Bidennel „az USA visszatért”?
Beiktatását követően Joe Biden kijelölte az amerikai külpolitika új irányát: a Trump-korszakot jellemző „káosz” után az „USA visszatért”, és a washingtoni diplomácia ismét a Clinton-, Bush- és Obama-adminisztráció idején megszokott politikát kívánja folytatni. Mindez azt jelentené, hogy Egyesült Államok újfent magához ragadja az irányítást, fokozza az együttműködését a szövetségeseivel, és határozottan képviseli az amerikai „elveket és értékeket” a világban.
Volt, aki lelkesen üdvözölte az irányváltást, de olyan aggodalmak is megfogalmazódtak, melyek szerint mindez a nemzetközi helyzet kiélesedéséhez és újabb, kétséges kimenetelű katonai kalandokhoz vezethet. Ugyanakkor látszik, hogy a geopolitikai sakktábla bizonyos szereplői – elsősorban Kína és Oroszország – azon dolgoznak, hogy ne legyen Amerika számára visszaút a korábbi domináns szerephez, és ezt a szándékukat egyértelműen Washington és a világ tudomására is hozták.
Kína nem kér Amerika „erkölcsi fölényéből”
A Trump-kormányzat feszültségekkel terhelt négy éve után sokan bíztak abban, hogy rendeződhetnek a kínai–amerikai kapcsolatok. A Biden-kormányzat külpolitikai céljai sorában előkelő helyen szerepelt a kapcsolatrendszer stabil alapokra helyezése. A hagyományos amerikai megközelítést alkalmazva, az erő és az erkölcsi fölény pozíciójából próbáltak „békülni”. Az első lépés ebben az irányban az alaszkai Anchorage-ben rendezett külügyminiszteri szintű találkozó lett volna. Közvetlenül a tárgyalás előtt azonban az USA szankciókat jelentett be huszonnégy kínai tisztviselő ellen, a hivatalos indoklás szerint azért, mert Peking „lesújtott” a hongkongi szabadságjogokra. A geopolitikai cél bizonyára túlmutatott Hongkong problémáján – a Biden-adminisztráció egyértelművé szándékozott tenni: nem fognak tartózkodni attól, hogy Kína belügyeibe avatkozzanak. Ennek megfelelően az anchorage-i találkozó első szakaszában Antony Blinken külügyminiszter a sajtó előtt taglalta az USA „aggodalmait” a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen tapasztalható súlyos visszaélésekkel és Peking más „bűneivel” kapcsolatban.
Blinken egyértelműen túl messzire ment. Tárgyalópartnere, Jang Jie-csi kikérte magának a szavait, és hasonlóan nyers stílusban részletezte, miért nincs az USA abban a helyzetben, hogy Kínának diktáljon, megemlítve azt is, hogy Amerikában „feketéket mészárolnak”. A feszült hangnem a tárgyalások során végig fennmaradt, és a megbeszélés – mely a hivatalos értékelés szerint „lényegre törő, komoly és őszinte” volt – nem hozott előrelépést a kapcsolatokban.
A „lelketlen gyilkos”
Bár az orosz–amerikai viszonytól szinte senki nem várt javulást, a Biden-adminisztráció előzetes feltétel nélkül felajánlotta az Új START nevű, atomfegyvereket korlátozó egyezmény öt évre történő meghosszabbítását, amit a Kreml el is fogadott. A Trump-kormányzat korábban kételkedett benne, érdemes-e ragaszkodni az idén lejáró megállapodáshoz. A szerződés megóvása tehát mindenképpen Joe Biden sikerének tekinthető, ám tény, hogy egyrészt a technika fejlődése, másrészt az „atomklub” bővülése miatt csökken a jelentősége.
Az optimista hangulat végül gyorsan feledésbe merült, amikor Joe Biden egy televíziós interjú során „lelketlennek” és „gyilkosnak” nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Biden úgy vélhette, hogy mindkét szót gyakran használta már Putyinnal kapcsolatban, és nem lesz komolyabb következménye, hogy elnökként is elismétli őket. Erre utal az is, hogy hangsúlyozta: bizonyos ügyekben kész pragmatikus együttműködésre a Kremllel. Azonban rosszul számított. Az orosz vezetés súlyos diplomáciai botrányként kezelte az amerikai elnök szavait, és konzultációra hazarendelte Oroszország washingtoni nagykövetét, ami olyan súlyos lépés, melyre 1998 óta nem volt példa. Maga Vlagyimir Putyin egy gyermekrigmussal válaszolt – „aki mondja másra, az mondja magára” –, majd jó egészséget kívánt az amerikai elnöknek, és felajánlotta, hogy hajlandó vele élő, egyenes adásban megvitatni az országaik között fennálló vitás kérdéseket.
Az amerikai sajtó napokig foglalkozott azzal, hogy Putyin „jókívánsága” szarkazmus-e inkább, vagy fenyegetés; a nyilvános vitára természetesen nem került sor, a Fehér Ház kommunikációs stábját pedig zavarba hozta az a kérdés, hogy ha az orosz vezető „lelketlen gyilkos”, akkor hogyan képzeli Joe Biden a „pragmatikus együttműködést”? Az eredmény: az orosz–amerikai kapcsolatok több évtizedes mélypontra kerültek.
Orosz–kínai közeledés
Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy Peking és Moszkva még szorosabbra fűzi szövetségét. A kínai külügyminiszter, Vang Ji március elején elmondta, hogy Oroszország és Kína „felépítheti a stratégiai bizalom olyan modelljét, mely lehetővé teszi, hogy határozottan támogassuk egymás alapvető érdekeit, és összefogjunk a »színes forradalmak«, a hamis információ áramlása ellen, megóvjuk a szuverenitásunkat és a politikai biztonságunkat”. Orosz kollégája, Szergej Lavrov pedig arról beszélt, hogy az USA „destruktív” politikája vezet ahhoz, hogy Oroszország szorosabb kapcsolatokat ápol Pekinggel.
Nixon elnök óta az USA stratégiája az volt, hogy megpróbáljon éket verni a két eurázsiai nagyhatalom közé. Ez a hosszú távú törekvés, mely a Biden-kormányzat által emlegetett „normális külpolitikai kerékvágás” szerves része volt, most összeomlani látszik.
További kihívások
Eközben Mianmar (Burma) is komoly fejtörést okoz az amerikai külpolitikának. Az USA többször határozottan felszólította a katonai puccs által nemrég hatalomra jutott juntát, hogy azonnal adják vissza a kormányzást az ország civil vezetőinek. Fenyegetéseik azonban süket fülekre találtak, Mianmar tábornokai látszólag fittyet hánynak az amerikai utasításokra. Maradva a térségben, Észak-Korea nem reagált a Biden-adminisztráció diplomáciai megkereséseire, és lekezelő stílusban üzent a sajtón keresztül, amikor ezt az amerikai külügy szóvá tette. Ráadásul nemrég ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre, az ENSZ BT egyértelmű tiltása ellenére.
Ukrajnában is fokozódik a feszültség: Kijev ismét nyíltan beszél a Krím és a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok katonai úton történő visszaszerzéséről. Eközben Oroszország jelentős erőket csoportosított át az ukrán határ közelébe. Válaszul Joe Biden és Antony Blinken „teljes támogatásukról” biztosították Ukrajnát. Ugyanakkor Biden elnök Putyinnal is felvette a kapcsolatot, és telefonbeszélgetésük, úgy tűnik, a feszültség enyhítését célozta. Az amerikai fél mindenesetre felvetette egy csúcstalálkozó lehetőségét.
Magyar–amerikai viszony
Kellemes meglepetésként érhet minket, hogy a magyar–amerikai viszony egyelőre kielégítően alakul. Washington és Budapest között egyértelmű világnézeti különbségek vannak, melyek azonban nem gátolták meg azt, hogy a Visegrádi Együttműködés képviselői, köztük Szijjártó Péter, jó hangulatú munkamegbeszélést folytassanak Antony Blinkennel Washingtonban. A tárgyalást követően az amerikai külügy kiemelte a V4 fontosságát az európai biztonsági struktúra szempontjából, és gratulált az immár 30 éves együttműködéshez.
Korai még mérleget vonni Joe Biden külpolitikai stratégiájáról, ám annyi már ma is látszik: lényegesen rögösebb és hosszabb út vezet ahhoz, hogy Amerika visszanyerje globális vezető szerepét, mint ahogy sokan remélték. Türelemre, módszer- és hangsúlyváltásokra is szükség lesz ahhoz, hogy a washingtoni vezetés elérje célját. Az amerikai belpolitikai feszültségek miatt azonban kérdés, hogy képes-e erre a Biden-adminisztráció, illetve lesz-e elég ideje.
A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.
