Mese a 2 búzaszemről
Magyarázattal tartozom. Nem is annyira magamnak, az olvasónak. Mert kezdetben nem hittem el, hogy a koronavírus veszélyes lehet. Nem értettem, miért kéne félni attól, hogy pár tucat ember megbetegszik, amikor hazánkban évente közel egymillió betegszik meg influenzában, és tán ezren bele is halnak.
A világban évente egymilliárd ember lesz influenzás, és félmillió hal bele. Mégsem félnek az emberek. Akkor most mi történt? Nem értettem.
Aztán megértettem, és ezzel a példával szeretném érzékeltetni az olvasónak, milyen nagy a baj, illetve a kormányzati kommunikációs stábnak, hogy mit mulasztottak el az első napokban. Azt jelesül, hogy értelmesen és főleg szemléletesen elmagyarázzák, miért olyan veszélyes a járvány fenyegetése akkor, amikor még nincs járvány, hiszen csak pár ember betegedett meg. Talán ha ezzel kezdik, hamarább megértjük mi, mindig kételkedők is, akik állandóan azon spekulálunk – mint Fülig Jimmy Rejtő regényében, ahogy az öreg Piszkos Fredet figyeli, amint kevergeti a málnaszörpöt –, hogy mi van a dolgok hátterében.
Akkor a példa: a mese szerint egy indiai brahmin találta ki a sakkot. Jutalmul a roppant elégedett rádzsától csekély fizetséget kért. Annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla kockáira a következők szerint ráfér: az első kockára egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy és így tovább. A rádzsa nevetett: „Csak ennyi? Megkapod!” (Aztán elment a kedve a nevetéstől, mert a végeredmény több ezer milliárd búzaszem lett volna az utolsó kockán.)
Így ment el a nevetéstől az én kedvem is. Vegyük csak az első három sort. Legyen a búzaszem egy koronavírussal fertőzött ember, aki a nemzetközi tapasztalat szerint minimum két másik embert fertőz meg. Első kocka: 1. Második: 2. Harmadik: 4. Negyedik: 8. Ötödik: 16. Hatodik: 32. Hetedik: 64. Nyolcadik: 128. Nem is látszik soknak.
Csakhogy jön a második sor: első kocka: 256. Második: 512. Harmadik: 1024. Negyedik: 2048. Ötödik: 4096. Hatodik: 8192. Hetedik: 16 384. Nyolcadik: 32 768. Hát…
Majd a harmadik sor: első kocka: 65 536. Második: 131 072. Harmadik: 262 144. Negyedik: 524 288. Ötödik: 1 048 576. Hatodik: 2 097 152. Hetedik: 4 194 304. Nyolcadik: 8 388 608.
Ennyi elég. A harmadik sor nyolcadik kockájába már több mint nyolcmillió fertőzött ember jut. A könyörtelen matematika szerint ez, ha nem változik nálunk a fertőzés üteme, körülbelül két hónap múlva következik be. Vagyis gyakorlatilag a nyár elejére mindnyájan megfertőződünk, ha nem védjük meg magunkat azzal, hogy elszigetelődünk. És aki időt nyer, életet nyer.
Most már értem. Ez az átkozott vírus csendben, lopakodva fertőz, és mire kiderül a baj, már árkon-bokron túl jár. Azért is veszélyes, mert nagyon magas arányban kényszeríti kórházba a betegeket, ami ha megállíthatatlanul terjed a járvány, összeroppantja az egészségügyet. Ennek a katasztrófának a közelében jár most Olaszország. És ez fenyegeti Franciaországot, Spanyolországot, az Egyesült Államokat és ki tudja, ki mindenkit még a közeli jövőben.
Már nem lázadozom, és nem gyanakszom világ-összeesküvésre. Megértettem, hogy egyet tehetek, ha élni akarok, hogy otthon maradok. Megértettem, és úgy látom, szinte az egész világ megértette, hogy ez a kegyetlen járvány életre és halálra megy.
Megállt az emberi civilizáció, mérlegre kerültünk. Olyan próbatétel elé, ami új vágányba tereli a történelmet. Jobb lesz vagy rosszabb? Jobb lesz, persze, hogy jobb. De más lesz nagyon.
Az április elsején megjelenő Demokrata hetilap vezércikke.
Az emberélet nem alku tárgya
