Ó, jaj, mi lesz?
Na jó, vannak pillanatok, amikor az ember mégis összeszedi magát, és megnézi a temetésről készült fotókat a zokogó Emma nénivel, akit amúgy utál, és rákattint a macskás csoportban a széttépett cirmos fényképére, pedig viszolyog, és nincs hozzá kedve. Én is megnéztem az Index videóját, pedig marhára nem fűlött hozzá a fogam.
Mit jelent nekünk az Index? Ez az összeállítás címe, és most – mivel saját magukról beszélnek, és nem az összmagyarságról – őszintén elmondják.
„Nekem az Index egy kibaszott drog, nem tudom, hogyan fogok valaha is lejönni” – löki rögön az arcunkba Miklósi Gábor. „Nekem az Indexről azért nehéz beszélni, mert egyszerűen nehéz elképzelni azt, hogy ne legyen. Kicsit olyan, mint a levegő.” (Flachner Balázs). „Szerintem ezen lehet, hogy sokan meg fognak sértődni, de szerintem az Index olyan, mint a Fradi a magyar fociban. Lehet utálni, lehet szeretni, de igazából ha utálod, akkor is valahol a lelked mélyén tudod, hogy muszáj, hogy létezzen.” (Hanula Zsolt). És hozzá megható zene, mint amikor Európa ezer évét mutatja egy videó, értsd: sorsdöntő pillanat, fontos!
Atyaég, micsoda fejek! Ez a legelső, ami az embernek eszébe jut. Ezeket honnan szalajtották? Annyira látszik, hogy a gimnáziumi ökörködések és a fanzinkultúra szintjét ki nem nőtt önmegvalósítás, görcsös szerencsétlenség-lerakat az egész. Bármennyire is profi. Mert hát az. De ha Zolinak adnak egy rakat pénzt, hogy a barátaival Star Wars-iskolaújságot gyártsanak, az is profi lesz, meg vicces is, hisz egymásnak és egymásról szól, egy belterjes világ, de ehhez nekünk semmi közünk.
Úgy siratnak valamit, mint a nemzet Trianont. Amit persze ők nem értenek meg, a mi siránkozásunk őket nem érdekli, tesznek rá, nem is értik, de most vége van a világnak, mert valaki mondta, hogy egy asztallal üljenek odébb, és ott játsszák a gombfocibajnokságot. Látszik, hogy ezek az emberek tényleg ebben élnek. Ez a létük. És ha ez nincs, ott kint életképtelenek.
„Nekem az Index az egész életem” – mondja Fodor Orsolya. Tudjuk, Orsi. De nekünk nem.
