Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
A Magyarok Nagyasszonya-sziklatemplom a Gellért-hegy lábánál
Hirdetés

A remeték jelenléte Magyarországon a kereszténységgel egyidős. A kezdetekben hegyvidéken vagy dombos területen, forrás közelében telepedtek le, még bármiféle szervezettség nélkül. Legkorábbi emlékeink a mecseki remetékről maradtak fenn. Bertalan pécsi megyés püspök 1225 körül a Patacs és Ürög közötti Jakab-hegyen kolostort épített az ott élő remetéknek. Ugyancsak sok remete élt a Pilis hegységben, akiket 1250 körül Boldog Özséb esztergomi kanonok fogott össze. Hat remetével a mai Pilisszántó és Kesztölc között fekvő Klastrompuszta helyén építtette fel a Szent Kereszt vagy Keresztúr nevű monostort.

A rend létrejöttéhez szükséges volt egy szabályzatra, amit Özséb és több perjel, valamint remete az ágostonos regulában talált meg. Ezért IV. Orbán pápához fordultak, de az elutasította őket. V. Kelemen pápa viszont engedélyezte számukra, hogy Hippói Szent Ágoston szabályzata szerint szervezzék meg az életüket, de akkor még keresztúri barátokként beszéltek róluk.

Közben egyre szaporodtak monostoraik, az áttörést az jelentette, amikor a pálosok a mai Szépjuhásznénál található szentlőrinci monostorban tartották évi káptalanjukat, és ez lett a generális perjelek székhelye, azaz a rend főkolostora. Ekkor Magyarországon már mintegy harminc monostoruk volt, egyenként 12-20 szerzetessel. Az első pápai kiváltságlevelet 1328-ban Károly Róbert kérésére XXII. János pápától kapták: fölmentették őket a tized fizetése alól, és nem volt kötelező részt venniük a zsinatokon. XI. Gergely pápa a rend tagjait és monostorait közvetlenül a Szentszék alá rendelte. Nagy Lajos király megszerezte Velencétől a rend patrónusának, Remete Szent Pálnak az ereklyéit, amelyeket a szentlőrinci monostorban helyeztek el. Sokan zarándokoltak oda, majd 1382-ben László opolei (Oppeln) herceg Nagy Lajos indítására megalapította az első lengyel monostort Jasna Góra mellett. A częstochowai lengyel monostorba a magyar Márianosztráról 16 szerzetes indult, hogy átvegyék a Fekete Madonnát is őrző kegyhely gondozását.

A XIV. századtól a XVI. század elejéig a ferencesek mellett a pálosok voltak a legkedveltebb szerzetesek hazánkban. Napjaikat imádság, olvasás, elmélkedés és kétkezi munka töltötte ki. Mátyás király különösen kedvelte és támogatta őket, többször járt a szentlőrinci kolostorban is.

A mohácsi csata után a törökök számos pálos monostort elpusztítottak. Ez történt a szentlőrincivel is, könyvtárával, kincstárával és Remete Szent Pál ereklyéivel együtt. Korábban a rend nettó vagyona több mint 4,5 millió rénus forint volt. Iskoláik is voltak, filozófiájuk Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás tanaira épült, valamint az erős magyar szellemiségre. Ez volt a pálos lelkület.

II. József 1782-ben birtokaikat elkonfiskáltatta, a rendet pedig eltörölték. Scitovszky János hercegprímás szerette volna hazatelepíteni a pálosokat. Lengyelországból hozatott néhány szerzetest, akik Esztergom közelében kaptak házat. Azonban Scitovszky halála után a lengyel elöljáróság feloszlatta az új szerveződést, és a lakóknak 1867-ben vissza kellett menniük Krakkóba.

A kommunista diktatúra 1950-ben elrendelte az összes szerzetesrend feloszlatását. 1951 húsvétján betörtek a Sziklatemplomba, elfogták az ott élő pálosokat, a templomot pedig bezárták. Az év augusztusában kivégezték Vezér Ferenc pálos atyát.

A hazai rendszerváltás után újjáalakulhatott a pálos rend. Újra megnyitották a Sziklatemplomot, a központ Pécs lett, és visszakapták a márianosztrai, valamint a petőfiszállási házukat. A pálosok szerepét a magyar nemzet életében legszebben Pázmány Péter fogalmazta meg: „Ha valaki Magyarország sorsos állapotát látni kívánja, tekintse Első Remete Szent Pál szerzetét. És ha azt virágjában tündökölni látja, tudja meg, hogy az országnak is jól vagyon dolga, mert jó rendben a szénája.”