Közép-Európa-erőd

Az életerős, egyeduralomra törő és az övétől eltérő életlátást el nem tűrő, jelenlétét állatias brutalitással tudtul adó iszlamizmus szétáradása törvényszerű következménye az Európa hagyományos, szervesen kialakult nemzeti kultúráinak alapjait, önazonosságát, önvédelmi ösztönét elpusztító kórnak.

Nem 2015-ben kezdődött ez a folyamat, Merkel asszonyság „wir schaffen das” mantrája is csak tünet. Európa látásra képes emberei évtizedekkel ezelőtt figyelmeztettek az öngyilkos politika végzetes következményeire. „Bolondoknak, kötözni való bolondoknak kell lennünk ebben az országban, hogy évente 50 ezer személyt engedünk be, akik hozzájárulnak a bevándorló népesség jövőbeli növekedéséhez. Az a benyomásom, hogy ez az ország lelkesen építi a saját halotti máglyáját” – mondta egy brit konzervatív képviselő, Enoch Powell 1968-ban Birminghamben. Az irracionális elmebaj már akkor is pusztított: a honatyát nácinak bélyegezték, és kizárták pártjából.

Pedig jóslata valósággá vált, és nemcsak a hazájában, hanem kevés kivétellel egész Európában. Kontinensünk téridegen dzsihádok: a liberálbolsevizmus és az iszlamizmus csataterévé vált. És jó, ha eszünkbe véssük, közülük az előbbi a veszedelmesebb. Ha ugyanis az iszlamizmus – időszerű párhuzammal – a koronavírus, akkor a liberálbolsevizmus az immunrendszert elpusztító HIV. Ez bénítja meg, ez teszi önsorsrontó, bárgyú etnomazochistává az európaiak nagyobb részét, akik ezért ellenállás nélkül tűrik saját leigázásukat, eltüntetésüket a történelemből.

Ezek a dzsihadizmusok azonban, miközben egymásnak feszülnek, néhány dologban hasonlítanak. Mindkettő gyűlöli a kereszténységet – Franciaországban muszlim terroristák gyilkolnak meg egy miséző papot, Lengyelországban az anyaméhekben szabadon embert ölni akaró liberálbolsevik-feminista terroristák támadnak egyháziakra, templomokra, keresztény jelképekre és szobrokra. E tekintetben semmi különbség a kétféle dzsihadizmus között: mindkettő a hellén szellem, a római jog és a keresztény etika hármasában gyökerező Európát akarja elpusztítani. A gyilkos indulat egyazon súlyosan beteg lelkiségből fakad.

Ugyanez a sötétség az oka, hogy ateista vicclapok, meghamisítva a szólásszabadság eszményét, gyűlölettől fűtve, kényszeresen és kéjjel sértegetik és gyalázzák a kereszténységet és az iszlámot egyaránt. Akadt, aki tovább próbált merészkedni a Charlie Hebdónál, vesztére: a veterán karikaturistát, Maurice Sinet-t rövid, de annál hisztérikusabb antiszemitázás után 2008-ban kirúgták a laptól; minden azért a liberálbolsevik dzsihádba sem fér bele…

A magabiztos önazonosságot és erőt nélkülöző hetvenkedő nyelvöltögetésre a másik dzsihadizmus fejlevágással, késeléssel, a legváltozatosabb módon kivitelezett merényletekkel reagál. A kétféle elmebaj malomkövei között pedig kétségbeesetten őrlődik a valódi európaiság, a normalitás maradéka. Nyugatról a fehérellenes rasszizmusból, a szexuális defektusokból, a férfigyűlöletből, a vérgőzös antifasizmusból és más efféle mentális betegségek riasztó keverékéből összefőzött liberálbolsevizmus terrorizálja, keletről és délről Allah erőtől duzzadó népe fojtogatja a maradék Európát.

Elhasznált közhely, de tényleg az utolsó pillanatban van földrészünk nyugati fele. És sajnos egy-két ritka kivételtől eltekintve nem látni sem a meggyőző népi akaratot, sem az eltökélt hazafias politikai vezetőket, akik képesek lennének félrerántani a kormányt a szakadék szélén. Egészen megdöbbentő például, és mindent elmond a német társadalom általános mentális állapotáról, hogy hetvenöt éve mindent meg lehet tenni velük, bármilyen megaláztatást bárgyún eltűrnek, és nem a nyakukba zúdított illegális migránsok ellen tüntetnek, hanem népfrontos egységben a szükséges járványügyi korlátozások ellen. Gyáva öngyűlölet és cinikus ego­izmus, történelmi közöny és korlátolt ostobaság – íme, a liberálbolsevista HIV által elpusztított immunrendszer következménye, az életre kelt esszenciális szürrealizmus.

Ideje hát, hogy újraértelmezzük mindazt, amit Európáról gondolunk. Lassan tudatosítanunk kell magunkban, hogy Európa körülbelül a Lajtától keletre kezdődik. Esetleg az Elbánál, de a Pó környékén túl már biztosan vége. Európa a természetes normalitást még többé-kevésbé őrző Közép-Európára szűkült. Cseppet sem várnak ránk könnyű évtizedek, a felelősségünk történelmi, de fenyegetettségünk az előnyünk: sok évszázados tapasztalatunk van a megmaradásban. Nekünk, magyaroknak éppenséggel több mint ezeresztendős.

A feladat nyilvánvaló: minden erőforrást a Közép-Európa-erőd megerősítésére kell fordítani, politikailag megszabadulva a mindenkori Hegedűs hadnagyoktól (és hadnagynéktól, ugye). Háború van. Aki megnyeri, az marad életben, azé a jövő. Ehhez tartsuk magunkat!