Hirdetés

Hagyomány. Sokszor látom említeni szerte az internet világában, és mivel az emberek a neten élnek, az formálja gondolkodásmódjukat, a való életben is mind gyakrabban hallom. Húsz éve harcoltak az avítt, régi dolgok ellen, most meg védelmezik a „hagyományt”, beleértve sok felesleges kacatot, aminek semmi értelme. A facebookozás is egykor réginek fog számítani, de nem hinném, hogy mint hagyományt őriznünk kellene, és meghatottan hivatkozgatni rá.

„Hej, mennyire más volt az, mikor az ember reggel felkelt, megnézte az üzenőfalat, s abból tájékozódott a világ dolgai felől, meg leellenőrizte, hogy az ismerőse (ellensége, exe, tanárja és így tovább) mit lájkolt és mit osztott meg. Hej, hová is lett ez a régi szép hagyomány?” Remélhetőleg nem marad nyoma, mint az eke elé embert állító „hagyománynak” – becsületszavamra, cikkek illusztrációjaként szerepelnek képek, amint asszonyok feszülnek az ekének, húzzák, mint a barom, és ezt megosztják a kényelemben élő városiak, hogy bezzeg a régi parasztság mily jó volt, mily tiszta, és hát a hagyomány. Az átlagember nem érti, hogy ez nem SI-mértékegység. „Hagyomány.” Így önmagában értelmezhetetlen. Ez így olyan, mint a lázadás. Nincs értelme. Ahogy annak se, hogy kicsi vagy nagy.

Elmondom, hogy szerintem mi a hagyomány, illetve hogyan is kellene értelmezni.

Hagyomány az, ami olyan régi dolog, amivel jól járunk. Ami győzelemre visz, a túlélést segíti. Az olyan régi dolgot meg, amivel nem járunk jól – kultúra, közösség, család, nemzet – kidobáljuk a szemétbe. Ami életigenlést ad és régi, azt feldíszítjük sok cafrangos sallanggal, amin meg lehet hatódni, összekapaszkodni, koccintani rá, babánkat ölelni, és rásütjük: hagyomány.

A pataknál mosás, a parasztember fakéreggé cserzett arcbőre – ami nem tisztaságot és egészséget jelentett, hanem rommá használt szervezetet, tűző nap által tönkretett hámsejteket – ezeket pedig kidobáljuk.

Megjegyzem, a migráció, az iszlám elleni harc hagyomány. És a túlélés záloga. Őrizzük.