Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Az ENSZ figyelmeztetett: az ukrajnai háborúnak jelentős következményei lesznek azon képességeire, hogy azonnali élelmiszersegélyt nyújtson a rászoruló országoknak szerte a világon, miután sok élelem ragadt ukrajnai kikötőkben.

A élelmiszerexport rendkívül nehézkes, hiszen az ukrajnai kikötők és tengeri útvonalak az orosz invázió miatt hozzáférhetetlenné váltak.

A háború előtt Ukrajna a világ egyik legnagyobb búzatermesztője volt, és a kukoricaexportban is fontos szerepet töltött be. Számos ország ellátásában jelentős szerepet játszik az olcsó ukrajnai búza.

A helyi gabona a globális élelmiszersegély-programok számára is nélkülözhetetlen.

Korábban írtuk

„A világnak azonnali szüksége van az ukrán élelmiszerre” – hangsúlyozta Frick.

Hozzátette a Világélelmezési Program eddig mintegy 2,5 millió ukránnak biztosított élelmiszersegélyt.

A tisztségviselő megjegyezte: az ostromlott területeken rekedt, szenvedő ukrajnai lakosságnak nagy szüksége van az élelemre, de az is fontos, hogy az exportáru kijusson a térségből, és enyhítse a globális élelmiszerválságot.

A WFP ezért humanitárius hozzáférést kért az ukrajnai lakossághoz, valamint a kikötőkhöz az élelmiszerexport újraindítása érdekében.

„Az éhezés nem lehet fegyver” – szögezte le Frick.