Amerika a demokratikus szocializmus rögös útján
Egy politikus ténykedését sokféleképpen meg lehet ítélni, igaz ez a mindenkori amerikai elnökre is. A történelem során persze voltak jó és rossz elnökök is, az azonban biztos, hogy az ilyenfajta értékítélet szükségszerűen szubjektív.
Állításom nem kevesebb, mint hogy Donald Trump minden hibája ellenére a jó elnökök közé tartozott.
Mondom ezt mindazok ellenére, hogy a fősodrú médiából tájékozódók számára Trump egy kártékony bohóc, Joe Biden beiktatása pedig maga a demokrácia ünnepe. Nem tudom azokat hibáztatni, akik így gondolják: az elmúlt négy évben ugyanis olyan kiterjedt médiahadjárat zajlott az Egyesült Államok elnöke ellen, amelyre történelmi viszonylatban is nehéz lenne példát találni. A médiaplatformok – legyen szó újságról, televízióról vagy rádióról – egymást túllicitálva versengtek, hogy ki tud meredekebb állításokat bedobni Trumpról. A közösségi média óriásai nemcsak az elnök üzeneteinek hiteltelenítésén és cenzúrázásán dolgoztak gőzerővel, de azon is, hogy ellenfelét megóvják a jogos kritikáktól. Ez is kellett ahhoz, hogy a Biden család ukrajnai üzleteinek kivizsgálása helyett Trump ellen induljon meg az impeachment-eljárás, mellyel alkotmányos keretek között lehet eltávolítani az elnököt.
Azok a riporterek és újságírók, akik most erőn felül igyekeznek bagatellizálni a választási csalás vádját, tényként kezelték, hogy az üzletemberből politikussá vált Trump kizárólag valamilyen kiterjedt nemzetközi összeesküvés következtében nyerhetett választást. Azok, akiknek egyáltalán nem szúrta a szemét, hogy Biden fia úgy került be egy ukrán gázkereskedő cég menedzsmentjébe, hogy cserébe amerikai nyomásra leállították a cég elleni nyomozást, egy emberként kiáltottak hazaárulást, amikor kiderült, hogy Trump a nyomozások újraindítása érdekében vetette latba tekintélyét. Csoda ezek után, ha az elnökválasztáson Bidenre szavazók közel fele nem is a delaware-i szenátorra adta a voksát, hanem Trump ellen? Aligha.
Lehet persze mondani, hogy Trump félrekezelte a világjárványt, de rögtön tegyük hozzá, hogy amennyiben ez igaz, akkor a demokrata kormányzók legalábbis bűnrészesek voltak a dologban. Az igazság az, hogy az eredmények Trump mellett szóltak. A világjárvány előtt a gazdaság korábban sohasem látott magasságokig emelkedett, és hamis az a vád, hogy ebből csak az elitek profitáltak volna. A foglalkoztatási statisztikák valamennyi kisebbség körében történelmi csúcsot döntöttek, legyen szó a feketékről, a latinókról vagy az egyedülálló nőkről. Trump külpolitikája – választási ígéreteihez híven – ugyancsak fordulatot hozott: szinte teljesen kivonta az amerikai csapatokat Afganisztánból, Szíriából, és jelentősen csökkentette létszámukat Európában is. A dróntámadásokat is jelentősen mérsékelte, és úgy általánosságban is elmondható, hogy visszavett a demokráciaexportőr-világcsendőr szerepből.
Amiben pedig Trump a legnagyobb fordulatot hozta, az a politikai korrektség elleni következetes kiállás. Az elnök nevén nevezte a dolgokat: fake newsnak a fake newst, fosztogatóknak a fosztogatókat, idiótának az idiótákat. Tökéletes volt? Korántsem. Sikeresen meg tudta azonban szólítani azokat a rétegeket, amelyeknek tagjai korábban úgy érezték, mindegy, melyik jelöltre szavaznak, az ő életük úgysem lesz jobb. A dúsgazdag üzletember az amerikai kisemberek hősévé vált, akik négy évre elhitték, lehetséges, hogy egyszer az életben az ő szavuk is számít majd. Amikor ezen sorokat írom, Trump 71 millió szavazatot kapott, ami bármely korábbi választáson elegendő lett volna a győzelemhez. Az elnök nem adta fel a harcot, és készen áll, hogy jogi úton védje meg az igazát: Biden csalással nyerte meg a választást.
Nem tudjuk, hogy így volt-e, talán sohasem derül ki. Az viszont biztos, hogy az USA-ban több tíz millió olyan szavazó van, akik feltétel nélkül hisznek Trumpnak, és csak az a kérdés, hogy meddig hajlandóak elmenni hősük védelmében. Ne legyenek azonban illúzióink: a BLM-tüntetések hozadékaként kibontakozó erőszakhullámot és fosztogatásokat „többnyire békés” megmozdulásnak minősítő média szélsőjobboldali puccskísérletnek fog beállítani minden olyan megmozdulást, amelyen Trump hívei gyűlnek majd össze. Ennél érdekesebb kérdés, a BLM-et lecsillapítja-e majd, hogy egy öreg, gazdag fehér férfi lett az elnök, vagy a mozgalom tovább folytatja harcát a társadalmi igazságosság jegyében. Bárhogyan lesz is, kétségtelen, hogy az USA megosztottabb, mint a polgárháború óta valaha, én pedig nem látom magam előtt, hogy a zeniten mentális és fizikai értelemben is jóval túllévő Biden hozza majd el a megbékélés korát.
Az igazság az, hogy az amerikai társadalomban olyan strukturális válságok sora van jelen, melyek megoldása nem lehetséges fundamentális reformok nélkül. Ilyenfajta változásokat azonban csak két politikai csoportosulás ígér: Donald Trump köre és az amerikai újbaloldal. Előbbi éppen elveszítette a választást, utóbbi pedig arra készül, hogy egy gyenge elnök hátán másszon be a hatalomba. A kampány során méltatlanul kevés szó esett az alelnökjelöltekről, pedig Biden alelnöke az a Kamala Harris, aki a delaware-i szenátor beiktatásával első helyre kerülhet az elnöki szék várományosainak listáján. Ha Joe Biden az előttünk álló ciklusban bármikor képtelenné válik feladatai ellátására, akkor Harris személyében nemcsak az első nő ülne be az ovális irodába, de az első olyan elnököt iktatnák be, aki elkötelezett a demokratikus szocializmus ügye iránt.
Ennek következményeit nehéz előre megjósolni, de ha belegondolunk, az Egyesült Államok történetében hány generáció nőtt fel úgy, hogy az általános iskolától elkezdve indoktrinálták a szocializmus ellen, felismerjük, hogy a jelenleg is bipolarizálódott amerikai társadalom végérvényesen kettéválhat. Ezt a politikai, társadalmi válságot a látszattal ellentétben nem csökkentené, hanem éppen hogy elmélyítené, ha januárban a demokraták a szenátusban is átvennék a hatalmat, ezzel pedig mindenfajta korlát megszűnne a hatalomgyakorlásuk előtt, és egy olyanfajta társadalmi kísérletbe kezdhetnének, amely a történelmi tapasztalatok alapján minden alkalommal tragédiával végződik. ν
A szerző az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.
