Hirdetés

Hozzátartozik az 1987-es lakiteleki történéshez, hogy Fekete Gyula Ablonczy felszólalása előtt üdvözölte Gajdócsit, a megyei tanács elnökét mint frissen érkezettet. Vagyis Lakitelek–Kecskemétnek fontos szerepe volt a rendszerváltozás előkészítésében.

Ablonczy László többször is említette Illyést, mindjárt az első mondatában idézve őt: „Mint macska, elkaparva piszkát, / így készítsünk mi is hát / új helyzetet? »Korszerű tisztát?!«”

A továbbiakban is Illyés szellemi körleteiben maradva, mindenre kiterjedő változásokat sürget. Egyfelől vázlatosan jellemzi a „való világot”, Németh László szavaival fogalmazva meg a közállapotokat: „ha a szellemi élet építkezni kezdett, azt a politika lerombolta.” Mondja ezt azért, mert defetisták, vagyis a hatalom birtokosai azt hangoztatják, hogy „nekünk nemzeti sajátosságaink vannak”, miközben betiltják a Tiszatájat és a Mozgó Világot. Demoralizálják az irodalmi életet, és a „deheroizáló évtizedek után nemzetietlenségi jellegtelenségünk újabb hadműveleteihez asszisztálunk”.

Másfelől új és gazdagító volt Ablonczy fölszólalásában a Duna-völgyi gondolat fontosságának a hangsúlyozása. És a „sors­kérdéseink vonatkozásában nyílt párbeszéd” óhaja. Vagyis: amiről nem lehetett nyíltan beszélni, még kérdezni sem, az az elszakított területeken élő, őshonos magyar kisebbség sorsa. Illyés Gyula nevének emlegetését ez az „ötágú síp” szimbólum lengte körül, és az annyiszor kérelmezett Hitel című folyóirat engedélyeztetésének a sorsa is ezzel függött össze, mert Ablonczy szerint a lap képviselhet­né a „kelet-közép-európai szellemiséget”. És nem véletlen, hogy e kérdést fölvetve megidézte Kiss Ferencet is, aki két esztendeje már súlyos betegen feküdt, és mint mondta: „neki is köszönhetjük, hogy ma itt összejöhettünk. Javaslom, közös levélben kívánjunk neki jobbulást.”

Korábban írtuk

Nem hagyhatom szó nélkül Kiss Ferenc megidézését. Kárpátaljáról, színmagyar területről származott, és a rokonsága, édesanyja is ott élt. Nem kapott sem útlevelet, sem vízumot, hogy meglátogathassa szüleit, és Kiss Ferenc szemünkben voltaképpen a kegyetlen, trianoni rablóbéke következményeinek a jelképévé vált. Anyja temetésére sem engedték át. A Trianon okozta tragédia nemcsak nemzetiségi ügy, nemcsak magyar ügy, hanem humanitárius kérdés is, amit manapság a kelekósza Helsinki, Pardavi meg mit tudom én, miféle feneség egyfolytában hallat, szajkóz, a mai magyar kormányt vádolva migránsügyben. De az az eszükbe sem jut, hogy a határon túli magyarok megaláztatásaival, szel­lemi és fizikai pokoljárásaival mint humanista üggyel foglalkozzanak. És számomra itt van a hitelesség kutyája elásva. Vagy humanista érzelmű valaki, és akkor minden emberért aggódik, és a sorsát a szívén viseli, vagy ha nem, akkor közönséges politikai bérszéltoló, haszonleső sunyonc. Az 1987-es lakiteleki összejövetel beszédei ennyiben érvényesek manapság is, olvasván őket kinyomtatva, ezernyi gondolat között, mint aktuális vonatkozást ezt is az eszünkbe juttatja.

A lakiteleki sátor mint nemzetközi politikai esemény is valóban előremutatott, és ma is időszerű. A Kossuth óta élő, és Lakiteleken is szóban forgó „Duna menti gondolat” a mai rendkívül fontos külpolitikai szervezetnek is az előzménye lehet bizonyos értelemben. A V4-ek önvédelmi csoportosulásának, ami nagyon embrionális formában, de már a sátorban is fölmerült. Nemcsak a „kelet-közép-európainak” mondott térség önvédelmi szövetségéről lehet itt szó, hanem a trianoni trauma nagyon szűk körökre szorult fölszámolásának a lehetőségéhez is elvezethet netán. A rendszerváltozás vagy a kommunista diktatúra és megszállás megszüntetésének harmincadik és Trianon századik évfordulóján.

(Folytatjuk.)