Déjá vu

Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mégis úgy rémlik föl nekem, mintha lett volna már hasonló. Még a megszólalók is mintha ugyanazok volnának, és mintha ugyanazt mondták volna akkor heteken, hónapokon át: Karácsony Gergely alkalmatlan. Sőt: AL-KAL-MAT-LAN! És javítsanak ki, ha rosszul emlékszem, de úgy rémlik föl nekem, hogy az alkalmatlannak nyilvánított Karácsony Gergely megnyerte a főpolgármester-választást. Igaz, ehhez az is kellett, hogy ellenfeléről, Tarlós Istvánról jószerivel semmit sem mondtak ugyanezek a megszólalók.

Aztán arra is emlékszem, és talán nem tévedek, hogy miután világraszóló botrány tört ki a győri polgármester személye körül a választási kampány során, de akkora cirkusz, hogy a végén még a saját pártja is elhatárolódott tőle – az egy szem miniszterelnök kivételével –, Borkai Zsolt magabiztosan megnyerte a választást, és a Fidesz is elsöprő győzelmet aratott. Mintha csak azt akarták volna bizonyítani, hogy a negatív kampánynak Győrben sincs érdemi hatása.

Az embereket sem rágalmakkal, sem vádakkal nem lehetett döntésükben befolyásolni, mert azt egészen más szempontok alapján, ennél felelősebben hozták meg. A drogos kispesti szocialisták is behúzták a választási győzelmet, és azóta is köszönik, jól vannak… Elgondolkodtató.

Másfelől emlékezzünk vissza 2010-re, a kétharmados választási győzelmet hozó nagy lelki forradalomra. Akkor nem az volt a kérdés, hogy Bajnai Gordon mennyire alkalmas vagy nem alkalmas, hanem az, hogy „kis különbség kis változást, nagy különbség nagy változást hoz”. És hogy ez mit jelentett, arra vonatkozóan az emberek emlékeztek egy üzenetre: „Nem tudják ezt az országot úgy tönkretenni, hogy mi ne építsük fel újra.”

Egyetértek azzal, hogy a nyilvánosságban rá kell mutatni a lényeges összefüggésekre, például arra, hogy Gyurcsány Ferenc paranoiás rögeszmével készül a hatalom visszaszerzésére, de nem azért, mert tervei volnának az országot illetően, hiszen azokról soha nem beszél, mivel nincsenek, hanem mert a hatalmat bármi áron vissza akarja szerezni. Kell neki. A hatalom. És a bosszú.

A szakirodalom szerint a paranoiára jellemzőek a jól rendszerezett, gondosan kidolgozott téveszmerendszerek, amelyek között még egy sajátos belső logika is fölismerhető, valamint az, hogy e téveszmékben a beteg személy rendíthetetlenül hisz. Ezért ez a messiási küldetéstudat sokak számára hihetőnek tűnik, annál is inkább, mert a beteg többnyire magas érzelmi hőfokon, nagy meggyőzőerővel hangoztatja kóros gondolatait. Ismerős? Mi az hogy, nagyon is!

Még messze van a jövő májusi választás, még van egy évünk, de a kampány már elkezdődött. Nem jó, de ez van, hiszen nagy a tét. Az ellenzék már készülődik. Szerencsére van még rengeteg időnk. Úgyhogy jó volna minél előbb arról is beszélni, mi az, amit mi szeretnénk. Mit szeretnénk fölépíteni, illetve mitől, kitől és hogyan kívánjuk megvédeni a boldog Magyarországot.

Ami még fontosabb: ki az, akiben a legjobban bízhatunk, aki képes azt a folyamatot továbbvinni, ami bennünket a hülyeségből, elQró „trükkök százaival” széthazudott országából egy tehetséges, büszke és sikeres országba eljuttatott?

Kik azok, akik erre a szavazataikkal lehetőséget és erőt adtak? Mit várunk tőlük? És ők mire számíthatnak tőlünk? Mit kell adniuk a hazának, hogy tovább élhessünk boldogan? És a hazának mit kell adnia nekik? Hiszünk-e még a szeretet és összefogás erejében? És ezer más kérdés.