Hirdetés

A fontos kérdésekben teljesen apatikus európai közvélemény (továbbá a sajtó, politika) a lényegtelen, szimbolikusnak vélt marhaságokon lelkesen rugózik. Most például azon, hogy Uganda külügyminisztere nem fogott kezet Ursula von der Leyennel, csak Macronnal és Charles Michellel. (Egyébként nem igaz, hogy ne vett volna róla tudomást, odabiccentett neki, sőt meg is hajolt előtte.) Most valahogy úgy néz ki a narratíva, hogy az afrikai politikus megalázta a bizottsági elnököt.

Nem tudok róla, Odongo Jeje Abubakar nyilatkozott-e erről azóta, de az az általános feltételezés, hogy női mivolta miatt tartózkodott a kézfogástól. Megnéztem, Ugandában a többség keresztény, de él ott 13 százaléknyi muszlim is, nem kizárt, hogy a külügyminiszter esetleg vallási okokból nem akart egy nővel kezet rázni. Ez lehet furcsa egy nyugat-európainak (bár ember legyen a talpán, aki meg merné határozni, ki a nő és ki a férfi), de azt természetesnek veszik, hogy öltöny-nyakkendőben jelenjen meg a bármely kultúrából érkező, és nem a szuahéli, hanem inkább az angol a közvetítő nyelv. (Ugandában mindkettő hivatalos, tehát Abubakar bizonyára ért mindkettőn.)

Bárhogy próbálják kamu érzékenyítésekkel takargatni, a nyugatiak gyarmatosító gőgje minden pillanatban előbukik. A 43 milliós ország korábban több miniszteri posztot is betöltő katona-politikusáról most kimondta a nagy gépezet, hogy bunkó. Pedig csak más a kultúrája. Az övében a homoszexuálisokat (ha férfiak) életfogytiglanra ítélik, a Von der Leyen-iben a férfiak is szülhetnek. (Nem tudjuk, Ursula hét gyerekéből vajon hányat hordott ki a férje.) És lehet, hogy náluk illetlenség (megalázó, veszélyes, istentelen, stb.) egy férfinak megérintenie egy idegen nőt. Ha fél évvel ezelőtt kezet fogott volna, akkor azon háborognának, hogy nem tartja be a Covid-protokollt. 

Most legalább Uganda is kapott egy kis ízelítőt az EU következetességéből. Bár valószínűleg nem nagyon izgatja őket.

Korábban írtuk