A karácsony és az új év beköszönte nemcsak azt jelenti, hogy az ember Facebook Messengerét ellepik a villogó gifek, télapók, pezsgőspoharak és malacok lóherével, de a „titkos tudást” feltáró, népboldogító és nemzetmentő hagymáz is túlcsordul az egyszerű lelkekből. (Én ezt a Messengeren való gif- meg képecskeküldözgetést büntetném. Vagy adóval sújtanám. Egy giccsparádé küldése tíz forint. Nem kell több, csak ennyi.

Mindjárt meggondolnák, akik képtelenek megérteni, hogy a levelesfiók a valódi levelek kezelésére van, nem arra, hogy napi negyedórát áldozz a kéretlen vacak törölgetésére, mert valaki nem tudja békén hagyni a küldés mindenkinek gombot.)

Hirdetés

Szóval így év végén körbeindulnak a nagy megfejtések, és az egyik vissza-visszatérő bölcsesség, hogy ne pártokban gondolkodjunk.

Nem szoktam hozzászólni, de ha tenném, valami ilyesmit írnék:

„Túl sokat vársz az átlagembertől. Pártokat támogat, mert nincs más lehetősége. És pártok mindig voltak. A középkorban is, csak azokat bárói ligáknak, Németújváriaknak, Anjou-pártnak, Hunyadi klánnak, Garai–Cilleinek meg hasonlóknak hívták. És a tömegnek nem volt beleszólása, de nem is érdekelte a »haza sorsa«. Amikor a magyar várakat lerombolta a török vagy Bécs, a paraszt elhordta a köveket az istállójába meg a háza kerítéséhez. Az egy modern idealizmus, hogy majd az emberek »felébrednek«. Hova ébrednének? Mindenki élni akar, enni, szerelmeskedni. A lakosság fele könyvet se olvas, és nem érdekli a saját nemzetének kultúrája sem, pedig nem kéne tankot vezetni, csak ápolni az anyanyelvét, hisz nyelvében él a nemzet. De nem csak a magyar, semelyik nép fia. Ha nem az emberi természetből indulunk ki, amely gyarló, csak csalódás érhet minket. Úgyhogy maradnak a pártok, nincs ezzel semmi gond, és a pártoskodás is, amely legalább annyira ősi szó, mint a virtus. A politika pedig nem úgy működik, hogy egy vezető mit szeretne – ki mond nagyobbat? –, hanem úgy, hogy vannak a lehetőségek, és abból az adott vezető mit tud kihozni.”