A szülő az szülő?

Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben zászlajára tűzte az LMBT-jogok kiterjesztését az Európai Unióban. Legutóbbi javaslatuk arról tesz tanúbizonyságot, hogy az ideológia nevében, saját hatáskörüket túllépve, a nemzetállami szuverenitás megsértésére is hajlandóak a cél érdekében. Ezt a törekvésüket még csírájában el kell fojtani, ha meg akarjuk védeni a házasság és a család hagyományos fogalmait.

„Az európaiak 69 százaléka vélekedik úgy, hogy az azonos neműek házasságát egész Európában engedélyezni kellene” – állapította meg az Eurobarométer 2019. májusi tematikus felmérése. Az adatra úgy hivatkoznak, mint az „európaiak” véleményére, noha egyáltalán nem beszélhetünk uniós szinten egységes álláspontról. Hazánkban ez az arány szintén egy 2019-es Eurobarométer szerint éppen fordított: a magyarok több mint 60 százaléka nem támogatja a homoszexuális-frigyet, ahogyan azt sem, hogy örökbe fogadjanak gyermekeket. Az egyes tagállamok genderideológiával és LMBT-jogokkal kapcsolatos hozzáállása tehát eltérő, nincs konszenzus a kérdésben. Ennek ellenére az EU intézményeiben évtizedek óta zajlik a jogkiterjesztés a szivárványos lobbinak köszönhetően: eleinte burkoltan, a diszkrimináció és zaklatás elleni küzdelemre hivatkozva, napjainkra azonban már teljesen nyíltan, a hagyományostól eltérő nemi identitásokat és szexuális orientációkat propagálva.

Ma már ott tartunk, hogy „LMBT-szabadságzónában” élünk, legalábbis idén márciusban az Európai Parlament így határozott. Az állásfoglalás eredménye egy jogi kötőerővel nem bíró, megfoghatatlan tartalmú, mesterségesen létrehozott új fogalom. Nem tudjuk meghatározni, mit jelent pontosan ez a szabadságzóna egy olyan kontinensen, amelyen a világon először dekriminalizálta minden országban a homoszexualitást, és a diszkrimináció minden formáját tiltja. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül lehet hagyni az ilyen és ehhez hasonló eseteket, mivel az úgynevezett „puha jogi aktusok” szolgáltak hivatkozásul a múltban is számtalan alkalommal az uniós intézmények jogkiterjesztési gyakorlatában.

Már önmagában az uniós jog elsőbbsége is az Európai Unió Bírósága (EUB) kiterjesztő jogértelmezésének „köszönhető”. Számos olyan tagállam van – köztük hazánk is –, ahol alkotmányellenes például az azonos neműek házassága. Amennyiben tehát felmerülne az LMBT-jogok uniós szintű kiterjesztése, az ezt ellenző országok hivatkozhatnak az uniós alapszerződésekben garantált tagállami alkotmányos identitás megőrzésére. A legutóbbi bizottsági javaslatot elnézve jobb, ha erre fel is készülünk.

Noha a családpolitika tagállami hatáskör, ha az Európai Bizottság a „fejébe” vesz valamit, akkor megteremti magának a szükséges jogköröket. Az öncélú jogi csűrés-csavarás évtizedek óta jellemző a brüsszeli bürokráciára. Emlékezzünk vissza, pár hónappal ezelőtt illetékesség hiányára hivatkozva lesöpörték asztalukról a nemzeti kisebbségek kérdését. Úgy látszik, nem mindegy, milyen kisebbséghez tartozik az ember, mert nem mind egyforma a bizottság szemében. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tavaly szeptemberben elhangzott beszédében – mely hivatalba lépése óta az első volt az unió helyzetét értékelő beszédek között – kijelentette, hogy „aki egy országban szülő, az minden országban szülő”. Természetesen Von der Leyen ezen kijelentésével arra célzott, hogy a homoszexuális pároknak az unió minden tagállamában biztosítani kéne a szülői státust örökbe fogadott gyermekeikre nézve. A bizottság idén tavasszal hozzá is látott az ezt lehetővé tevő uniós jogi környezet megteremtésének előkészületeihez.

Javaslatuk szerint amennyiben egy uniós országban a hatóságok vagy bíróságok megállapítják a szülői státust, azt minden más tagállamban is el kellene ismerni. A tervezet kiindulópontja, hogy előfordulhat olyan helyzet, amikor az egyik tagállamban elismert szülői státust egy másik tagállam nem ismeri el. A bizottság azt kifogásolja, hogy ilyen esetekben csorbulhat az uniós polgárok szabad mozgáshoz, letelepedéshez és munkavállaláshoz való joga, hiszen tarthatnak attól, hogy gyermekeiket nem tudják magukkal vinni. Emellett a gyermekek jogainak (például tartásdíj, öröklés) sérülésére is hivatkoznak a tervezetben. Jóllehet a javaslat leszögezi, hogy a családjog és a személyek jogi státusára vonatkozó jogszabályok tagállami hatáskörbe tartoznak, a bizottság – hogy, hogy nem – talált az uniós alapszerződésekben hivatkozási alapot a szülői státus tagállamok közötti elismerésének bevezetésére. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 81. cikkének harmadik bekezdése ugyanis lehetőséget ad arra, hogy a több tagállamra kiterjedő vonatkozású családjogi kérdésekkel kapcsolatos intézkedéseket különleges jogalkotási eljárásban az Európai Tanács állapítsa meg egyhangú döntéssel.

A javaslat szerint a szülői státus tagállamok közötti elismerésének szabályait a bizottság rendeletbe foglalná, ezáltal minden uniós tagállamban közvetlenül érvényesülnének. Az uniós testület tehát burkoltan a tagállamok megkerülésére készül a kérdésben, figyelmen kívül hagyva, hogy egyes országokban a homoszexuális párok örökbefogadása jogszabályba, alkotmányba ütköző.

A tervezet elfogadása esetén jogi kiskaput hozna létre: az azonos nemű pároknak elegendő lenne az egyik tagállamban elismertetni magukat szülőként, majd az ott megszerzett státusukkal hazatérni. Az államnak pedig kötelező lenne elfogadnia őket a gyermek törvényes képviselőiként, szüleiként egy másik tagállam hatósági döntése vagy bírósági ítélete alapján. Jóllehet a szabad mozgás és letelepedés jogára hivatkozik a bizottság, valójában arról van szó, hogy ilyen módon akarják ráerőszakolni az LMBT-ideológiának ellenálló országokra más tagállamok családdefinícióit.

Amennyiben a tanács elé kerülne a koncepció, Lengyelország és Magyarország minden bizonnyal ellene szavazna, így egyhangúság hiányában nem menne át a javaslat a testületen. A bizottság tervei szerint azonban előreláthatólag 2022 második negyedévében, tehát a magyar országgyűlési választás után kerülne sor a tervezet bizottsági elfogadására. Ne legyenek illúzióink, a társadalmi támogatottság hiánya ellenére a magyarországi baloldal kormányra kerülése esetén támogatná és elfogadná a kezdeményezést.

Az unióban láthatjuk azt a tendenciát, hogy a fősodortól eltérő tagállamokat – jellemzően Lengyelországot és Magyarországot – az uniós intézmények a rendelkezésükre álló eszközökkel, például kötelezettségszegési eljárásokkal, uniós bírósági ítéletekkel igyekeznek az általuk kijelölt irányba terelni. Tavaly nyár óta azonban gazdasági következményei is lehetnek annak, ha valaki nem hódol be az LMBT-kurzusnak: Helena Dalli esély­egyenlőségért felelős biztos vezetésével hat lengyel várostól vontak meg uniós forrásokat az LMBT-mentes övezetek létrehozása miatt. Egyre valószínűbb, hogy a brüsszeli kiterjesztő értelmezés szerint az egyértelmű definíciót nélkülöző jogállamiság fogalom részévé válhatnak a szexuális és nemi kisebbségeknek adott többletjogok is. Ez az uniós intézmények részéről ideológiai nyomásgyakorlásnak és pénzügyi zsarolásnak minősül. Az EP és a bizottság felülről lefelé irányuló, kérlelhetetlenül LMBT-párti politikája egyértelműen társadalmi mérnökösködésnek hat.

Brüsszelben nem nézik jó szemmel, ha valaki a fősodorból kiszól, márpedig Magyarország – Lengyelországgal karöltve – az elmúlt tizenegy évben nem volt hajlandó behódolni a liberális véleményterrornak. Európa középső és keletibb része továbbra is tartja magát a hagyományokhoz és a józan észhez. Továbbra is számítanunk kell azonban arra – különösen a 2022-es országgyűlési választások közeledtével –, hogy a hazánk elleni támadásoknak nem lesz vége, sőt, magasabb fokozatba fognak kapcsolni az LMBT-ideológia brüsszeli hívei.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.