzelemhez.

Szintén érdekes a különböző oldalak aktivitása. 2014-ben 592 400 érvényes szavazatot adtak le a főpolgármester-választáson, amiből 290 600 Tarlós Istvánra érkezett. Most több mint 695 ezren szavaztak, ebből 306 600-an Tarlósra. Ha pedig egy konkrét városrészt nézünk: Budapest II. kerületében Láng Zsolt 2014-ben 18 733 szavazatot kapott, hat ellenfele összesen 17 155-öt. Most Láng Zsolt 19 377 voksot gyűjtött (így három százalékkal jobb eredményt ért el, mint májusban a Fidesz), egyetlen ellenzéki kihívójára, Őrsi Gergelyre jóval több, 21 557 szavazat érkezett.

Hasonló tendencia figyelhető meg például a szomszédos I. kerületben Nagy Gábor Tamás vagy a szintén budai III. kerületben Bús Balázs kapcsán is. Vagyis hiába voltak a kormánypártiak is valamivel aktívabbak, az egyesült ellenzék több szavazatot szerzett. Hogy ez minek köszönhető: az összefogás ténye és a győzelem esélye tette-e lelkesebbé a kormányellenes szavazókat, vagy az ellenzéki sajtóban nagyra fújt botrányok mozgatták meg őket, azt egyelőre nem lehet megmondani. Mindenesetre ez oda vezetett, hogy az ellenzék sok helyen – például az I., III., VIII. kerületben, Egerben és Tatabányán – rendkívül szoros, ezer szavazatnál kisebb különbséggel, másutt ennél valamivel fölényesebben, de biztos befutónak hitt fideszes polgármestereket is le tudott váltani. S ha már botrányok: azt azért hozzátehetjük, hogy ezek nem vagy csak minimálisan érintették az ügyekben szereplők esélyeit, legyen szó Borkai Zsoltról, a kispesti vezetésről, Wittinghoff Tamásról, László Imréről, vagy akár Karácsony Gergelyről és a zuglói baloldalról. Mindegyik győzött.

Amit összességében leszűrhetünk, hogy a választók – főleg a fővárosban – pártpolitikai alapon döntenek, és immár két tábor, két pólus küzdelmében gondolkodnak, amit sem a városvezetés elért eredményei, sem a botrányok nem nagyon írnak felül. Kimondható az is, hogy az új ellenzéki pártok a régiekkel (MSZP, DK, LMP) szemben képesek meglehetősen hatékonyan megszólítani a fiatalokat, ami Budapesten nemcsak a Momentumra, de bizonyos kerületekben a nyolc-tíz százalékot szerző és országosan 14 képviselőt állító Kétfarkú Kutya Pártra adott voksokban is mérhető.

A magyar politikai küzdőtérre eddig a többpólusúság volt a jellemző, ami európai jellegzetesség. Most azonban – nem lehetetlen, hogy külső befolyásra is – kétpólusúvá vált a politikai mező. A jobboldal a hagyományos vidéken erős, itt közel 60 százalékos támogatottsága van, az egyesült baloldal, amelynek identitása, ha úgy tetszik, zászlaja egyelőre még kérdéses, nagyvárosokban és főleg a fővárosban rendelkezik határozott többséggel.

Mindez figyelmeztetés a Fidesznek. Mert pánikra nincs ok, a kormánypárt szereplése országgyűlési logikában gondolkodva, kétharmadra talán nem, de akár 30-40 fős, masszív parlamenti többségre elég lenne. Ugyanakkor újfent bebizonyosodott, amit 2002-ben már láthattunk, hogy csak sikerekkel, eredményekkel nem lehet választást nyerni. Markáns üzenetre, erőteljes politikai kampányra is szükség van.

Az ellenzéki szivárványkoalíció most kapott egy erős pozitív visszajelzést, és ha a következő két és fél évben okosan politizál, 2022-ben kiélezettebb lehet a küzdelem az országgyűlési választásokon, mint 2006 nyara óta bármikor. Bár az okos politizálás az elmúlt egy évtizedben a legkevésbé sem volt jellemző rájuk, egyáltalán nem biztos, hogy ez mindig így marad. Okos emberek most is ügyesen összeterelték őket a győzelem érdekében.