Ukrajna, a gázár és a nagypolitika

Az elmúlt hetekben sokat hallhattunk arról, hogy Ukrajna minősíthetetlen stílusban fenyegeti hazánkat, és „megbüntetésünket” követeli Brüsszeltől és Washingtontól is. Az ügy hátterében a hosszú távú orosz–magyar gázszerződés áll, amely jelentős időre, 10-15 évre biztosítja Magyarország számára a stabil ellátást, kiszámítható és megfizethető áron.

Mindez egyrészt mindannyiunk pénztárcáját érinti, másrészt pedig sarkalatos eleme a választásokra készülő jobboldali kormány politikájának – hisz a rezsiköltségek tartósan alacsony volta a Fidesz és a KDNP egyik leglátványosabb sikere. A jelenlegi vita bepillantást nyújt abba, hogy mennyire nehéz feladat garantálni a fogyasztói energiaárak stabilitását – látni fogjuk, hogy ez olyan szektor, amelyre a természeti és gazdasági tényezők kiszámíthatatlan ingadozása mellett az ideológia és a nagypolitika is jelentős hatással van.

Keserű pirula Kijevnek

Ukrajna folyamatosan mélyülő gazdasági, politikai, szociális és morális válságban van a 2014-es, Majdan néven ismertté vált fordulat óta. Közismert, hogy viszonya Oroszországgal súlyosan konfliktusos, de idővel szinte összes szomszédjával megromlott a kapcsolata. Moldovában és Fehéroroszországban agresszív műveletek kapcsán lepleződtek le az ukrán szolgálatok; Lengyelország esetében Sztepan Bandera alakja vezet súrlódásokhoz. Az 1959-ben elhunyt Banderát az ukránok nemzeti hősként ünneplik, míg a lengyelek véreskezű, szélsőséges terroristának tartják. Kijevnek az év elején Pozsonnyal is volt egy diplomáciai csörtéje. Mint ismeretes, hazánk évek óta hiába követeli, hogy a velencei bizottság ajánlásainak megfelelően tegye lehetővé Ukrajna a helyi magyar diákoknak, hogy anyanyelvükön tanuljanak.

Eközben nagyon úgy tűnik, hogy nyugati partnerei cserben hagyták Kijevet. Joe Biden elsősorban Kínára fókuszál, és Ukrajna eleve kényelmetlen téma számára. Fia, Hunter Biden igencsak kétes ügyletekbe keveredett ebben az országban az Obama-kormányzat idején, amikor is Joe Biden alelnökként az ukrán válság felelőse volt. Németország és Franciaország pedig most éppen abban érdekelt, hogy javítsák a viszonyt Moszkvával – az AUKUS és a francia tengeralattjárók kapcsán az USA-val fellépő ellentétek, illetve az igen magas gázárak miatt –, így Kijev támogatása nem szerepel elsődleges helyen a napirendjükben.

A külpolitikai csapdahelyzet mellett az ország belső szerkezete is inog. Volodimir Zelenszkij elnök megválasztása óta vívja egyre reménytelenebb harcát az oligarchákkal, akik igen jelentős pénzfolyamokat tartanak az ellenőrzésük alatt, márpedig az ukrán költségvetésnek minden hrivnyára szüksége lenne; Többek között a fentiek miatt az ország gazdasága súlyos strukturális gondokkal küszködik. Mindezt tetézi a koronavírus-járvány által okozott válság: sem az ukrán egészségügy, sem a gazdaság, sem az infrastruktúra nem volt felkészülve ilyen megrázkódtatásra.

Ilyen körülmények között az új magyar–orosz hosszú távú gázmegállapodás, amely Ukrajna megkerülésével juttatja a kék molekulákat hazánkba, kettős csapást jelent Kijev számára. Az ukrán kincstár hatalmas pénzektől esik el, hiszen az orosz gáztranzit díja jelentős tételként szerepel a bevételi oldalon mind a mai napig. Ugyanakkor látszik az orosz törekvés arra, hogy az Európába irányuló export során Ukrajnát teljesen megkerülje. Mindez Kijev geopolitikai súlyát és zsarolási potenciálját jelentősen gyengíti.

A gázár ingadozásai

A földgáz nem különbözik a többi energiahordozótól abban a tekintetben, hogy az ára jelentős ingadozásoknak van kitéve a nemzetközi piacokon. Nem ritkák a hirtelen áresések sem, de idén a meredek emelkedés a jellemző. Ma a földgáz tízszer annyiba kerül a nemzetközi piacokon, mint az év elején. A jelenségnek komplex, de érthető okai vannak: az egyes országok gazdasága a koronavírus-járvány miatti tavalyi leállás után szinte mindenhol fokozatosan újraindult, így megnőtt az energiahordozók iránti kereslet. Szokatlanul sokáig tartott az idei tél az északi féltekén, így megcsappantak a tartalékok. Európában az is hozzájárul a jelenséghez, hogy a két fő gázexportőr, Norvégia és Oroszország egymástól függetlenül olyan átmeneti technikai nehézségekkel küzd, melyek lelassították saját tározóik feltöltését. Ráadásul az USA évek óta arra buzdítja szövetségeseit, hogy ne kössenek hosszú távú szerződéseket Oroszországgal – mindez a két nagyhatalom geopolitikai vetélkedésére vezethető vissza. Washington azzal hitegette európai partnereit, hogy szükség esetén saját cseppfolyósított földgázával (LNG) tudja pótolni a kiesett orosz exportot. Most azonban, amikor erre valóban szükség lenne, az amerikai LNG mégis inkább az ázsiai pia­cokat választotta.

A problémához hozzájárul, hogy a zöldmozgalom révén egyre erősebbek azok a nyugati hangok, amelyek kimondottan örülnek a magas energiaáraknak, sőt még különböző többletadókkal növelnék is a fosszilis üzemanyagok költségét. Azt, hogy gazdasági szempontból mindez miért felelőtlenség, nem kell különösebben ecsetelni, de a zöldek saját logikai rendszerén belül is értelmetlen sürgetni a „leszokást” az ökológiailag károsnak ítélt technológiákról, ugyanis ezek „zöld” megfelelői jelenleg nincsenek azon a szinten, hogy pótolni tudják a kiesett energiát, illetve az ehhez szükséges eszközök legyártása továbbra is olyan technológiákon alapul, amelyek jelentős szennyezéssel párosulnak. Ez a politika ráadásul meglehetősen igazságtalan és embertelen is, hiszen az egyszerű fogyasztókkal – különösen a családosokkal – fizettetné meg a multinacionális cégek által okozott környezeti kárt.

A magyar energiapolitika

A fentiek után érthető, hogy Magyarország miért nem tudta figyelembe venni Ukrajna aggályait. Északkeleti szomszédunk stabilitása – és ezáltal a területén keresztül az EU-ba érkező gáztranzit folyamatossága – nincs biztosítva. Semmi jele annak, hogy Ukrajna a közeljövőben korszerűsíteni tudná gázvezeték-hálózatát, mivel ennek a meglehetősen nagyszabású projektnek nem látszik a technikai és pénzügyi háttere a folyamatosan romló ukrán gazdasági körülmények között. Márpedig a csövek, amelyeket még a Szovjetunió fektetett le a múlt század nyolcvanas éveiben, kezdenek kiöregedni. Nem lehet kizárni az ukrán–orosz konfliktus újbóli fellángolását sem. Világosan látszik, hogy Ukrajna nyugati támogatása megcsappant, és ez mindkét oldalt elhamarkodott lépésekre sarkallhatja. A magyar gázellátást nem lehet ilyen kockázatoknak kitenni.

Az is világos, hogy az energiahordozók árának vad kilengései nem fognak eltűnni, és a piac nem lesz kiszámítható a közeljövőben. Az új magyar–orosz gázszerződésben alacsonyabb árak szerepelnek, mint az előzőben. Mindez úgy, hogy a világpiacon szárnyalnak a gázárak. Ezt csak úgy lehetett elérni, hogy Magyarország hosszú távú szerződést kötött a Gazprommal, és nyilván kellett hozzá az is, hogy a két fél között évtizedek alatt korrekt partneri viszony jöjjön létre.

Persze megérthetjük Ukrajna helyzetét. Az azonban, hogy Magyarország kivel és milyen feltételekkel köt kereskedelmi szerződést, nem függvénye harmadik ország érdekeinek. Olyan stratégiailag fontos energiahordozó esetében, mint a földgáz, kizárólag csak a magyar emberek és a magyar gazdaság, tehát a magyar nemzet érdekei számíthatnak. Ezen Kijev impotens dühe és a zöldek valóságtól elrugaszkodott követelései sem változ­tatnak.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.