Gyöngyöspatától a Deák térig
Szombat hajnalban megöltek egy 16 és egy 21 éves fiút a fővárosi Deák téren. A két társaság összeszólalkozásából keletkezett vita akár hagyományos kocsmai verekedésként is záródhatott volna, ha a későbbi gyilkos nem vitte volna magával 18. születésnapja ünneplésére vastag pengéjű kését.
A szórakozóhelyen kezdődő kötekedés – ahogy kocsmai nézeteltéréseknél szokásos – az utcán élesedett tovább, egészen addig, amíg a vérszomjassá dühödött elkövető fegyverével meg nem lepte védtelen ellenfeleit. Mindkét áldozatát pusztító magabiztossággal végezte ki, a mentők hiába érkeztek gyorsan, esélyét sem látták az újraélesztésnek. De másokra is lecsapott gyilkos indulata: az idősebbik áldozat öccse például combszúrás miatt szorult kezelésre. A vérengzésnek a szirénázó rendőrautók érkezése vetett véget, az áldozatokat gengszterfilmbe illően az úttesten hagyták, a környéken lakók szerint az aszfalt még dél körül is tele volt vérfoltokkal. Bár a hivatalos híradásokból kimaradt, hogy a tettes cigány, a kivégzés módja, egyáltalán, hogy valaki késsel menjen szórakozni, roma elkövetőre utalt. Az idősebbekben felvillant a veszprémi kézilabdás, Marian Cozma tizenegy évvel ezelőtti legyilkolása is, akit szintén egy társaságok közötti szórakozóhelyi vita után, szintén az utcára kilépve, szintén késsel szintén cigány elkövetők leptek meg, és a mostani esethez hasonlóan társait is megvágták. A tettesek akkor is és most is biztosra mentek: Cozmával két késszúrás végzett, és a mostani esetben is tovább szurkálták, ütötték-verték földön fekvő áldozataikat.
Bár az eset nyomán a Mi Hazánk Mozgalom tüntetést szervez az Országos Roma Önkormányzat épülete elé, az esetet nyilván túlzás a cigányság elleni általános hangulatkeltésre használni, ugyanakkor a gettókultúra felemelésének a veszélyére hívja fel a figyelmet. Sajnálatos történelmi-szociális okok miatt a cigányság számottevő hányada része ennek a gettókultúrának, amelynek borzalmas mélységeibe kívülállók eddig legfeljebb díjnyertes brazil filmekben (Isten városa, Elit halálosztók) láthattak bele. Ahol a fiatalok a felemelkedés útjának a bűnözést és a fegyverhasználatot tekintik, ahol egyenlőségjelet tesznek empátia és gyengeség közé, ahol a megbecsülést az ököljog biztosítja.
Szemtanúk állítják, a mostani gyilkos már a szórakozóhelyen is mutogatta kését, élvezte az így kiváltott hatást, a fegyverrel megszerezhető hatalmat, kortársai elismerését. A történtektől letaglózva Ábrahám Róbert roma vlogger Facebook-üzenetében arra figyelmeztet: az efféle bűnözők közösségi oldalukon gyakran jelentetik meg foglalkozásként a pénzbehajtó vagy a strici „tevékenységet”, ami egyrészt sötét vicc, másrészt az erőszak kultúrájának dicsőítése. Ahogy az is, hogy szegregált környezetükben senki nem marasztalja el őket, amikor például gyermekként gyakorolják a késes harci mozdulatokat.
Nyolc évvel ezelőtt nagy botrányt kavart Pesty László Fekete Dobozának egyik filmje, amelyben e szegregált viszonyokat elemezve, roma megszólalók szájából az is elhangzott: a cigányság körében elismeréssel tekintenek a bűnözői életformára, tisztelik a börtönt megjártakat. A film vetítését érdekvédők olyan erőteljes tiltakozása követte, hogy a tervezett ismétléseket az MTVA levette a műsorról, és az interneten is hozzáférhetetlenné tette. A támadást Horváth Aladár így magyarázta: „arról valóban kell beszélni, hogy van gettón belüli bűnözés, de ezt nem lehet etnikai kérdésként kezelni, ugyanis a jelenség abból fakad, hogy valaki gettóban él, és nem abból, hogy cigány.”
Sajnálatos módon épp az érdek- és jogvédők lázas tevékenységének eredményeként a cigányság elmaradottabb része szinte bátorítást kap arra, hogy mércéjévé tegye a gettókultúrát. Friss példa erre a lapunkban többször részletezett gyöngyöspatai eset, ahol szegregációs oktatás jogcímén milliós kártérítést ítélt meg a bíróság olyanoknak, akik jellemzően nem is látogatták az iskolát. Nem mellékesen épp miattuk vált a képzés szegregálttá, hiszen a többiek terrorizálásával, a tanárok megfélemlítésével, az órák menetének felborításával a renitensek elüldözték a gettókultúrától félő nem cigány és cigány gyerekeket. Ahogy bizonyos állami szervek felelősségét boncolgatja az is, hogy miként mászkálhattak egyáltalán a városban, sőt mulatozhattak szórakozóhelyen a gyilkos roma csoport tagjai, akiknek egyébként korábbi rendőrségi ügyeik miatt javító-nevelő intézeti felügyelet alatt kellett volna állniuk.
A jogvédőknek annyiban igazuk van: a cigány bűnözők gaztetteit nem szabad általánosítani az egész cigányságra. Amennyiben azonban a jogvédők emberi jogi kérdésként, bocsánatos bűnként kezdik kezelni a devianciát, azzal bátorítják a gettókultúrát, az ököljog térnyerését, a társadalom szétverését. Ezzel pedig azokban a nehéz sorsú cigány gyerekekben fojtják el a felzárkózás, az értékes élet iránti érdeklődést, akikben csírájában már éledezett a vágy egy jobb élet, egy harmonikus világ iránt.
