Ki nyeri a járványversenyt?

A járvány utáni újraindulás nem csupán a kármentésről szól. Versenyhelyzetet is teremt, amelyben mindenki szeretne pozíciót fogni, hogy másoknál előnyösebben kerüljön ki a járvány miatti válságból. Igaz ez a gazdasági térre, de a politikai szférára is.

Éppen ezért miután mindenhol érezhetően leül majd a járvány, talán minden eddiginél jobban egymásnak feszülnek az eltérő gazdasági és politikai érdekek.

A nemzetközi sajtóból körülbelül két hete a következő helyzet kezd körvonalazódni: már szinte mindenki a járvány utáni újraindulásra készül. Egyre kevesebb hír foglalkozik az aktuális helyzettel és a szükséges intézkedésekkel, és egyre több azzal, hogy milyen lesz, pontosabban milyennek is kellene lennie az életnek azután. Ebben kifejezetten élen járnak a nemzetközi politika azon szereplői, akik a betegség terjedése elleni védekezéshez nem sokat tudtak hozzátenni, s ezért lassan rájuk sül a szégyenbélyeg az elhibázott döntések miatt, így inkább valami másról próbálnak beszélni, új programokat alkotni.

Ezek közül elsőként érdemes kiemelni az Európai Uniót. Látványosan elszalasztotta a járvány elleni védekezés első és egyben legfontosabb részét: az életmentést. A brüsszeli intézményrendszer súlyos bukását leginkább az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ téves jelentései és előrejelzései, majd az Európai Kutatási Tanács elnökének a járvány elrontott európai kezelése miatti lemondása bizonyítja talán a legjobban. Hamar bebizonyosodott, hogy a harcot eredményesen csak a tagállamok vívhatják meg. Ezért a brüsszeli központ – néhány őszinte pillanat és bocsánatkérés után – a járvány utáni időszakra kezdett koncentrálni. A lépés logikus gazdasági, politikai, illetve más szempontból is. Logikus gazdasági szempontból, hiszen hamar világossá vált, hogy a tagállamok gazdaságának évtizedek óta nem látott visszaesés jelenti majd a fő kihívást a járvány levonulását követően, s ezzel valamit kezdeni kell. Logikus politikai szempontból is, hiszen ha már Brüsszel ilyen csúfos kudarcot vallott az első szakasz során, akkor legalább a gazdasági védekezéssel és lépésekkel mutatni kell, hogy tesz valamit a helyzet kezelése érdekében (és ezzel talán feledtetni lehet, esetleg el is fedni a korábbi tévedéseket). De logikus egy további szempontból is: az újraindulás üzlet is, sőt egyfajta járványverseny. Egyszerre nemzetközi és EU-n belüli verseny. A fő szempont az, hogy ki tud jobban pozíciót fogni a járvány utáni időszakra.

Fontos látni, hogy a verseny többrétegű. Ahogyan magának a járványnak a hatásai is számos területet érintettek, úgy a verseny is egyszerre több térfélen folyik. Elsősorban a gazdasági versenyről szokás beszélni, amely már teljesen egyértelmű: aki hamarabb újra tudja indítani a gazdaságot, lépéselőnybe kerül a többiekkel szemben. Ez az egyre erősebben kibontakozó vetekedés olyannyira egyértelmű már, hogy például az osztrák kancellár egy beszédében világosan utalt is rá: Ausztria a sikeres járványkezeléssel és az újraindulás érdekében hozott határozott döntésekkel lépéselőnybe került másokhoz képest. A gazdasági verseny tehát világos. Nem minden szereplő játszik ugyanakkor a fair play szabályai szerint. Vannak országok, ahol jóval kisebb hangsúlyt helyeztek az egészség és az élet védelmére – ez talán gazdaságilag megtérül, de a bizalom szempontjából semmiképp. Ki fog ugyanis azokban a szereplőkben megbízni, akik a profit mellett tették le a voksukat az emberélet védelmével szemben?

A kialakuló gazdasági vetélkedésben persze nem csak országok vesznek részt, nem csupán állami szereplők érdekeltek. Nem véletlenül élénkültek fel az elmúlt időben az olyan nemzetközi pénzügyi szereplők is, mint Soros György. A hazánkban politikai és gazdasági tevékenységéről is jól ismert milliárdos a nemzetközi sajtóban – és minden bizonnyal a lobbiszervezetein keresztül is – olyan kiutat kíván mutatni a válságba került országoknak, amely elsőre jónak ígérkezik, eredménye azonban egy soha véget nem érő pénzügyi függőségi viszony, amelyen keresztül érvényesítheti érdekeit és politikai elképzeléseit, akár tetszik az embereknek, akár nem. Soros a német Der Spiegel magazinban a közelmúltban megjelent cikkében ugyanis amellett érvel, hogy a gazdasági krízist csak egy soha le nem járó kötvénnyel oldhatja meg az EU. A gazdasági károk orvoslásához szerinte szükségesnek ítélt 1000 milliárd euró mellé rögtön egy másik 1000 milliárdos csomagot próbál meg eladni, amely a klímaváltozás kezeléséhez lenne úgymond szükséges. A lényeg tehát az, hogy az EU tagállamai lehetőség szerint minél több kölcsönt vegyenek fel. Így persze az is biztosítva lenne, hogy a kölcsönöket adó pénzügyi csoportok újra kiterjeszthessék a 2008-as válság után meggyengült politikai befolyásukat, és javítsák pozíciójukat.

Ezen a ponton pedig már át is léptünk a gazdaságiból a politikai verseny világába. A határ e kettő között egyébként is igen elmosódott már, mostanra azonban szinte el is tűnt. A gazdasági kérdések kapcsán már érintettem a klímaváltozás kérdését, amely egyértelműen az egyik meghatározó politikai téma volt a járvány előtt. Az azonban elvitte a fókuszt minden aktuális nagy témáról. Ám kezd lassan kialakulni egyfajta fáradtság a járvánnyal összefüggő hírekkel kapcsolatban, s amint egyre inkább újraindul az élet, úgy új vagy legalábbis más témákra is szükség lesz, hiszen az emberek majd valami másról akarnak hallani. Ez a pont egyre közelebb van, érezhető ez abból is, hogy az elmúlt hetekben mind több alkalommal kerültek elő a régi viták a migrációról, a klímaváltozásról, az EU jövőjéről – de újfajta csomagolásban: milyen tanulságai vannak a járványnak ezeket a területeket illetően? A mögöttünk álló időszak egyfajta nyugalmat is hozott ezekben a nagy politikai vitákban, azonban ez a nyugalom csak átmeneti. Azt gondolom, hogy ezek a viták újra lángra kapnak, s nagyobb hőfokon is égnek majd a járvány lecsengésével. ν

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője