Népszavazás és keresztény felelősség

Még nem tudjuk, mikor kerül sor a gyermekvédelmi népszavazásra, de a kampány máris dübörög. A küzdelem napról napra élesedik, az ország elsöprő többsége által megválasztott és jelenleg is támogatott kormánya egyre nehezebb helyzetben, fenyegetések, zsarolások, belső bitangok aknamunkája közepette küzd az ország szuverenitásának megőrzéséért, nemzetünk megmaradásáért. Hazánk az Európai Unió fekete báránya, céltáblája lett, mert kormánya ragaszkodik Istenhez, hazához, családhoz, a keresztény értékrendhez, a normalitáshoz, és nem hajlandó utasításra feláldozni gyermekeink testi és lelki egészségét.

A helyzet minden tisztességes, Istent és hazáját szerető ember mozgósítását, összefogását követeli. Kiemelkedően fontos és a népszavazáson való részvételt meghatározó tényező a keresztény egyházak szerepvállalása. A papság nem feledkezhet meg közéleti felelősségéről, a jó pásztor felelős az ő juhaiért. Krisztus aktív szolgáira mérhetetlenül nagy szüksége van az egyházaknak és az egész nemzetnek. Az egyházban különös nemzetmegtartó erő van, a világban szétszóródott magyarság mindenütt csak ott maradt meg, ahol szervezett magyar felekezet működik.

A kommunista diktatúra idején a világszerte terjedő szekularizációhoz nyílt és kíméletlen egyházüldözés társult. Az egyház javait elvették, iskoláit államosították, a szerzetesrendeket, kolostorokat felszámolták, lakóit gyűjtőtáborba vitték vagy szétkergették. Köztiszteletben álló püspököket, papokat tartóztattak le, deportáltak, bebörtönöztek, kivégeztek. A keresztény vallásosságot kigúnyolták, a templomba járó hívőket megfigyelték, beárulták, a vallásgyakorlatot büntették. A több évtizedes rombolás nem múlt el nyomtalanul, az egyházak közéleti szerepvállalása elsorvadt, a templomok kiürültek, generációk nőttek fel hit- és erkölcsoktatás nélkül. A bolsevizmus igazolta, hogy a vallás, a vallási élet egészséges virágzása híján elsenyvednek a nemesebb emberi törekvések, sorvad a család, a társadalmi kötelezettség, meglazulnak a közösségi kötelékek.

A keresztény ember a keresztség révén már születése után a vallási közösség tagjává válik, amely nemcsak hitét, hanem szocializációját, társadalmi beilleszkedését is meghatározza. A vallás, a hit és az erkölcs azonossága és ereje által fűzi össze a nemzetek széttagolt társadalmát. Ha az egyház betöltheti feladatát és küldetését, nemzet és vallás egymást erősítik. Minél mélyebben gyökerezik a közösség a hitében, annál szilárdabb, annál ellenállóbb. Minél erősebb a népesség hitbéli kötődése, annál inkább szolgálja a nemzeti összetartozást és a társadalom közösségi erejét. Minél gyengébb a vallás, az egyház, annál védtelenebb a nemzet. A keresztény és keresztyén felekezetek alapvető küldetése a misszió, az evangélium hirdetése, a jézusi értékrend megőrzése, közvetítése és terjesztése, ám most közéleti szerepvállalásukra is elengedhetetlenül szükség van.

Az egyházak legkiválóbb képviselőinek a példája is bizonyítja, hogy a papság nem zárkózhat be a templomok, plébániák, parókiák falai mögé, nem fordulhat el a közösség egészét érintő problémáktól. Mert „én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet – így szól az én Uram, az ÚR. Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell. De köztetek is igazságot teszek, juhaim – így szól az én Uram, az ÚR –, bárány és bárány között, kosok és bakok között.”. (Ez 34,15–16)

A rendszerváltás óta bekövetkezett jótékony változás ellenére az egyházak közéleti aktivitása még mindig szerény, pedig a népesség Isten parancsai szerint történő nevelése és keresztény erkölcs szerinti irányítása a lakossággal szoros közösségben élő papság múlhatatlan feladata. Meggyőződésem, hogy a keresztény egyházaknak minden, az ország jövőjét érintő sorskérdésben egyértelműen és határozottan állást kell foglalniuk, és a papságnak ezt az állásfoglalást a lakosság, a hívek részére közvetítenie kell. „Nincs a világi életnek olyan területe, amely közömbös lehetne az Egyház, a felekezet, a vallás számára” – írta Szabó Dezső.

Már Goethe is hangoztatta, hogy az emberi történelem minden megmozdulásának mélyén vallási kérdés lappang, és így a történelem egyetlen igazi témája „a vallásosság és a vallástalanság állandó küzdelme”. Ez a küzdelem napjainkban eldurvult, folyamatos támadások kereszttüzében áll hazánk és kormánya. A megvásárolt ellenzék, a balliberális média és a közösségi oldalak félrevezetése pedig elbizonytalanítja a választók könnyen befolyásolható részét. A tétovázó, bizonytalan ember szomjas igénnyel várja a megbízható útbaigazítást, amire nyugodt lélekkel támaszkodhat. Ezt elsősorban az egyházak adhatják meg. Ez az útbaigazítás: a népszavazáson történő részvételre való buzdítás minden templom, minden Istent és a hazáját szerető lelkész elengedhetetlen feladata. Mert nem mindegy, hogy hányan mennek el véleményt nyilvánítani, nem mindegy, hogy hazánk népessége milyen erővel áll kormánya mellé. A legsúlyosabb helyzetben is bizalommal hagyatkozhatunk Istenre, de hite nem mentesíti az embert saját felelőssége alól. Senki nem tekinthet el attól, hogy megtegye a tőle telhetőt.