Keresztény Magyarország

A régi mondás, hogy nincs jobb szerkesztő, mint az élet, ezúttal is talált. Így kezdődik az index.hu vasárnap esti híre: „Céges rendezvényre igyekezett szombat este egyik olvasónk, Gábor, aki alig hitt a szemének, amikor átkelt a budapesti Széchenyi téren. Nem az eucharisztikus világkongresszus gyertyás körmenete miatt gyökerezett földbe a lába, hanem amiatt, amit a Gresham-palota teraszán látott. Az egyik asztalnál ugyanis a világhírű színész, Arnold Schwarzenegger ácsorgott, és fotózta a körmenetet.”

Arnold Schwarzenegger a hollywoodi álomgyár egyik ikonja, és ebbéli minőségében a multikulturális világ egyik főalakja. Filmszerepei alapján nem tudható, vallásos-e, vagy sem, de azokat illetően ennek nincs jelentősége. Csak annak, hogy a Gresham-palota teraszán egy fotó tanúsága szerint állva fényképezte az előttük elhaladó gyertyás körmenetet. Szó, ami szó, otthon, Amerikában ilyen menetet már nem láthat. Ha mégis, akkor jól teszi, ha menekülőre fogja.

A jó öreg Schwarzenegger egyébként ausztriai születésű, egy kis stájer faluban látta meg a napvilágot 1947-ben, és ahogy a lexikon írja, gyerekkorában a család, jó katolikusként, minden vasárnap templomba járt. Úgyhogy nagy élmény lehetett neki a gyertyás körmenet. Bizonyára örült neki, hogy újra láthat ilyet, talán még meg is osztotta az élményt barátaival és ismerőseivel.

Vajon felfogta-e az európai gyökerekkel és keresztény lelkiséggel útnak indított, ma már idős korú férfi, hogy nemcsak egy keresztény ünnep gyertyás felvonulóit látja, hanem egy olyan lelki kiáradás ünnepére érkezett (talán épp ezért jött el ide?), ami lassan egyedülálló lesz a nyugati világban? Az eucharisztikus kongresszus varázsa feltöltötte a lelkeket, megérintette az itt élő embereket, mintha a Szentlélek áradt volna szét közöttünk.

És talán szét is áradt a Szentlélek, hiszen Isten folyamatosan velünk van, segíti öntudatra ébredésünket, segíti annak felfogását és megélését, hogy küldetésünk van, amint arról Orbán Viktor miniszterelnök a Mathias Corvinus Collegium évnyitó ünnepségén beszélt azon fiatal emberek előtt, akik az elkövetkező évtizedekben arra lesznek hivatottak, hogy tovább vezessék ezt az országot, ezt a nemzetet egy élhető és biztonságos jövő felé.

„Önöknek a Jóistentől kapott, kiemelkedő szellemi adottságaik okán minősített felelősségük van a magyarok jövőjéért. Ezeregyszáz év súlya nyomja a vállukat. Legyenek érte hálásak, és tegyék, amit tenniük kell!” – mondta a miniszterelnök, és ebben a három mondatban ott sűrűsödik a magyar történelem: a múlt, a jelen és a jövő. Amely a Jóisten oltalma alatt zajlik ezeregyszáz éve már, és amelynek a jövőben is magyarnak kell lennie.

A kongresszus páratlan szépségű zárómiséjén mintha a keresztény-keresztyén világ hatalmas összefogása is megtörtént volna. Ott voltak a keleti keresztény egyházak püspökei, ott volt I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka, ott voltak a magyarországi protestáns egyházak püspökei, és e sorok írójának különösen kedves, hogy ott volt a tömegben az a szeretetre méltó református házaspár is, akik életük legszebb élményének nevezték az eseményt.

Igazuk volt, Isten fényességes Napja mindannyiunk számára egyformán ragyogott, és ebben a ragyogásban, az aranyfényű őszben mindnyájan egymás testvéreivé váltunk, ezért hálás szívvel fogadtuk a pápa magyarul elhangzott kívánságát: „Isten, áldd meg a magyart!”