Segítőkből harcosok
Újabb szakmai köntösbe bújtatott állásfoglalás érkezett a gyermekvédelmi törvény módosítására reflektálva. A Magyar Pszichiátriai Társaság 2022. 01. 21-i dátummal kiadta Szakmai állásfoglalás a „2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” törvénymódosítás kapcsán című álláspontját.
Ennek konklúziója, hogy „a 2021. évi LXXIX. törvény a fiatalok egy részének mentális egészségét kifejezetten veszélyezteti, amire ezen állásfoglalással a döntéshozók figyelmét is felhívjuk”. Ugyanakkor a dokumentum nem nevezi meg, hogy a törvény mely paragrafusai, mely mondatai és főleg miért veszélyeztetik a fiatalok egy részét, és pontosan melyik részét.
A Magyar Pszichiátriai Társaság állásfoglalása valójában nem a több száz tagú társaság, még csak nem is az 54 tagú vezetőség, hanem a 12 tagú elnökség által felkért néhány szakértő véleményét tükrözi, ugyanis a Magyar Pszichiátriai Társaság tagjainak véleményét nem kérdezték meg ez ügyben. Az emberi lélekkel foglalkozó tudományterületek sajátja a szakmai objektivitás, hiszen bízunk abban, hogy a másik ember segítése kizárólag a tudománnyal összhangban, elfogulatlan véleményünk alapján lehetséges. Vannak kérdések azonban, amik túlmutatnak ismereteinken, hosszas kutatások eredményei alapján majd a jövőben válnak megválaszolhatóvá. Ismerünk olyan helyzeteket is, amikor a szakembernek ki kell lépnie kizárólag szakmai szemüvege mögül, és emberi arcát kell vállalnia érzelmeivel, értékeivel. Azon helyzetekről beszélünk, amikor veszélyben érzi a társadalmat, családját, klienseit és mindazon személyeket, akik szavára valamit is adnak.
Dühös vagyok, csalódott és félek.
Félek azoktól a folyamatoktól, amelyek nagyra tartott kutatótársaimat, szeretett kollégáimat is képesek eltéríteni a valóságtól. Kérdéseim vannak, amelyekre nagyon nehéz lesz válaszolni. Nem ismerjük fel, hogy a harc helyett törekedhetnénk szakmai konszenzusra? Nem látjuk, hogy a gyerekeink jövője a tét? Rosszul érzékeljük, hogy ki fog elesni küzdelmünk során? Ezen kérdések átgondolásakor rájöhetünk, hogy mindannyiunkat elér a sortűz. Hiszen egy újabb lépést teszünk az ellen, amire felesküdtünk. Többen amellett érvelnek talán, hogy bizonyos csoportok stigmatizációja ellen lépnek fel a gyermekvédelmi törvény módosítása miatt. Ám stigmatizációt és diszkriminációt ez a törvény nem tartalmaz. Mindazonáltal a törvénymódosítás egy fejlődési folyamatot indíthat el, amelyben valóban arra hivatott szakemberek a tudományos álláspontok ismeretében a pedagógia megfelelő, bevizsgált eszközeit használva támogathatják gyermekeinket. Kizárva az arra nem képzett személyeket és szervezeteket, valamint mindazokat, akik egyéb célokra kívánják felhasználni a fiatalokat. Emellett le kell szögeznem, hogy a társadalom bármilyen indíttatású félreinformálása legfőképpen az LMBTQI-személyekre nézve hátrányos, akik segítése ugyanúgy célunk, mint minden emberé.
A tudományos álláspontok elemzésekor egy eredmény magyarázata és annak következményiről való gondolkodás elengedhetetlen. Még ha egy eredmény bizonyítása meg is történik, az nem jelentheti egy másik lehetőség kizárását mindaddig, amíg kutatási eredmények nem indokolják. Pontosan ugyanekkora hiba, ha a szakirodalmi eredményeknek csak egyes részeit ismertetik. Az eredmények bemutatásának minden esetben ki kell tehát térnie a pontos fogalmi meghatározásokra, az azokkal kapcsolatos összes eredményre. Szakmai állásfoglalásként pedig hibás, sőt veszélyes ideológiával átitatott véleményeket közölni. A Magyar Pszichiátriai Társaság közlésében a fogalmi keretek egybemosódnak, nem tisztáznak olyan fogalmakat, mint a biológiai nem, nemi identitás, szexuális orientáció és társadalmi nem, valamint nemi szerep. Érvényes következtetéseket a fogalmak együttes kezelésével nem lehet levonni.
Idézzük fel, mi áll az állásfoglalásban.
„A nemi identitás alakulása tehát pusztán biológiai megközelítésben is bonyolult és érzékeny folyamat, amely változhat az élet során. A környezeti hatások ezt a folyamatot – főként a társadalom különféle szerepelvárásai révén, például, hogy »a fiúk nem sírnak« vagy hogy »a lányok inkább babázzanak« – valamelyest árnyalhatják ugyan, de alapvetően és meghatározó módon nem befolyásolják. Hasonló a helyzet a transzszexualizmussal is. A szexuális orientációt jelenlegi tudásunk szerint szintén döntően biológiai tényezők befolyásolják, kialakulásában a genetikai meghatározottság mellett nagy szerepet játszanak egyéb biológiai változók (pl. hormonális hatások, idegrendszeri fejlődés) is. A pszichoszociális hatások szerepe a biológiai faktorok mellett nem meghatározó mértékű.” (MPT, 2021. 01. 21.)
Ki kell emelni, hogy a nemi identitás, a szexuális orientáció igen érzékeny a társadalmi változásokra, egyértelmű, hogy a genetikai, biológiai, szociális, spirituális kérdéseknek egyaránt szerepük van a kialakulásukban. Szintén ellentmondásos kérdés, hogy amennyiben a környezetnek, a nevelésnek szerepe nincsen, úgy milyen célt szolgáltak eddig az érzékenyítőtréningek? Ezek sok esetben követendő példaként állították be mindazon életmódot, amelyek nem a hagyományos családmodellt és a heteroszexualitást helyezik előtérbe. Pedig a hagyományos családmodellnek preventív jellege van, számos mentális zavart megelőzhet. Amennyiben a környezeti hatásoknak elenyésző a szerepük, úgy a nyugati országokban miért látjuk a nemiszerep-diszfóriával küzdők, a nemi átalakító műtétek, a hormonkezelések és az LMBTQI betűszó drasztikus gyarapodását? A racionális gondolkodásért felelős agyi területek, idegrendszeri funkciók még felnőttkorban is fejlődnek. Hogyan engedhetnénk, hogy életre szóló változásokat – a szakirodalmi adatok szerint akár visszafordíthatatlan károkat – okozzanak a nemi átalakítás kísérletei serdülőknek? Van jogunk olyan eljárásokat jóváhagyni, melyek tartós károk veszélyeit hozó szolgáltatásokat népszerűsítenek? A nem megfelelő érettségi időszakban történő, nem bevizsgált hatású érzékenyítőprogramok és módszerek akár traumatizálóak is lehetnek. A nemzetközi és hazai média számos olyan alkalomról számol be, amikor a szülők kivették gyermeküket az iskolából emiatt. Ismerünk olyan eseteket is, hogy nyugati országokban fiatalokat köteleztek bizonyos médiumok fogyasztására, foglalkozásokon való részvételre „érzékenyítés” címszó alatt. Nemegyszer mindezt a szülő jóváhagyása nélkül, a valós választás lehetősége nélkül, akár információk elhallgatásával. Szakemberként mi magunk fogunk dolgozni azzal az elbizonytalanításból fakadó szorongással, traumával, hangulatzavarral, amelyet a nem megfelelően megválasztott programok és tartalmak okoznak. A tét nagy, szakemberként jóváhagyásunk óriási felelősség.
Az állásfoglalás szintén tartalmazza: „Tudományos vizsgálatokkal alátámasztott tény az is, hogy a heteroszexuális személyek, párok által felnevelt gyermekek közül éppen annyian válnak homoszexuálissá, leszbikussá, transzneművé (LMBTQ), mint a homoszexuális személyek, párok által felneveltekből.”
A szakirodalom tüzetes átnézése után bárki megtalálja, hogy ettől eltérő vizsgálati eredmények is vannak, a kutatások ellentmondásosak abban a kérdésben is, hogy a szülők nemi identitása, szexuális orientációja milyen mértékben és hogyan hat a gyermekük nemi identitására vagy szexuális orientációjára.
A társaság állásfoglalása szerint a törvénymódosítás nehéz helyzetbe hozza az LMBTQI-személyeket. Ám véleményem szerint a fenti kérdések nem tudományhű bemutatása méri egész társadalmunkra a legnagyobb csapást, beleértve e csoportokat is. Úgy hiszem, a tudományos álláspontok megvitatása párbeszéd útján lehetséges. Fontos azonban kiemelnem, hogy a kulturális kontextus, történelmi háttér, társadalmi berendezkedés, spirituális tényezők és a nemzeti identitás egyetlen ország esetében sem elhanyagolható tényezők.
Végezetül a szakmai párbeszéd fontosságára és az ideológiavezérelt szakmapolitika veszélyeire hívnám fel a figyelmet! A közvélemény megfelelő támogatását tartom az egyetlen helyes megoldásnak, ahová kizárólag az egymással való kommunikáció vezethet el. A vélemények ütköztetése nemcsak fontos, hanem az egyetlen járható út, hogy hivatásunkat művelhessük. Még akkor is, ha az elfogulatlanság ábrándja ezen kérdésekben veszendőbe került!
A szerző klinikai szakpszichológus, közgazdász (MCC-Mindset Pszichológia Iskola, Test és Lélek Műhelyvezető)
