Tovább süllyed az MSZP?

Tisztújítást tartott a napokban a Magyar Szocialista Párt. A járványhelyzetre való tekintettel ezúttal online tartottak kongresszust a szocialisták. A baloldali párt átállt a társelnöki rendszerre, immár nő és férfi társelnöke is lett az MSZP-nek.

Hogy miért vezették be a szocialisták a társelnöki rendszert? Fogas kérdés.

Ha ironikusak akarnánk lenni, akkor valószínűleg azt mondhatnánk, hogy azért, mivel egy ilyen méretű pártot egyetlen személy már képtelen egyben tartani. Azonban a viccet félretéve, rejtély, hogy mi az értelme tovább forgácsolni az évek óta vezetési válsággal küzdő pártot. Ráadásul mindezt úgy, hogy sem az LMP, sem a Párbeszéd esetében nem hozott semmit a vezetés nemi jellegű megosztása, sőt.

A tisztújítást sorozatos botrány övezte. A Tóth Bertalan-féle vezetés láthatóan minden adminisztratív eszközt megragadott annak érdekében, hogy megtartsa pozícióit, és ne jöhessen létre valódi verseny a jelenlegi elnökség támogatói és a Mesterházy Attila-féle vonal között. Ennek érdekében előbb felülvizsgálták, majd feloszlatták a Pest megyei szervezeteket, melyek emiatt nem is vehettek részt a kongresszuson, a megyei vezetők jelentékeny részét pedig ki is zárták a pártból. Mindezt adminisztratív hiányosságokkal és pénzügyi kifogásokkal magyarázta a jelenlegi vezetés. A Pest megyei tagszervezetek a teljes kongresszus mintegy tíz százalékát tették ki, és belső információk szerint túlnyomó többségükben Mesterházy Attilát támogatták volna – amennyiben részt vehettek volna a kongresszuson.

Természetesen Tóth Bertalanék klasszikus módszert alkalmaztak. Arra hivatkoztak ugyanis, hogy a kongresszus legitimitását ásták volna alá azzal, hogy ha a szabálytalanságok ellenére engedélyezik a Pest megyei szervezetek részvételét a kongresszuson. Ugyanakkor természetesen az is nagyon komoly legitimációs kérdéseket vet fel, hogy az országos tisztújítás előtti napokban gyakorlatilag kizárták a küldöttek tizedét a voksolásból. Nem véletlen, hogy a pestiek bírósághoz is fordulnak az ügyben. „Bolsevik tempót” és „kisgazdásodást” emlegetve. Hogy követeléseiknek nyomatékot adjanak, az MSZP Villányi úti irodája elé tüntetést is szerveztek. MSZP-sek tüntettek MSZP-sek ellen.

Itt azonban még nem ért véget a kiszorítósdi, ugyanis a Tóth Bertalan–Kunhalmi Ágnes-tandem biztosra ment. Ezért nemcsak az ellenséges küldötteket zárták ki, hanem az elnökjelöltek esetében szabálymódosítással is éltek. Az MSZP leendő vezetőinek ugyanis komplett névsort kellett leadniuk, hogy kik lennének az elnökség tagjai is, vagyis a jelölés szabályait is megváltoztatták. Minden bizonnyal azért, hogy pontosan kiderüljön, kik azok a tisztségviselők, akik Mesterházy Attila mögött állnak, ennélfogva a tisztújítás után lényegesen könnyebb lett volna a dolguk a további leszámolásokat tekintve. Ilyen választási rendszer tudtommal egyetlen pártban sincs, hogy csomagban, csapatról kellene dönteni, és nincs egymástól elválasztva az elnökről, alelnökökről, elnökségi tagokról való döntés. Mesterházy Attila tehát kész helyzet elé volt állítva, és így ebben a formában nem is vállalta a megmérettetést. Ez a kutyakomédia továbbá a MSZP demokratikus voltát is megkérdőjelezi, hisz milyen párt az, ahol egy tisztújítást megelőző hetekben változtatnak többször is a szabályokon, de ez már tényleg csak hab a tortán.

Bejött tehát a papírforma. Győzött a Tóth Bertalan–Kunhalmi Ágnes-páros. Mivel kihívójuk nem maradt. Győztek, de vajon mit nyertek mindezzel? Eleve nehezen érthető, hogy a szocialisták miért támogatnak egy olyan vezetőséget, melynek az irányítása alatt folyamatosan veszít a támogatottságából a baloldali párt. A legfrissebb kutatások manapság az MSZP-t a teljes népesség körében 4-6 százalékra, házi közvélemény-kutatójuk, a Publicus Intézet 8-ra méri. Ezenfelül a baloldali párt rendre egyre nehezebb helyzetben ül le az ellenzéki összefogás már nem feléje lejtő kerekasztala mellé.

Eközben a szocialisták vezetői arra büszkék, hogy ők mindig is az „ellenzéki tárgyalások motorjai” voltak. Ez a gyakorlatban azonban azt jelenti, hogy egyre kisebb szelet jut nekik az ellenzéki tortából, vagyis a lehetségesen megszerezhető pozíciókból. További gyengeségüknek tekinthető az is, hogy ismét összebútoroztak egy új SZDSZ-szel, melynek a neve ezúttal Párbeszéd. A zöldpárttal való szövetség hozadéka egyelőre abban merült ki, hogy az országgyűlési választásokon éppen az MSZP-től vett el parlamenti helyeket a Karácsony Gergely–Szabó Tímea által vezetett, nem mérhető támogatottságú szervezet. De a szocialisták szolgalelkűségükben még arra is képesek voltak, hogy saját országgyűlési képviselőjüket vezényeljék át a Párbeszéd padsoraiba, hogy az alig létező zöldpártnak frakciót biztosítsanak.

Érthetetlen, hogy erre miért volt szükség. A jól felfogott érdekük ugyanis a szocialistáknak az lett volna, ha a Párbeszéd megsemmisítésére vagy annak betagozására játszanak. Azonban nemcsak a frakcióalapítás lehetőségét biztosították a Párbeszédnek, hanem a miniszterelnök-jelöltséget és a főpolgármester-jelölti pozíciót is átengedték a zöldeknek. Ugyanennyire érthetetlen okokból. Ráadásul Tóth Bertalan manapság is azért könyörög Karácsony Gergely lábai előtt, hogy vállalja el újra a kormányfő-jelölti posztot. Ezzel azt üzenve, hogy az MSZP-ben nem maradt egyetlen politikus sem, aki reális alternatívát tudna kínálni Orbán Viktorral szemben.

Természetesen nem új, hogy az MSZP gyakorlatilag „külsőleg” hoz miniszterelnök-jelöltet, hiszen Horn Gyula óta – Gyurcsányt félig-meddig leszámítva – a szocialista párt rendre ezt a taktikát választotta. Ennek oka azonban korábban MSZP-s platformok közötti egyensúly megtartása, nem pedig a kritikus káderhiány volt.

És miközben a szocialisták a belőlük táplálkozó parazita szövetségeseiket a kapuikon belülre invitálták, saját embereiket leszalámizzák, kiszorítják a pártból. Ezt nevezik az önfeladás klasszikus esetének. Gyurcsány Ferenc pedig már csak egy kávét kér. Amíg ugyanis az MSZP folyamatos belső harcaival és háttéralkuival van elfoglalva, a Demokratikus Koalíció folyamatosan kannibalizálja az MSZP szervezeteit, és csábítgatja át magához a szocialista politikusokat. Ennek volt eklatáns példája, hogy két fővárosi polgármester is átigazolt a Gyurcsány-pártba, amivel az MSZP jelentősen meggyengült immár a fővárosban is. Érdemes továbbá azon is elgondolkozni, hogy Gyurcsány Ferencnek kivel volt nehezebb dolga az összefogás tárgyalásai során, 2014-ben Mesterházy Attilával, vagy 2018-ban Tóth Bertalannal.

Lassan tényleg azt mondhatjuk tehát, hogy az MSZP számára eljött a végjáték. Ezzel a mentalitással, vezetőséggel és káderállománnyal ugyanis meglehetősen nehéz lesz pozíciót fogni 2022-ben. Amennyiben persze ott ülnek majd egyáltalán a szocialisták az ellenzéki tárgyalások során az asztalnál, és nem csak a hátsó sorokból nézik, ahogy a fejük felett megegyezik Gyurcsány a Momentummal.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.