Válaszút előtt Amerika

„…mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők…”

József Attila:
Thomas Mann üdvözlése

Oswald Spengler egy évszázaddal ezelőtt máig megkerülhetetlen, kétkötetes tanulmányt adott közre arról, merre tart a világ. A mű sokatmondó címet kapott: Der Untergang des Abendlandes, A Nyugat alkonya. Spengler mélyre hatoló elemzésének egyik tétele, az általa leírt hanyatlás egyik jelensége és egyben forrása a tradícióktól elszakadó világváros szembefordulása a megtartó vidékkel.

Ezt a tételt, legalábbis ami a szembefordulást illeti, látványosan igazolja az a térkép, ami az Egyesült Államok idei elnökválasztásának eredményét mutatja, megyei bontásban. A republikánusokat hagyományosan piros, a demokratákat kék színnel jelölő térkép kilencven százaléka piros, vagyis azokban a megyékben mindben Trump nyert. A keleti és a nyugati part nagyvárosait magukban foglaló megyék viszont mind kékek. Ha konkrét területeket vizsgálunk, kiderül, hogy a mezőgazdasági jellegű megyékben, mondjuk Kansasban vagy Montanában Trump rendre 70-80-90 százalékos eredményt ért el, a főváros Washingtonban viszont alig haladta meg az 5 százalékot.

Ezeket az eredményeket látva hajlanánk arra a következtetésre, hogy Amerikának ez a szemünk előtt lezajló kettéválása valami új jelenség. Spengler azonban arra tanít, hogy évszázados folyamatok lenyomatát lássuk meg benne, és ne elégedjünk meg a jelen benyomásaival. Amikor az amerikai sajtó négy éven át szélsőséges elfogultsággal támadta Trump elnököt, akkor abban elsősorban ne aktuálpolitikai pofozkodást lássunk, hanem a történelem menetét. A nyugati kultúrkörben a világváros legkésőbb a XVIII. század óta próbálja legyőzni a vidéket, és ahogy a vidék lélekszámban is, gazdasági erőben is gyöngül, a világváros úgy vesz birtokba egyre újabb és újabb pozíciókat.

Végleg még nem dőlt el, hogy a nagyvárosok által támogatott Joe Biden legyőzte-e a vidéki Amerika jelöltjét, Donald Trumpot, de azért a verseny nagyrészt lefutott. Rengeteg aggasztó jele van annak, hogy a demokraták belenyúltak a szavazás menetébe, ezért perek sora indul a választási eredmények felülvizsgálatára. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az ilyen felülvizsgálatok nem fogják megfordítani a végeredményt. Ám a küzdelem nem két politikus, hanem két, egymástól markánsan különböző világnézet között zajlott. A világváros nyerésre áll, és bölcsen tesszük, ha számolunk vele.

A demokrata Joe Biden győzelmével Amerika két fő irányba indulhat el. Az egyik a technokrata irány: a párt emberei megkapják a jól fizető pozíciókat, aztán megy minden nagyjából úgy, mint eddig, helyenként kicsit rosszabbul, helyenként kicsit jobban, néhány problémát megoldva, másokat szőnyeg alá söpörve. A 77 éves Joe Biden habitusához valószínűleg ez állna közelebb.

Mégis valószínűbb, hogy az USA a másik útra tér, és a győztes baloldal, a világvárosok népe nekilát a maga képére formálni az országot. És éppen ez az, amiben a jobboldal, a vidék népe reménykedhet. Mert az a világ, amit a baloldal szeretne, demokratikus körülmények között fenntarthatatlan. Az USA-ban különösen az. Ezt az országot ugyanis valóban az amerikai álom tette naggyá: hogy bármit elérhetsz, ha keményen megdolgozol érte. Most a baloldal ennek a mondatnak a második felét megpróbálja kiiktatni, és azt követeli, hogy bárki bármit elérhessen – függetlenül attól, hogy mit tett érte. És ha nem éri el, azért más a hibás.

A jobboldal évszázadok óta abból indul ki, hogy miközben a közösség is felelős a tagjaiért, elsősorban ki-ki maga felelős a saját sorsáért. A baloldal egészen mást mond: ha sikertelen vagy, a balsorsodért másban keresd a hibát. Elnyomottként tekints magadra, akit mások akadályoznak meg a boldog élet elérésében. A politikai baloldalra pedig úgy tekints, mint szövetségesedre az elnyomók elleni küzdelemben.

A baloldal elnyomókra és elnyomottakra osztja a világot, és ha a világ nem akar így felosztódni, nagyvárosi értelmiségi, egyetemi, médiapozícióit felhasználva megkonstruálja ezt a kettősséget. Fehérek és feketék, régi lakosok és bevándorlók, férfiak és nők, heteroszexuálisok és LMBTQ-emberek. És akiket az elnyomottak kategóriájába sorol, azokat fölmenti a saját erőfeszítés kötelezettsége alól – mi sem természetesebb, mint hogy szavazókat nyer velük.

Csakhogy ebbe belerokkan a nyugati társadalom, ahogy a miénk is belerokkant, amikor a szovjet rendszer államelvvé tette a baloldali ideológiát. A heteroszexualitás elnyomónak bélyegzése a család intézményét kezdi ki, a bevándorlás támogatása szétzilálja a tradíciókat, a férfi- és női szerepek megkérdőjelezése a személyiség elbizonytalanodásához vezet, a fegyelmezettség, kitartás leértékelése pedig a gazdaságot teszi tönkre.

Ez utóbbi, az amerikai gazdasági teljesítmény visszaesése, a munkanélküliség és az állami eladósodás növekedése lesz az első jele annak, hogy valami nagyon félrecsúszott Amerikában. Az igazán nagy kérdés az, hogy az amerikai polgárok miként reagálnak rá. A világnak ma még szüksége van a sikeres és erős Egyesült Államokra. A mi életünkre is hatással lesz, ami a következő négy évben ott történik.