Névrokonság
Általában nincs bajom a nevemmel; miért is lenne: szép, ősi magyar név, Ungvár már Anonymusnál is szerepel, még ha átmenetileg el is csatolták tőlünk. Így hívták a nagyapámat, nagyapám nagyapját (aki hétszilvafás kisnemesként Zilahon volt szíjgyártó mester) és bizonyára az ő nagyapjának nagyapját is, de sajnos róla már semmit sem tud a családi legendárium.
Az utóbbi napokban azonban Ungváry Krisztián szabadkőművesekkel – és általában a történelemszemlélettel – kapcsolatos menetelése miatt a jobboldali sajtó folyamatosan (egyébként teljesen jogos) Ungváry-bíráló írásokkal van tele, s noha természetesen semmi közöm a dologhoz, mégis fura látni vezetéknevemet ilyen kontextusokban. Harminc éve írok a nemzeti újságokba, közel kétezer publicisztikám, novellám és egyebem jelent meg, de sose kaptam hírverésben ennek töredékét sem. Ráadásul ismerőseim olyan kommenteket mutogatnak az Facebookról (én nem vagyok fent), hogy „Ez nem az az Ungváry Krisztián, aki a Demokratába írt”, mire egy másik helyesel, bár akad olyan is, aki cáfol.
Mondhatjuk, az embernek azért van keresztneve is, hogy még jobban segíthesse a megkülönböztetést. Nem keverik össze Jókai Mórt Jókai Annával (pedig mindketten írók), Orbán Viktort Orbán Balázzsal, Bencsik Andrást Bencsik Jánossal vagy Gáborral, Kertész Imrét Kertész Ákossal (bár ez egy időben nem volt annyira egyértelmű) vagy Szent Istvánt Szent Lászlóval. Gondolkodtam rajta, hogy valami megkülönböztető jelet teszek a nevemhez, de az eltérő keresztnévnél frappánsabbat aligha találhatnék ki. Ha valaki kellően felületes, bárkit bárkivel összekever.
Apor Vilmosról szóló drámám egyik makkosmáriai előadásán beültem az utolsó sorba, igaz, a műsorközlő felvezetőjében megemlítette, hogy a szerző is itt van. Amikor a darab végén a szereplők meghajoltak, s hirtelen kipenderült egy addig nem látott figura is (mellesleg a rendező), hallottam, amint a közelemben ülő hölgy odaszólt a férjének: „Ez az Ungváry Zsolt.” Szerencsére nem tett hozzá semmilyen jelzőt…
A nevekkel és a hozzájuk kapcsolódó személyekkel tehát nem árt tisztában lenni. Azért néha reménykedem benne, hogy Krisztiánnak vagy édesapjának, Rudolfnak szerez olykor kellemetlen pillanatokat, ha valamelyik írásomat egy eltévelyedett, felületes olvasó nekik tulajdonítja.
