Voltunk kevesebben, leszünk többen
A magyarság lélekszáma és számaránya ötszáz éve hullámzik. Rosszabbul is álltunk már, mint ma, a legfrissebb adatok pedig biztatók.
A trianoni tragédia eredete a török háborúk okozta vérveszteségben keresendő. Mátyás király halála után hazánk hárommilliós népességének háromnegyede magyar volt, ám a XVIII. század végére nemzetünk egyharmados kisebbségbe került főként a háborús pusztítás, de részben a németek betelepítése és a szerbeknek, illetve románoknak adott előjogok kiváltotta folyamatok miatt.
– Mindennek ellenére a demográfiai robbanás, a kisebb kivándorlási veszteségek és a természetes asszimiláció jóvoltából a magyar népesség 1910-re megtöbbszöröződött, tízmilliósra növekedett, és a lakosság 54,6 százalékát tette ki – hívja fel a figyelmet a maga nemében páratlan teljesítményre dr. Makkai Béla történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Új- és Jelenkori Történeti Tanszékének docense.
Nem csak a nemzeti életerő ad ma is példát. A korabeli magyar állam nem hagyta magára a kivándorlókat sem.
– A százezer léleknél is nagyobb szlavóniai, boszniai magyar diaszpóra nemzeti önazonosságának megőrzése érdekében nemzetvédelmi programot indítottak a gróf Széchenyi Béla, a legnagyobb magyar fia által alapított Julián Egyesülettel karöltve. Az elhanyagolt perifériának számító Székelyföldről a román ókirályságba kiáramló, ugyancsak százezernél több magyar kivándorlót pedig a gróf Károlyi István által létrehozott Szent László Társulat és a református egyház égisze alatt próbálták megvédeni a természetes és erőszakos asszimilációtól – mondja Makkai Béla. A mai gondoskodó nemzetpolitikának tehát megvannak a maga előzményei.
A saját erő megóvását szolgáló nemzetpolitikai félfordulat azonban nem tudott gátat vetni az aktivizálódó nemzetiségek törekvéseinek. Ezek anyaországuktól támogatva, a népek börtönének bélyegezték a Monarchiát, és „brutális magyarosításról” beszéltek, noha a magyar államnyelvet a nemzetiségeknek mindössze 23 százaléka ismerte, emlékeztet a tényekre a történész.
A trianoni békediktátum végül úgy taszította idegen uralom alá a magyarság harmadát, hogy hárommillió hazai, erdélyi román számára nagyobb területet szakítottak el, mint amennyit 7,5 millió magyarnak meghagytak.
– Az ugyancsak soknemzetiségű utódállamok durva kisebbségellenes politikája nyomán 1918–1924 között több mint 400 ezer magyar menekült a csonkaországba. Az utódállamokban a zsidóság külön nemzetiséggé nyilvánítása, a kettős kötődésű tömegek győztesekhez csapódása, a diszkriminatív föld- és adópolitika is jelentősen megritkította az elszakított magyar nemzetrészek sorait. Az 1938–1941 közötti igazságosabb határokat hozó revíziót az 1947-es párizsi békediktátum írta felül. Ennek a felhatalmazása is impulzus volt a szociálnacionalista utódállami rezsimek erőszakos elnyomásához. A bácskai vérengzés, a kárpátaljai magyar férfilakosság megtizedelése, a felvidéki magyarok kitelepítése, illetve egy részük Csehországba deportálása jó időre megroppantotta a magyar közösségeket – mondja Makkai Béla. A magyarság látványos visszaszorulásáról mégis a rendszerváltozás időszakától beszélhetünk.
A Kárpát-medencében 1990 táján élő 30,2 millió lélek 42,5 százaléka volt magyar, ám kétmilliós veszteség mellett 2011-ben már csak 36,9 százalék. Évszázados távlatban a felvidéki, a délvidéki magyarság megfeleződött, az erdélyiek, kárpátaljaiak egyharmada is elenyészett, és a legutóbbi anyaországi népszámlálás csupán 8,4 millió magyart talált a tízmilliós népességben, miközben 15 százalék nem nyilatkozott nemzeti hovatartozásáról. Ugyanakkor megjelent a kulturális kötődésként nehezen értelmezhető világpolgár kategória is, von mérleget a Károli Gáspár Református Egyetem docense.
Úgy látja: mindezek figyelembevételével nem lehet eléggé nagyra értékelni, hogy a kormányzat elkötelezett nemzet- és szociálpolitikája minden hitetlenkedés ellenére lassan megfordítani látszik a magyarság demográfiai és mentális hanyatlását. A legutóbbi adatok trendszerűnek tűnnek, a termékenységi ráta évtizedek óta nem tapasztalt jelentős emelkedése bizakodásra ad okot. Nem törvényszerű, nem megmásíthatatlan végzet ezért, hogy nemzetünk elfogyjon, szállásterületeink végleg idegenekéi legyenek.
